Skip to main content
Kertépítés és terasz2021. október 29.

Kerti tó télen

Építőpont Magazin
image

A téliesítés műveletei ki kell terjedjenek a kerti tó minden szegletére is. Legyen az hűsítő udvari oázis vagy kis halastó, a hozzájuk kötődő őszi munkák nem tűrhetnek tovább halasztást!

Egy tó mint száz, tél közelg!

Akár tulajdonosként, gondozóként, akár jószomszédként viseljük a szívünkön egy kis kerti tó sorsát,

a vízhőfok tartósan 10 °C alá esésével meg kell kezdjük a tavi élővilág felkészítését a rövidesen az ajtón kopogtató télre.

A téliesítés egész kertet érintő teendőinek egyik közös metszete a hulló levelek megzabolázása. Erre a „szárazföldi” részeken jobban ráérünk, tavunk azonban sürgősebb beavatkozást igényel. Ugyanis az előbb a felszínén, majd alámerüléssel az aljzatán felgyűlő minden elhalt növényi hulladék a bomlási folyamata során szó szerint „elgázosítja” a vízi világunkat. Ez aztán borítékolja, hogy következő évben az algásodásnak könnyebb dolga lesz. Ellenszerként tótakaró háló kifeszítése jön szóba, vagy pedig rendszeres avareltakarítás és az úszó levelek – kissé fáradságos – kimeregetése.

"Előbb lefésülöm rólad az uszadékot, aztán betakargatlak az elalváshoz”

Iszap(ki)pakolás

A kerti tó immár lassabban zajló életfolyamataiba az év teltével elkerülhetetlen iszaplerakódás is jelentékenyen beleszól – hátrányos hatásokkal. Ez nem talajt megtermékenyítő fajta, hanem szállásadója férgeknek és nemkívánatos tavi kórokozóknak. Beszerezhetünk ellene iszapfaló baktérium-kultúrákat, amelyeknek aprómunkája mellé leghatásosabb mégis az igazán hideg idő beállta előtti iszaptalanítás. Ehhez legjobb egy – akár bérelt – iszapszívógép, vigyázva az óvatos használatra, nehogy nagyon felkavarjuk vele a tó vizét.

Ha híresen fagymentes helyen lakunk, vagy csak a kemény (és csapadékos) tél nem akaródzik megérkezni, jó állapotú tavunkat és környékét elég lehet egy vízálló ponyvával lefedni.

Úgy, mint ahogy téliesítés címén egy kerti homokozónk védőhuzatával járunk el: feszesen, de egyben szellőzően.

Őszi örvény

Mederbe terelt őszi munkák

2-3 évente ugyanakkor mindenképp hasznos a kerti tó vizének leeresztése és a meder minél teljesebb kiszárítása, hogy a beleköltöző moszatoktól megszabaduljunk. Ekkor a tógödör átláthatóbban kitakarítható, emellett „héjának”, műanyag falának sérülései is javíthatók. Fóliás kialakításoknál azonban vigyázzunk egy mégis beütő hideghullámra: a fagyott talaj nagyobb oldalsó nyomásának (és deformáló hatásának) az üres fóliameder kevésbé áll ellen, mintha víztömeget fogna közre. Ha szökőkutat vagy más vízi berendezést működtettünk, ideje van ezek karbantartó áttisztogatásának, vízzel teli edényben eltárolásuknak a következő üzembe helyezésig, kültéri csöveik víztelenítésének.

Hogy az első hó már felkészülten érje

Téliesítés halbarátoknál

Halastó esetén ha tavunk sekély és/vagy ha uszonyosaink nem téltűrők, itt az ideje a beköltöztetésnek. Vagy az egész dézsatónak, vagy kopoltyús lakóinak egy fagymentes, sötét, pincehideg helyre, egy hordóba vagy egy (alaposan kitisztított!) habarcsládába. Rendszeresen etetni csak a szobahőmérsékletű akváriumba kerülőket kell. Egyébként 8 °C-os napi középhőmérséklet alatt már elindul a halak betelelése, anyagcseréjük lelassulása, „téli álomra szenderedésük”. A fagyhatár alá eső külső hőmérséklet 4 °C-os, oldott oxigénben dús vizet fog hagyni nekik, amelyben kedvükre elvermelhetik magukat.

A kerti tó azonban csak másfél méternél nagyobb mélység esetén tud magától ellenállni a teljes befagyásnak.

Összefüggő jégréteg ellen jó lehet egy vízcsörgedeztető berendezés vagy egy vízkeringető szivattyú. Utóbbit le kell meríteni a tó legnagyobb mélységébe, ami –10 °C hideghez legalább 50 centi legyen, –20 °C-hoz minimum 60 centi. Ez kombinálható és részben kiváltható lehet egy merülőforralóhoz hasonló tófűtő berendezéssel, amely zajtalan és csak helyben melegít. Vagy vannak lehorgonyzandó elektronikus vagy mechanikus befagyásgátló szerkezetek is levegőztető nyílásokkal.

Télire benti akváriumba is telepíthetők

A halastó jégtörő mutatványai

Jobb híján utólagos lékeléshez kell folyamodjunk, a szükséghez képest rendszeresen. Azonban felejtsük el a kalapáló, fejszés módszert! A szerterepülő jégszilánkok még csak bennünk okozhatnak kárt, de a kerti tó alvóinak nyugalmát is megbolygatja. Pánikreakcióként fel-alá úszni kezdenek és akár a jégréteghez is hozzáfagyhatnak alulról – végzetesen. Ha már kéziszerszám, akkor inkább fúró és kézifűrész, de

egy forróvízzel teli fazék jégre helyezésével is „meglágyítható a vizek háta”.

A táguló jég függőleges mederfalakat érő nyomása ellen súlyozott műanyag fagytestek elhelyezésével lehet védekezni. A jégréteg többi részéről pedig mindig kotorjuk le a havat, hogy elég fény jusson be a vízinövényeknek.

Téli nyugalomban

Szunnyadó Flóra

Mert a növények többsége is biztonsággal visszahúzódik hibernációs állapotába és baj nélkül átteleltethető a tóban. Az őszi munkák sorában a vízparton gyökerezőkön azért még ősszel végezzünk „fazonigazítást” és ritkítást, a – részben vagy egészben – elszáradtakat pucoljuk ki, a magasra növőket kötözzük össze. A trópusi jellegű vízinövényeket pedig még az első talajmenti fagyok előtt vigyük be egy garázs vagy pince félsötétjébe, edényestől vagy kéthetente cserélt vizű vödörbe állítva. Csak a gyökerük nagyja legyen vízben, különben rothadási ártalmakat szenvedhetnek.

 

 

Népszerű

hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image

HIRDETÉS

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Ajánlott cikkek