Skip to main content
Tető és tetőtér2021. május 20.

Áprilistól már állami támogatást is begyűjthet a napelemes tetőcserép

Építőpont Magazin
image

Nemcsak a napsugárzás energiáját, de áprilistól már az otthonteremtési támogatás biztosította állami forrásokat is „begyűjthetik”, akik a világraszóló magyar szabadalom nyomán megvalósult, a napcellákat speciális módon integráló tetőcseréppel, azzaz Generonnal fednék házukat.

Pár hete ugyanis megváltoztatták az év elején indult, egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Otthonfelújítási támogatás egyik vitatott passzusát, amelyben a jogalkotók megszabtak egy fajlagos költséghatárt, miszerint a napelemes rendszer telepítése vagy cseréje esetén  a munkadíj és az anyagköltség együttesen nem haladhatja meg a bruttó 450 000 Ft/kWp összeget.

Ez a korlátozás pedig a szakma egybehangzó álláspontja szerint hátrányosan érintette a prémium termékeket, hiszen az olcsóbb, de minőségileg alacsonyabb kategória felé terelte azokat, akik élni szerettek volna a támogatás lehetőségével. Mivel  a Generon egyedülálló tulajdonságaiból kifolyólag  némely építőipari fogalommal újraértelmezésére is késztet, az sem volt világos, hogy ha valaki a napelemes tetőcserepet választja, milyen korszerűsítési munkálatot nevezzen meg a kérelmi űrlap adott rubrikájában: a tetőfelújításnál vagy a napelem-telepítésnél ikszeljen.

A kormányrendelet 2021. április 21-i módosítása azonban tisztázta ezt, mivel kimondja, hogy „a tetősíkba integrált, napenergia-hasznosítást biztosító héjazat” esetében nincs megkötés a fajlagos költségekre vonatkozóan. Tehát az akár 50%-os otthonfelújítási támogatás biztosan igényelhető a Generonra!

Hasznos szépség

Az állami támogatásnak köszönhetően a napelemes technológia csúcsát jelentő innováció még könnyebben elérhetővé vált. Jó hír ez mindazoknak, akik környezetbarát, ugyanakkor esztétikus rendszerrel szeretnék megoldani otthonunk energiaellátását, és a korszerűsítéssel realizálható módon kívánják növelni ingatlanuk értékét.

A többszörös díjnyertes Terrán Generon ugyanis teljesítményben és hatékonyságban felveszi a versenyt a hagyományos nagytáblás napelemekkel, ám egy fontos dologban szemmel láthatóan különbözik azoktól. A tetőcserépbe integrált szolárcelláival ugyanis teljesen belesimul a tető síkjába egy letisztult és elegáns héjazatot adva.

„Kétszer kap, aki gyorsan kér”

A Generonból megálmodott tetők esetében már csak azért is érdemes időben lépni, mert hamarosan változik az elszámolási rendszer. A jelenlegi szaldós elszámolást, amiben a megtermelt és felhasznált energiamennyiség különbözetéről évente kell elszámolni, 2024-től felváltja a valószínűleg kedvezőtlenebb bruttó elszámolás. Ez esetben az áramszolgáltatótól meghatározott egységáron lehet majd áramot vásárolni, ám a rendszerbe betermelt árammennyiséget egy ennél vélhetően alacsonyabb összegért fogják megvenni a fogyasztótól. A havi elszámoláskor ezek különbözetét kell majd kifizetni.

Aki saját erőből finanszírozza a napelem telepítését, az 2023. végéig kérheti a szaldós elszámolást, és később is abban marad. De amennyiben az Otthonfelújítási támogatással szeretne élni, akkor érdemes idén június 30-ig leszerződnie az áramszolgáltatóval, mert azt követően már automatikusan a bruttó elszámolás kerül bevezetésre. Illetve akkor sem választhatja a szaldós elszámolást, ha a július 1-jétől induló vissza nem térítendő napelemes támogatást igényli.

Beszéljenek a számok!

Természetesen a napelem költsége függ attól, hogy mekkora rendszert kívánunk telepíteni. Magyarországon egy átlagos háztartás havi villamosenergia fogyasztása a nappali mérőn 230 kWh, ami a jelenlegi árak mellett 8 600 forintos villanyszámlát jelent. Ezt a villamosenergiát egy 2,5 kWp teljesítményű – optimális tájolású – Terrán Generon napelemes rendszer képes biztosítani, melynek ára inverterrel, valamint teljes körű szolár kivitelezéssel és ügyintézéssel megközelítőleg bruttó 1,97 M Ft.

A Terrán Generon költségét nem szabad önmagában szemlélni, hiszen vagy új tető építésével, vagy a meglévő tető korszerűsítésével éri meg igazán felhelyezni (kivéve persze, ha már eleve Zenit vagy Rundo cserepünk van). Előbbi esetben a Generon többletköltsége az összberuházáshoz képest 1% alatti, ha pedig felújítunk, akkor sincs 10% felett. Látható tehát, hogy a Generon-tetőért nem kell nagy többletköltséget áldoznunk a környezettudatosság és esztétikum oltárán.

Látja? Nem látja? Na látja!

Tagadhatatlan, hogy a génmanipulációval létrehozott világító nyúl (valójában csak foszforeszkáló) is jópofa kreáció - kiváltképp a harmadik műszakban dolgozó vadászok számára -, szerkesztőségünk mégis egyértelműen a Generonban megtestesülő keresztezés, fúzió ötlete előtt emel kalapot. És nem csak a fentiekben említett hatékonysága okán. Merthogy a szolárcelláknak a betoncserépben való láthatatlanná tétele egyszersmind az esztétikum kontra hasznosság ellentmondásait is feloldja.

Ha ugyanis az építészmérnök tervezett számunkra egy egyedi házat, és azt egy látványban harmonizáló tetővel koronázta, később jelentkező energiamegtakarítási buzgalmunkban kénytelenek voltunk annak egy részét hatalmas napelemtáblákkal kitakarni. Ezzel gyakran megváltoztatva az épület látványvilágát. Nem is beszélve azokról a kényelmetlenségekről - pl. a rögzítési pontokon a cserepek felszedése -, amelyekkel a telepítés során kell számolni.

A magyar találmánynak köszönhetően környezetbarát és tetszetős „naprakész” tetőnk lehet, amit nemcsak a járókelők vagy a vendégeink süvegelnek meg, de még a műholdas felvételeken is jól fog mutatni.

Népszerű

hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image

HIRDETÉS

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Ajánlott cikkek