Skip to main content
Trend és dekoráció2021. február 25.

Adventi dekoráció a lakásban visszafogott megoldások

Építőpont Magazin
image

Hoztunk pár visszafogottabb, mikuláscsizmáktól és szikrázóan vörös bársonybevonatoktól mentes adventi díszítési tippet, amik esetében talán az sem okoz gondot, ha az ünnep után nem egyből szeded le őket...

Biztosan sokan találkoztatok már a problémával, amikor az ünnepek elteltével már furcsa a falon lógó mikulásokra, angyalkákra tekinteni, azonban még nincs szívetek megfosztani téli pompájától a lakást, noha ideje lenne. Segítünk, hogy idén kevesebb fejfájást okozzon a dekoráció megálmodása.

A színek

tekintetében érdemes úgy válogatni, hogy csak egy-két színt választunk ki a színskálából -lehetőleg olyat, ami a berendezéshez is illik-, azonban, ha valaki mégis ragaszkodik a klasszikus karácsonyi színekhez (arany, zöld, vörös), mindenképp fontos, hogy az összképbe ne rontson bele egy negyedik, vagy ötödik szín. Téli dekoráció készítésekor sem szerencsés tehát túlzásba esni, megfontolandó a kevesebb néha több elve, kivéve persze, ha szomszédainkkal dekoráció-harcra készülünk az ünnepi időszakban, ahogy azt az amerikai filmekben láthattuk.

A fényfüzérek

talán az egyik legnépszerűbb karácsonyi dekorációk manapság, nem is véletlenül. Az angol nyelv rendkívül találóan tündérfénynek hívja az ilyen égősorokat, melyek, ha jól válogatjuk meg őket, egész télen – sőt, sokaknál egész évben - díszei lehetnek az otthonunknak. Ezek kiválasztásakor érdemes olyan darabokat választani, amelyeknek a világítói, mind színeiben mind formáiban semlegesek, ettől sokkal univerzálisabb ugyanis a használatuk, hiszen nem kis mikulások, vagy szivárványszín kísérik a fény útját. Ha egy apróbb polcdíszre vágyunk, akár egy befőttesüvegbe is beletehetünk egy kisebb fényfüzért, ez szintén nem csak karácsonyi szezonális dekorációként állja meg a helyét.

 width=

A gyertyás díszítések

ugyancsak több hónapon keresztül kint maradhatnak a polcokon és asztalokon, valamint kimondottan meghitté varázsolhatják otthonunkat, akár küllemükkel, akár kellemes illatukkal, szóval dísz- és illatgyertya vásárlásra fel!

 width=

A természetből is elcsenhetünk egy két apróságot,

hogy a téli hónapokban feldobjuk az otthonunkat: érdemes tobozt, diót, és másféle terméseket gyűjteni, ezekből kisebb asztaldíszeket készíteni, melyeket aztán igény szerint ezüstös, aranyos dekorfestékkel a díszítés többi részéhez igazíthatunk. Az ilyen jellegű díszítések esetében sem baj, ha nem kerülnek le már a két ünnep között! A masni, a csillag és a hópehely is olyan motívumok, melyek egészen tavaszig megállják a helyüket!

 width=

Amiktől azonban nem árt tartózkodni,

ha hosszabb ideig szeretnénk fent hagyni a dekorációnkat, azok a karácsonyfadíszek, csizmácskák, kis mikulások, angyalkák, ajándékdobozok és csengettyűk: röviden tehát mindazon motívumok, amelyek markánsan a téli ünnepek szimbolikájának részei.

Népszerű

hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image

HIRDETÉS

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Ajánlott cikkek