A belsőépítészet számára új kihívásokat teremt a helyzet, amelyben a videókonferenciák, webináriumok és online „státuszolások” virtuális együttlétei során nemcsak kulcslyuknyi bepillantás, de egész ablak nyílik a lakásbelsőnkre, a személyes terünkre.

A felsőtestünket magába foglaló akváriumi rálátáshoz megfelelő bevilágítás és kiegyensúlyozott térkompozíció dukál. Fussuk át, hogyanokat!

Rendkívüli távmunka, WFH (working from home), „kecó meló”, hómofisz. Minél inkább terjed a hazulról dolgozás, annál többünknek lesz saját szava rá. Közben kisképernyős szériaszereplőkké kell válnunk – asztali webkameráink vagy állított táblagépünk lencséjén át. Rávitt minket a muszáj, tudniillik a városi tereinkben hullámszerűen ólálkodó pandémia. A kényszerjelenség azonban láthatóan velünk marad: a munkáltatók pénzügyi áramvonalasításába jól fog illeszkedni ezután is a hazavezényelt munkatárs.

Az iroda-funkcióssá avatott otthonunkban

meggondolandó tehát a tér célzott berendezése. Szobabelsőinkből ugyanis lépten-nyomon egyedi tévéstúdió válik.

A leggyakoribb – lehetőleg szemmagasságból filmező – kameraképünkön egy különös szeparéban találjuk magunkat. Ebben a díszletező praktikum azt a történetet meséli tovább, amit tárgyalóban, hivatali szobában, bokszunk paravánjai mögött vagy munkapadunk mellett kellett megszokjunk a megelőző években. A drámajátékhoz pedig „kosztümös” szereplők kellenek, hogy a szükséges tempójú légkör és hangulat biztosított legyen. Segítségükkel ráadásul megóvhatjuk magunkat a – napszakok iránt érzéketlen – digitális remetelétbe penészedéstől.

Egyúttal jóllehet a vonalban töltött idő nagyobbik részében magunkkal nézünk farkasszemet, a mások arckifejezésére összpontosítás reflexe és a szerephelyzetben tartózkodás eladdig ismeretlen kimerültséghez vezet. A forgószínpadunk összecsúszó helyszínein megélt élmény intenzitása ahhoz hasonlítható, mintha tévét néznénk, miközben a tévészereplők is néznének minket. Mi több, hamar technicizált etikettre szorultunk – a harsány kakofónia és megkukulás zavart csöndjei közti ingamozgást kiküszöbölendő .

Babits Mihálynak hajdanán a fémcsengős távbeszélő (avagy az „élesszavú háziördög”) váratlan megszólalásaival gyűlt meg a baja . Velünk újabban a laptop-kameránk örök-éber szemének őrködése űzhet tréfát. Nem árthat tehát – online profiljaink rendszeres gondozása mintájára – dolgozói avatárjaink beltéri prezentálására odafigyelnünk. Mert ugyan immár használatosak mindent takaró „zöldmezős” művi háttérképek (green screen )  – ám néhány elállóbb hajtincs és zakógallér olykor alaposan zavarba hozhatja a sziluettfelismerő mesterséges intelligenciát, amely cserébe látványos áttűnéses irizálással vonja a személyre a többiek figyelmét.

Legyen világosság!

A beeresztett napsugár óráiban próbáljuk eltalálni a beeső fény irányát. Legjobb, ha természetes fényt biztosító tetőtéri ablakokhoz közel ülünk. Csakhogy az arcunkra szemből érkező megvilágítás átcsaphat elvakító vagy halovánnyá aszaló tartományokba. Kiszámítható fényerő-szabályozáshoz megérett hát az idő a redőny-álmok megvalósítására. Vagy függetlenedjünk teljesen az időjárástól, (ál)mennyezeti fényforrással gondoskodva az egyenletesen szétoszló világosságról.

Háttérnek válasszunk akár vakablakot, letisztult teret, csupasz vagy minimalista falfelületet. Kimarjult és szigszalaggal „gyógyított” lámpakapcsolók kíméljenek! – szükség esetén vessünk be gyors és egyszerű felújító vakolást vagy javítófestéket.

A nagyszülők horgolt falvédőit és túlpakolt falipolcait már kinőttük, de faragott afrikai maszkokkal mi is bakot lőhetünk. Egy-egy falatnyi dekorkép vagy ízléses szobanövény untig elég. Egy sikerült térelválasztó vendégfal kialakításán sem ördögtől való elgondolkodni – csak ne olyan irányból, hogy zuhanyfülkés vízcsobogás, családi csetepaté vagy darts-táblás unaloműzés zaja könnyen átharsoghasson rajta. Egyes hangszigetelő panelek még barkácsgép bőgése ellen is hatásosak. A köznapi térakusztika fejlesztése egyébként is nagy lökést kapott 2020-tól.

A választott fal ne legyen se élénk fehér, se mélysötét, se csillámló!

Az egyik minket is kifakít, a másik lámpafényeinket is örvénytorokként nyeli el. Kerüljük a zord vagy haragos koloritot, de a tüzes mintázatokat úgyszintén. Nyugtató pasztellárnyalat az igazi, a vonatkozó színkeverékeknek egyre nagyobb a piaca. Tapétánk adhat beszédtémát – de csak olyat, ami visszatartható a meeting vagy értekezlet végéig, és nem kell előcsaljon azonnali reakciókat. Lambériás adottságainkra ugyancsak található ellenszer, és még csapatépítő tréninget sem kell szervezni rá. Viszont bánjunk csínján a csempefényű vagy fémes hatású, megcsillanni képes kiegészítőkkel – legyenek azok a térben mögöttünk, ruhánkra tűzve vagy épp az orrnyergünkön.

Ha ergonomikus, legalább 120 centi széles mozgásterünkben kanapés támaszpontról dolgozunk, ne extra kényelemért (dísz)párnázzuk ki, csak hogy „feldobjuk” kissé a vizuális kietlenségét. Néhány rögtönzött színfoltnyi darabbal elég, ha fűszerezzük. Itt tévút a semleges színek rokonsága, mert csak magukba, unalmukba szippantják a mi képi megjelenésünket is.

Az elkerülhetetlen félreosonások előtt tapasztaljuk ki például a parketta vagy a járólapok nyikorgási zónáit – esetleg szerezzünk be lépéselnyelő réteget. Csúszásgátlókkal ellátott szabad szőnyegek, vagy gyorsan telepíthető padlóbevonatok elejét vehetik élő egyenesben közvetített, sitcom-os elvágódásoknak. Pedig idehaza a hagyományos ragtapasz immár a kameranyílásokon is kezdi megtalálni helyét és legújabb rendeltetését.

Apropó, ezen legújabb kommunikációs csatornánk a bakiparádé műfajának reneszánszát hozta el (akár hírolvasók háziállatainak cameo-szereplésével , de az online telefonbetyárok „Zoombombái” is ketyegni kezdtek. A hibajavító professzionalizmus folyamatosan dolgozik a „best practice”-eken.

Egy karnyújtásnyira

Legszükségesebb kellékeink (irodaszer!) legyenek karnyújtásnyira – tárolásukra inkább fiókos kisszekrény, mint zsúrkocsi ajánlható. Ahogy az asztali munkaterületen is vágjunk rendet, pláne a felesleges mozdulatokat és birizgálást vonzó apróságokat számoljuk fel. Hidratációs célokra folyadékot közönséges pohárból igyunk.

Jó választás lehet arcunkat egy jól beállított gumiderekú asztali lámpa (vissz)fényében fürdetni. Ha a monitor peremén már nincs hely, parafatábla felszögelése sem szükséges: a kameraszem mögötti közeli falon könnyen kezelhető burkolattal „puskázási” felületet alakíthatunk ki mondandónk jegyzeteinek, címszavainak.

Az otthonunk maradjon az otthonunk!

Ne feledjük, hogy a videokonferencia a személyes találkozást hivatott helyettesíteni, annak a kommunikációs lehetőségeit igyekszik (táv)mozgásba hozni: mimika, mozdulatok stb. Éppen ezért a képen mi vagyunk fontosak. A szobánkban felállított kamera ugyanakkor - szándékaink szerint – olyan kiegészítő üzeneteket is közvetíthet a munkatársaink felé rólunk, amelyeket a hivatalban nem jutna eszünkbe közvetlenül megosztani.

Sokat elárulhatnak a háttérben látható könyvek címei, egy-egy utazásos fotó, műtárgy. Szóval - bizonyos  határokig – a közösség előtt is nyugodtan vállalhatjuk az enteriőrt, amiben élünk. Ne hagyjuk, hogy ez a two in one szituáció az otthonunk munkaadó általi gyarmatosításába forduljon.