Skip to main content
Hírek2021. február 25.

Így igényelhet felújítási támogatást

Archive
image

2021-től új támogatási források nyílnak meg, amelyek többek között a lakás, ház felújítását könnyítik meg. Az alábbiakban részletezzük, kik vehetik fel a maximum 3 millió forintos támogatást, és milyen feltételeknek kell eleget tenni ehhez.

Megjelent a Magyar Közlönyben az a rendelet, amelynek értelmében 2021-től legfeljebb hárommillió forinttal támogatja az állam a lakások, házak felújítását. A legfontosabb feltétel, hogy a támogatást szülők igényelhetik, amennyiben legalább egy gyermek velük él. Azok a családok is jogosultak rá, ahol az egyik szülő külföldön dolgozik. Minden család egyszer élhet a támogatással, amelynek összege a számlával igazolt felújítási költségek 50%-a, legfeljebb hárommillió forint. A támogatás összegében az anyagköltség, illetve a vállalkozói díj 50-50%-os arányban szerepelhet.

HUFBAU Tipp:

Nem szükséges a teljes, maximális 3 milliós összeget lehívni. Kisebb felújításokra is igényelhető a támogatás, de természetesen az jár jobban, aki a maximális 6 millió forintos összértékű beruházást tervezi, hiszen így a visszatérítés mértéke is nő.

 

Igénylőkre vonatkozó főbb feltételek:
  • Legalább egy együttlakó gyermek kell a támogatáshoz, a legalább 12 hetes magzatok és a 25. életévüket még be nem töltött gyermekek is beszámítanak. A gyodra (Gyermekek Otthongondozási Díja) jogosító gyermekek esetében nincs életkori határ.
  • Házaspárok és élettársak mellett egyszülős családok és különélők, elváltak is élhetnek a lehetőséggel, utóbbiak esetében az a fél jogosult, aki neveli a gyermeket. Ha mindketten 1-1 gyermeket nevelnek, akkor 1,5-1,5 millió forintot vehetnek igénybe. Az egyik fél – aki nem tervez felújítást – dönthet úgy, hogy átadja a támogatásra a jogot a másiknak.
  • A támogatás abban az esetben igényelhető, ha az igénylő(k), illetve a kiskorú gyermek a támogatással érintett lakásban együttesen legalább 50%-os mértékű tulajdoni hányaddal rendelkeznek.
  • Az igénylés időpontjakor legalább egy éve a bejelentett lakásban kell laknia a szülőknek és a gyermek(ek)nek. 
  • Legalább 1 éves, maximum 30 napra megszakított folyamatos társadalombiztosítási jogviszony kell a támogatáshoz (vállalkozók esetében is).
  • Figyelem! Korábban már támogatással érintett lakásra az új támogatás nem igényelhető, kivéve, ha a korábbi igénylő az igénylése időpontjában meglévő tulajdoni hányadát teljes mértékben elidegenítette.

 

Amire figyelni kell:

A támogatás az anyagköltségre és a munkadíjra együttesen vehető igénybe. Fontos, hogy ne legyen nagy aránytalanság, például minimális munkaköltség, és sok anyagdíj, vagy fordítva.

Példa: 

  • Felújítás teljes költsége: 6.000.000 Ft 5.000.000 Ft 1.000.000 Ft
  • Anyagdíj: 4.500.000 Ft 4.000.000 Ft 1.000.000 Ft
  • Munkadíj: 1.500.000 Ft 1.000.000 Ft 0 Ft
  • Támogatás összege: 3.000.000 Ft 2.000.000 Ft 0 Ft

 

HUFBAU Tipp:

Nem mindegy, kivel dolgoztat! 

Ez a támogatási forma kizárja, hogy áthívja a szomszédot, hogy rakja le a padlólapot, vagy olyan szakembert, aki „mellékesen” megoldja a munkát, de nem tud számlát adni. Csak számlával igazolt munkavégzést fogadnak el. Kizárják, hogy családtag, közeli hozzátartozó számlázzon, akkor is, ha egyébként valóban a munka elvégzésére jogosult szakember.

 

Mikor kapják meg a támogatást?

A támogatás a legutolsó számla kifizetését követő 60 napon belül, de legkésőbb 2022. december 31-ig, egy összegben lesz igényelhető.

 

Mire vehető igénybe?

A támogatás nagyon széles körben felhasználható.

  • Víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, belső hálózatának kiépítése vagy cseréje.
  • Fürdő, WC létesítése.
  • Fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje.
  • Az épület szigetelése. (Lábazatszigetelés, a hő-, hang-, illetve vízszigetelés.)
  • Külső nyílászáró cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje, párkányok, küszöbök cseréje, felújítása.
  • Tetőcsere, felújítás, szigetelés.
  • Kémény építése, korszerűsítése
  • Klímaberendezés beépítése, cseréje.
  • Napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje.
  • Belső tér felújítása. (Burkolat cseréje, felújítása, festés, tapétázás, galériaépítés, a belső lépcső kialakítása és cseréje, a szaniterek beépítése vagy cseréje, villanykapcsolók és dugaljak kialakítása és cseréje, a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítése, cseréje vagy felújítása.
  • Nem lakás céljára szolgáló helyiség (nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása.
  • Kerítés építése.
  • Garázs építése, nyitott gépkocsibeálló kialakítása.
  • Terasz, loggia, erkély, előtető építése.
  • Térburkolat készítése, cseréje.
  • Télikert kialakítása.
  • Alapozási szerkezet megerősítése, valamint beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje.
  • Ha az igénylő, vagy gyermeke mozgáskorlátozott, meghatározott akadálymentesítési munkák.

 

Népszerű

hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image

HIRDETÉS

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Ajánlott cikkek