Skip to main content

CSOKkal könnyebb

Otthonfelújítási támogatás és hitel

Csok-kal könnyebb

A családok – különösen a nagyobb családok – jelentős segítséget Kaphatnak

2021 januárjától új támogatási források nyíltak meg, amelyek a lakás, ház felújítását könnyítik meg.
A támogatást gyermekes szülők, családok vehetik igénybe. A  finanszírozott tevékenységek köre kiterjed csaknem az összes felújítási munkára, még beépíthető háztartási gépek beszerzésére is.

laksávásárláshoz, bővítéshez, felújításhoz.

Az egyik legnépszerűbb konstrukció
a csok, amelyet a 2, vagy több gyermeket nevelő, illetve vállaló
párok, házastársak vehetnek igénybe. Emellett bemutatjuk a
hozzá kapcsolódó csok- hitelt, valamint a Babaváró hitelt.

A csok, vagyis a családi otthonteremtési kedvezmény vissza nem térítendő támogatás, lehetőség van mellé csok-hitel felvételére is. A kettő együtt pedig már valóban sokat segíthet az otthonteremtést és gyermekvállalást tervező fiataloknak. A felvehető csok lakáshitel maximális össze a meglévő vagy vállalt gyermekek számától függ: 2 gyermek esetén 10 millió Ft, 3 gyermeknél 15 millió forint a felső határ mind használt, mind újépítésű ingatlan esetében. Egy gyermek után a falusi csok esetében jár támogatás, erre később térünk ki.

Kik igényelhetik?

Olyan párok, házastársak, akik vállalják, hogy minimum 2 gyermeket fognak
nevelni, vagy már van legalább 2 gyermekük. Meglévő gyerekek esetében 25
éves korig veszik figyelembe az együtt élő utódokat. Azt is vizsgálják, hogy a
gyereknek nem lehet annyi jövedelme, amellyel önállóan fenntarthatja magát.
Ha már gyereket nevelő párról van szó, ők lehetnek élettársak, de a gyermeket
vállalók esetében feltétel, hogy házasok legyenek. Mindenképp fontos, hogy már
az igénylés pillanatában közös lakcímen éljenek.

TB, adó, köztartozás

Az igénylők legalább egyikének folyamatos, 180 napos társadalombiztosítási
jogviszonnyal kell rendelkeznie, 10 milliós igényelt összeg esetén pedig 2 éves
társadalombiztosítás a feltétel. Ezalatt legfeljebb 30 napra szünetelhet a TB.
Külföldi, igazolt TB jogviszony is elfogadott, de a szerződéskötés után
legkésőbb 180 nappal be kell jelentkezni a magyar TB-hez. KATA-s egyéni
vállalkozóknak figyelniük kell arra, hogy ha szüneteltették a vállalkozásukat,
azzal együtt a TB jogviszonyul is szünetelt.

Az igénylőnek nem lehet köztartozása, adótartozása a NAV felé, ezt
mindenképp rendezni kell. Fontos feltétel a büntetlen előélet, bár bizonyos
kisebb súlyú bűntettek elkövetése nem zárja ki a támogatás igénylését.

Életkor

Már meglévő gyerekeket nevelők esetében nem számít az életkor. Ha viszont
valaki úgy igényel csokot, hogy vállalják a gyerekeket, akkor az egyik fél nem
töltheti be a 40. életévét.

Az ingatlan

Sokakban él az a téves elképzelés, hogy olcsón megvesznek egy romos,
lakhatatlan épületet, és azt a támogatásból felújítják. Ám a kiválasztott
ingatlanra is vonatkoznak előírások. Már a vásárláskor meg kell felelni alapvető
lakhatási feltételeknek. Lenni kell benne egy minimum 12 nm alapterületű
szobának, főzőhelyiségnek, fürdőnek, wc-nek, egyedi fűtésnek, villamosenergia
szolgáltatásnak, hálózati ivóvíznek, és szennyvíz-elvezetésnek.
A falusi csok-nál nem feltétel, hogy az ingatlan eleve lakható legyen, azt a
támogatási formát kifejezetten vásárlásra ÉS korszerűsítésre lehet igénybe
venni. Ugyanakkor itt is fontos, hogy a felújítás végén az ingatlan megfeleljen a
fenti lakhatósági feltételeknek.

Később eladható?

A csok-kal érintett ingatanra az állam jelzálogot és elidegenítési tilalmat jegyez
be 10 évre. Vagyis elvileg nem lehet értékesíteni, amíg a támogatás tart.
Természetesen előfordulhatnak nem várt élethelyzetek, amikor mégis
értékesíteni kell, ennek anyagi vonzatairól részletesen az igényléskor érdemes
tájékozódni.

Veszélyek

Ha valaki megfelelt a csok személyi feltételeinek, utólag is elveszítheti a támogatást abban az esetben, ha túlárazott ingatlant vásárol. A bank értékbecslést végez, és ha ennek összegét a vételár 20%-kal meghaladja, akkor  megtagadják a folyósítást. Ugyancsak feltétel, hogy a vételárnak csak 10 százalékát fizetheti ki a vásárló készpénzben. Lényeges, hogy felújítás, korszerűsítés esetén a teljes összeg legalább 70 százalékát számlával kell
igazolni, új ingatlan vásárlása esetén pedig a teljes  vételárat.

Mikor kell visszafizetni?

A csok jelentős segítséget nyújthat a családoknak, pároknak, ugyanakkor fel kell készülni arra, mi történik, ha mégsem teljesülnek a feltételek. Ez különösen akkor történhet meg, ha nem meglévő, hanem vállalt gyerekek után igénylik a támogatást. Hiszen a gyermekáldás nem programozható, számos oka lehet annak, hogy mégsem sikerül annyi gyermeket világra hozni, amennyi után jogosulttá válunk a támogatásra.

A gyermekvállalás nem, vagy csak részben teljesül.

Elválnak, szétköltöznek a felek, és nem valósul meg a gyermekvállalás.

Lebontják az ingatlant.

Az ingatlant eltérő célra használják, mint amire megkapták a támogatást, például nem lakáscélra.

Költözés miatt megváltozik a lakhely.

Eladják a lakást.

Fontos, hogy a csok támogatással vásárolt lakást nem lehet másnak használatba
átengedni, például kiadni albérletbe, ez is a támogatás visszafizetésével jár.

Ha a gyermekvállalás nem, vagy csak részben teljesül, akkor a
következőképpen kell visszafizetni a csok-ot:

A csok jelentős segítséget nyújthat a családoknak, pároknak, ugyanakkor fel kell készülni arra, mi történik, ha mégsem teljesülnek a feltételek. Ez különösen akkor történhet meg, ha nem meglévő, hanem vállalt gyerekek után igénylik a támogatást. Hiszen a gyermekáldás nem programozható, számos oka lehet annak, hogy mégsem sikerül annyi gyermeket világra hozni, amennyi után
jogosulttá válunk a támogatásra.

A megkapott CSOK összegéből ki kell vonni a gyermekvállalás határidejének lejártakor meglévő gyermekek után járó támogatás összegét, vagyis a támogatásnak azt a részét kell visszafizetni, amit a meg nem született gyermek után igényeltek.

Amennyiben a meglévő gyermekek száma a teljesítési határidő lejártakor kettőnél kevesebb, akkor a lakásépítési támogatás teljes összegét vissza kell fizetni.

A csok összegét a késedelmi kamattal növelten kell visszafizetni, a határidő leteltét követő 60 napon belül.

A visszafizetésnél számolni kell a késedelmi kamattal is. A 10 millió forintos támogatást az alapkamat ötszörösével számolt (4,5%) késedelmi kamattal kell visszafizetni, ha nem teljesül a gyermekvállalás.

Ha 5 éven belül nem valósul meg a gyermekvállalás, akkor az addig igénybe vett kamattámogatás összegét 120 napon belül egy összegben vissza kell fizetni. A későbbiekben pedig a kamattal terhelt törlesztőrészletet kell fizetni.

Falusi csok

Ez egy speciális támogatási forma, mint neve is mutatja, tanyákon, illetve bizonyos kistelepüléseken lévő ingatlanok vásárlásához és felújításához nyújt segítséget. A rosszabb állapotú tanyákat, lakásokat és házakat  részesíti előnyben,

amelyek ára alacsony, hiszen jelentős ráfordítás szükséges ahhoz, hogy korszerű otthon váljon belőlük. A csokkal ellentétben itt már egy gyermek után is jár támogatás. A támogatott összeg fele fordítható vásárlásra, a másik felét korszerűsítésre kell fordítani. Ebből következik, hogy a falusi csok nem használható kizárólag vásárlásra. Arra
viszont van lehetőség, hogy már meglévő ingatlan  fejlesztésére, bővítésére igényeljék.

Gyermekek száma és a támogatás

Néhány példa a támogatás igénybevételére:
Gyermekek száma Felvehető támogatás
1 gyermek: 600 ezer Ft
2 gyermek: 2,6 millió Ft
3 vagy több gyermek: 10 millió Ft
Meglévő lakás bővítés/korszerűsítés esetén:
Gyermekek száma Felvehető támogatás
1 gyermek: 300 ezer Ft
2 gyermek: 1,3 millió Ft
3 vagy több gyermek: 5 millió Ft
Fontos, hogy a falusi csok nem mindenhol használható fel, csak úgynevezett
preferált településeken. Ezek listájáról a Kormányablakokban érdemes
tájékozódni. A teljes lista a Magyar Közlöny 2020. évi 292. számában jelent meg.

Csok-lakáshitel

A csok támogatás második pillére a csok-hitel. Ez egy kedvezményes, 3% kamatozású, államilag támogatott hitel.

 

Kik igényelhetik?

Azok, akik megfelelnek a csok személyi feltételeinek. Ugyanazok a feltételek vonatkoznak a kiszemelt ingatlanra is, mint a csok esetében, vagyis lakhatónak kell lennie. Lényeges különbség, hogy a hitel esetében a bankok a
hitelképességet is vizsgálják, vagyis rendelkezni kell megfelelő, rendszeres jövedelemmel a törlesztéshez. A jogszabály szerint 500 ezer Ft-os nettó jövedelem alatt bevételeink legfeljebb 50%-át tehetik ki a hiteltörlesztők, a
hitelösszeg pedig nem haladhatja meg az ingatlan vételárának 80%-át. Ez utóbbinál a bankok szigorúbbak, ezért reálisabb 60-70%-kal számolni.

Mekkora összeg?

A felvehető csok lakáshitel maximális összege a meglévő, vagy vállalt gyermekek számától függ: 2 gyermek esetén 10 millió Ft, 3 gyermeknél 15 millió forint a maximum használt és újépítésű ingatlan esetében egyaránt.

Visszafizetés

A csok hitelt is vissza kell fizetni, ha a fent említett okok miatt meghiúsul a csok
támogatás.

Csok ÉS hitel

A lakásvásárlásnál mindig fontos szempont az önerő. A bankok általában a teljes összeg 60-70 százalékát hajlandók finanszírozni, tehát mindenképp szükség van
önerőre. A pénzintézetek többsége viszont a csok  támogatás összegét – amennyiben nem vállalt, hanem meglévő gyerekek után veszik fel – figyelembe veszi önerőként. Erről részletesen az adott pénzintézetek honlapján, ügyfélszolgálatán érdemes érdeklődni. Érdekesség, hogy a Babaváró támogatás is felhasználható önerőként, ám arra kell figyelni, hogy ha a Babaváró és a hitel igénylése közt 90 napnál kevesebb idő telik el, akkor a Babaváró 25 százaléka hitelnek minősül, érdemes tehát kivárni, míg letelik a 90 nap.

Babaváró

Fiatal házasok igényelhetik a Babaváró hitelt is, ami egy legfeljebb 10 millió forint értékű kamatmentes, szabad felhasználású személyi kölcsön. Ez az összeg még meg nem születetett gyerekre igényelhető és szabadon felhasználható, amennyiben 5 éven belül megszületik a vállalt gyerek. A futamidő maximum 20 év, a havi törlesztőrészlet pedig nem haladhatja meg az 50 ezer forintot. A Babaváró hitel nem lakáshitel, szabad felhasználású, a gyermekvállalás és gyermeknevelés érdekében bármire elkölthető. Felhasználhatják önerőként lakásvásárláshoz, vagy hitelkiváltásra is. Új lakáshitelnél a Babaváró kölcsön maximum 75%-át lehet önerőként figyelembe venni.

Feltételek

A Babaváró kölcsön személyi feltételeiről a 44/2019. Kormányrendelet szól.

Akkor vehető igénybe, ha:

A felek házasok és mindketten elmúltak 18 évesek, de a feleség még nem töltötte be a 41. életévét. (Lényeges, hogy itt csak a házasság vehető figyelembe, csok esetén élettársi kapcsolat is, ha már meglévő gyerekekről van szó.)

Mindketten rendelkeznek bejelentett magyarországi lakcímmel.

Büntetlen előélet.

Nem lehet köztartozásuk.

Legalább az egyik félnek van legalább 3 év folyamatos társadalombiztosítási jogviszonya.

Nem szerepelhet egyik házastárs sem a KHR rendszerben. (Banki adósnyilvántartás.)

Legalább egyiküknek első házasnak kell lennie, ha a másik fél legalább egy gyermeket nevel.

Figyelem! Az általános feltételek bankonként eltérhetnek. Változhatnak a
korhatárok, a futamidők, a legalacsonyabb igényelhető hitel összege és a
minimális nettó jövedelem is.

Újdonságok 2021-ben:

2021-től 27-ről 5%-ra csökken az új lakások áfája a 150 négyzetméter alatti lakások és 300 négyzetméter alatti családi házak esetében, valamint a csokot igénybe vevők számára az 5%-ra csökkentett lakásáfa is visszaigényelhető.

Így lehet maximálisan kihasználni a támogatásokat:

A gyermeket nevelő családok, vagy olyan egyedülállók, akik gyermeket nevelnek, a következő kedvezményekben részesülnek.

10 millió forintott a csok-ból,
• 15 milliót a csok-hitelből,
• 10 milliót a Babaváró hitelből,
• 2,5 milliót áfa-visszatérítésből teremthetnek elő.

Ha tehát rendelkeznek 15 millió forint önerővel, akkor akár 52,5 millió forintos ingatlan megvásárlására is lehetőség nyílik.

 

Ha megszületik a harmadik új gyermek is 10 éven belül, akkor a 10 milliós csok-ot egyáltalán nem kell  visszafizetni, a 15 milliós csok-hitelből 5 millió forintot elengednek. A 10 milliós babaváró hitel egészét elengedik. Tehát csak a kedvezményes csok-hitel fennmaradó10 millió forintos összegét kell törleszteni.

Forrás:
www.ingatlanhirek.hu,
www.westfalia.hu,
http://www.kozlonyok.hu/nkonline/index.php?menuindex=200&pageindex=kozltart&ev=2019&szam=40