Skip to main content
dummy 9 perc
Szerk./Építőpont

„Öntözködési” gyorstalpaló

hirdetés

Hogy gondoskodjunk róla, hogy kertünk se szomjasan tikkadt, se „talajrészeg” ne legyen? Mit, mennyit, mivel, miből, mikor és miért öntözzünk? Mivel mindez növényenként, azok életszakaszaiként, talajtípusonként eltérhet, ahogy függ az adottságainktól és lehetőségeinktől, hát még attól, hogy az év milyen szakában vagyunk és milyen az időjárás: nem árt tüzetesebben az egymásra épülő válaszok nyomába eredni.

Aranyszabálytalanul

Azt a kertünk „holtszezonában” évről-évre tapasztalhatjuk, hogy a tartósan 15 fok alatti középhőmérséklet idején növényzetünk alig kívánja a nedvességet. Ám az esetleg meglephet minket, hogy 18 fok fölött már 5 fokos ugrásonként megduplázódhat a vízigénye. A kérdésben talán az „olcsó kert ötletek”-kategóriájában univerzálisnak hirdetett „hüvelykujjszabály” az irányadónk: hüvelykujjunk „szúrópróbájával” belebökünk a földbe, és ha a köröm felőli ujjperc száraz marad, ideje van a locsolásnak.

Ezen kerti tárolóba való bölcsességnél a valóság mégis valamivel sokrétűbb. Kezdetben – vagy egy minimalista kertben – fűtakarónk jó kiindulópont és jó iskola is lehet, sőt valóságos indikátor. (Akár a biztonsági kanári volt a bányászok számára: amíg az el nem hallgatott, addig volt oxigén és áthúzó levegő a járatokban.) Bár magról ültetésekor még kívánja a vizet, lassacskán már magára lehet hagyni. Nemcsak a fűre igaz: minél mélyebb gyökerezését tudjuk előmozdítani, annál szárazságtűrőbb növényt nevelhetünk. Ráadásul nyaranta több fű veszik ki túlöntözés, mint kiszáradás következtében. Ha tehát valamiből, akkor a gyep locsolásából bátran megtakaríthatunk vizet, amelyből kevés is elég, hogy újra életre kapjon. Azért végleteknek mégse tegyük ki! Ha szeretnénk jól tartani, rálépéssel mindig ellenőrizhetjük: ha talpunk súlya után nem kelnek fel a fűszálak maguktól, hanem lábnyom formában lelapulnak, már rájuk férhet a megöntözés. Ritkábban tehát, de alaposabban, ami után az említett próbát a középsőujjunkkal elvégezve, azt immár bütyökig nedvesen kell tudjuk kihúzni.

Korsóval vagy kupicával?

De mi a helyzet a különféle dísz- és haszonnövényeinkkel? Utánajárás vagy kitapasztalás egyaránt megadhatja a választ. Rendszerint minél nagyobb – de nem ezüstös vagy szőrös – levélfelületű a növény, annál több vízre és tápanyagra van szüksége, pláne a lédús termést hozó gyümölcsök és zöldségek esetén. Mindenesetre már kerttervezéskor érdemes a nagyjából hasonló tulajdonságú növényeket egymás szomszédságába ültetni, ezáltal vízigényű öntözési övezeteket hozva létre. Másik oldalról jó tudni tudnunk öntözési „csapadékunk” időarányos mennyiségét. Például az 5-6 a kertben szétszórtan kitett lapos szardíniás konzerv aljában összegyűlő – belemártott vonalzóval leolvasható – vízmagasságokból számíthatunk egy milliméter-átlagot pl. egy negyedórás locsolásra. A pázsit vízigényét  igen egyszerű módszerrel mérhetjük föl. Az aktuális öntözés után egy órával fogunk egy csavarhúzót. Azt mellmagasságból a hegyével lefelé ejtjük a talajba.  Ha legalább 15-20 cm mélyen befúródik a földbe, azt jelenti, hogy a gyepünknek egy hétre elegendő víztartaléka van – feltételezve persze, hogy a mérés napjának hőmérsékletéhez képest a következőkben nem történik extra hőmérsékletemelkedés.

Azonban a talajszerkezet sem mindegy, hiszen az agyagosabb föld megfogja a nedvességet, de nem okvetlenül ad át belőle a növénynek, míg a homokosabb talaj szárazabbnak tűnhet, pedig a növény maradéktalanul felvette a vizét. Előbbit tehát heti egyszer és fokozatosan célszerű locsolni, ki-kivárva, amíg nehezebben, de felveszi a vizet, míg az utóbbit heti két vagy kisebb részletben, kiterjedtebb felületen érdemes öntözni. Komposzttal, trágyával mindkettőnek javítható lehet a nélkülözött képessége – míg a vízmegtartó kristályok vagy az egyéb talajkondicionáló készítmények hatásfoka erősen korlátozott. Az álom-kombináció a vályogon képződött talajé, mely tápanyagokban gazdag, és nagyjából egyenletesen osztja és vezeti el a vizet.

Fürösszünk vagy fecskendezzünk?

A percenként 8-20 liter vizet fogyasztó kézi locsolótömlő – avagy közönséges kerti slaug – használata során legalább szemtől szemben vagyunk kertünk flórájával, igaz, a körbejáró módszerrel ritkán súlyozunk és differenciálunk megfelelően, pláne ha csak az új térkövezés mentén haladunk. A vízsugárral ráadásul felső talajréteget is odébb moshatunk akaratlanul. Az öntözővégre nem árthat nyomásszabályozó, állítható szórópisztoly illesztése, amely ráadásul bárhol „csuklóból” elzárható, nem kell miatta rohangálni a csaphoz. A részletgazdagabb szegletekben öntözőrúd segíthet megspórolni a hajolgatást vagy térdelést.

Az állítható szórófejes terítés (spray)fúvókája 2-8 litert spriccel szét percenként. E műfajon belül a vizet fölfelé lövő és közben elforduló fejű, oszcilláló öntöző kevésbé ajánlott, mivel a szálló vízcseppek egy részének a szél nemkívánatos szárnyakat ad, ráadásul a párolgási veszteség is nagyobb. Nem így az ütemesen és szakaszosan vízszintesen vagy kis szögben vizet kilövellő öntözők, amelyek földbe is cövekelhetők – igaz, új ültetésű fűhöz nem ajánlottak.

A legkisebb is számít

És egy modern kert ötletei terén a szintén nem vészesen költséges medence építését megelőzően csöpögtetős öntözőrendszerekre is érdemes lehet félretenni a pénzt. Ezek az óránként mindössze 3-15 litert fogyasztó szisztémák célzottan a növény által használt talajba juttatnak vizet. Veteményes kiskertek kialakításakor és egyedi növényeknél a legnépszerűbb, amennyiben félrefolyásból, elszivárgásból származó vízveszteség szinte nem is keletkezik (ez különösen hegyoldali kerteknél nagy fegyvertény, hiszen nem kényszerülünk teraszos kert kialakítására), emellett a mindig lesben álló nedvelszívó gyomokat sem táplálja. Maga a kényeztetés, hiszen állandóbb, egyenletesebb öntözöttséget nyújt a növénynek. A felvehető vizet a földben jobban megtartó – egyúttal a párolgást is csökkentő – mulcsos borítással szimbiózist ápol, hiszen nincs vízlökete, ami széjjelmosná a háncsréteget. Mulcs gyanánt egyébként faforgács, fenyőtű, széna vagy avar is megteszi.

Veteménysorokhoz fektetve jó szolgálatot tehet még a gyöngyözőcső, illetve – ha a miénk nem az árnyékos kertek közé tartozik – az alagcsövezés, amely megóvja a nap UV-sugárzásától a PVC-t. A tökéletesítések iránya pedig az esőérzékelők vagy talajnedvesség-szenzorok, elektronikus időzítők és csapvezérlők megoldásai felé mutat.

Mégse felejtkezzünk el a klasszikus öntözőkannáról, amely kiöntőcsövével a strammabb növények tövét itathatja, míg zuhanyfejével gyöngéd öblítésben részesíti a kisebb, lágyszárúbb virágokat. A nagyobb kaspóban nevelt virágok nehezebben száradnak ki – hát még, ha tálcás alátétet is kapnak –, egyébként a fakulás, satnyaság, levélvégek lekonyulása vagy felpöndörödése a vizuális segélykiáltás (és a kertszépítési észjárás logikus következtetése). A még a szépen rendezett kertekben is előforduló hervadás mögött nem csak vízhiány, de levegőhiány is állhat, azaz praktikusan víztöbblet, amely megfullaszt – másrészt egyes fajoknál takarékoskodó nappali „üzemmód” fonnyadtságáról is szó lehet, tehát az esti hervadtság-állapot a perdöntő. A cserepes és a függesztett növények kiszáradtsági fokát könnyen ellenőrizhetjük. Emeljük meg őket! Ha túl könnyűek, azt jelenti: szomjaznak, lassú és módszeres öntözést kívánnak.

Milyen forrásból?

Akár öntözőrendszert használunk, akár kannából locsolunk, sokat megtakaríthatunk, ha forrásunknak legalább egy része az összegyűjtött csapadék. A legkézenfekvőbb megoldás, ha az ereszcsatorna ejtőcsöveihez esővízgyűjtő hordókat csatlakoztatunk. (Érdemes ügyelni a rendszeres lefedésükre, hogy a nyáron ne legyenek hamar szúnyogkeltetők.) De még jobb, ha néhányezer literes – előregyártott polietilén – víztartályba tudjuk gyűjteni az esőt. Lehetőség szerint a telek legmagasabb pontján elhelyezve, gravitációs „meghajtással” is kinyerhető belőle a növényeknek kedves, nitrogént is tartalmazó, lágy esővíz, melynek hőmérséklete is jólesőbb számukra, mint a föld- és csőhideg vezetékes vízé.

Emellett természetesen vezetékes vízre is szükségünk lehet. Ne hagyjuk hát ki a számításból, hogy vízközműveinknél a május 1-e és szeptember 30-a közti naptári időszakra megfelelő igénybejelentés után locsolási kedvezmény választható – vagy elkülönített locsolási vízmérős fogyasztásra, vagy ennek hiányában az ivóvízfogyasztás 10 százalékát elérő vízmennyiségre. Ásott kútból nyert víznél pedig beépített szűrővel óvhatjuk öntözőfejeinket.

De mikor legyen az akkor?

Leginkább a kora reggeli órákban (úgy délelőtt 10-ig) tanácsos az öntözés, több szempontból is. A növények a napfelkeltével „ébrednek” és kezdik el nedvességhasznosító folyamataikat. Emellett ilyenkor nem indult még meg a fokozott párolgás, amely elvinné a víz javát. A rendszeres napközepi locsolással nem egyéb – de nem is kisebb – a probléma, mint hogy a gyökérszálak a talajfelszín közelébe törekednek, ahonnan könnyebben kiszáradhatnak. Másodlagosan a késő délutáni órákat válasszuk, de az estébe – pláne az éjszakába – csúszással bánjunk csínján: a levélzeten megmaradó víz penészgombákat és csigákat vonzhat. Ezzel szemben nappal száraz, szeles időben jót tehetünk a bővízű levéllocsolással, mert ilyenkor porréteget, levéltetveket és atkaféléket is lemoshatunk róluk.

Eltérő növényigények

Haszonnövényeink vegetációs időszaka ültetések után naponta megnedvesített talajt kíván, de nem vizenyőset. Majd egy hét elteltével vissza lehet venni heti 2-3 alkalomra. Könnyen gondozható kerti virágjainknál, de még igénytelenebb növényeinknél is – az erkélyüvegezés elmaradása miatti – kiültetéskor és az első évi adaptálódás idején kapjanak azért vizet becsülettel, legyenek azok – a kertdekorációs ötletekben is sokszor vezető – rózsák, sziklakerti fajok, rozmaring, kakukkfű vagy levendula.

Fáink és cserjéink földjét egy jó ásónyomnyi mélyen meg kell áztassuk, de lehetőleg mindig a lombozatuk legnagyobb szélességét – a cseppvonalukat – igyekezzünk levetíteni a földre, és ezen hozzávetőleges gyökérzónát öntözzük, ahol a legintenzívebb a vízfelvétel. Növésben lévő fák törzsére cipzáras öntözőzsák kapcsolható, amely szintén nem a törzset nedvesíti, hanem alul engedi ki az – akár tápoldatos – vizet. Érettebb, termetesebb dió- és gyümölcsfák ugyanakkor megelégednek 3-4 hetente egy-egy alaposabb öntözéssel.

Legolvasottabb cikkek