Skip to main content
Környezet és energia2021. október 10.

Már igényelhető a Zöld Otthon Hitel

Építőpont Magazin
image

Akár 70 millió forint hitel is felvehető energiahatékony új lakás vásárlására vagy építésére a Növekedési Hitelprogram (NHP) keretében megvalósuló NHP Zöld Otthon Program elindultával.

Zöldülő lakáshitel piac

A konstrukció az egyik gyakorlati megvalósulása a Magyar Nemzeti Bank (MNB) zöld eszköztár-stratégiájában megfogalmazott céloknak, melyek szerint Magyarország fenntartható felzárkózásnak alapfeltétele  a gazdaság zöld átállása. Ez pedig a környezeti fenntarthatósági szempontokat figyelembe vevő és érvényesítő pénzügyi rendszer kialakítását feltételezi, legkésőbb az évtized végére.

Tekintettel arra, hogy a hazai primerenergia-felhasználás közel ötödét kitevő lakóingatlan-állomány energetikai hatékonysága alacsony, a korszerűsítés elengedhetetlen, a Zöld Otthon Program október 4-i elindítása az itthoni lakáshitel piac zöld szempontú átalakításának fontos lépése.

Hozzájárulhat továbbá  a zöld otthonok iránti kereslet, illetve ezen keresztül a kínálat élénkítéséhez is.

A ZOP számokban

Az NHP ZOP keretében 200 milliárd forint összegben a Magyar Nemzeti Bank 0 százalékos kamatozású, legfeljebb 25 éves futamidejű refinanszírozási kölcsönt nyújt a hitelintézeteknek, amelyet azok felülről korlátozott költségek mellett

Magyarország területén fekvő, energiahatékony, új lakóingatlan vásárlására, illetve építésére, valamint újlakás-építési célú telek vásárlására nyújthatnak hitelként legfeljebb 2,5 százalékos kamattal, jelzálogfedezet mellett.

A hitelösszeg, amelynek felső határa 70 millió forint lehet,  az ingatlan értékének maximum 80 százalékát érheti el, de a bankok egyes esetekben ennél alacsonyabb értéket finanszíroznak.

Milyen épület finanszírozható belőle?

A hitel feltétele, hogy legalább BB energetikai besorolású (azaz közel nulla energiaigényre vonatkozó követelménynek megfelelő) új ingatlant vásárlására vagy építésére fordítsák. További kikötés, hogy

az energetikai tanúsító által számított összesített energetikai jellemző értéke évente legfeljebb 90 kWh lehet a lakás egy négyzetméterére számítva.

A megfelelő falazaton, hőszigetelésen, a megújuló energiák használatán keresztül, a tájolásig számos módszer létezik az említett energetikai cél elérésére.

Az energiahatékonysági feltételnek való megfelelést a hitelintézet ellenőrzi a Lakáshitel Szerződés létrejöttét megelőzően.

Ha az összegből már kész új lakást finanszíroznak,  az épületnek rendelkeznie kell energetikai tanúsítvánnyal. Új építés esetén az ingatlan építészeti-műszaki dokumentációja alapján állít ki energetikai tanúsítványt az arra jogosul szakember. Természetesen a használatbavételi engedély megszerzését követően az energetikai tanúsítvány alapján is ellenőrizni szükséges az energiahatékonysági feltételnek való megfelelést.

A lakhatás szolgálatában

Mivel a program alapvető célja a saját lakhatási cél biztosítása, az adósnak mint az lakás első természetes tulajdonosának az ingatlanba be kell költöznie, tehát kizárólag lakhatási célú ingatlanvásárlásra (50 százalék erejéig a telekvásárlást is beleértve), házépítésre költhető.

A tulajdonos adósnak vállalnia kell, hogy a Lakáshitel Szerződés alapján történő utolsó folyósítást követő 10 évig életvitelszerűen az így megszerzett ingatlanban lakik, amely egyben a hitel záloga is lesz. 

A hitelt az adott ingatlanra legfeljebb négyen vehetik fel.  Nem kell mindnyájuknak adósnak  lennie, de nem lehet olyan tulajdonosa az ingatlannak, aki nem adós (a gyermek tulajdonszerzése és az öröklés kivételével).

Családpolitikai elvárás – így pl. gyermekvállalás – nem feltétele az NHP Zöld Otthon Hitel felvételének, azonban gyermekvállalás esetén a hitel összegéből két gyermek esetén 10,  három gyermek esetén 15 millió forint kamatmentes is lehet a  CSOK-ot igénybe vevők számára.

Az adós a teljes összeget a Lakáshitel Szerződés megkötésének napjától számított legfeljebb 4 éven (egyösszegű lehívás esetén legfeljebb 3 éven) belül hívhatja le.

Bár a kamat legfeljebb 2,5 százalék rögzített éves hitelkamat lehet, ugyanakkor az adós által fizetendő éves költség, azaz a THM  ennél magasabb is rúghat.

Egyéb költségek

A folyósítási díj legfeljebb a folyósított hitelösszeg 0,75 százaléka, de Lakáshitelenként összesen legfeljebb 100 000- forint- Az elő- és végtörlesztési díj az összeg 1 százaléka, de alkalmanként és Lakáshitel Szerződésenként legfeljebb 30 000 forint, ugyanakkor a lakástakarék-pénztári szerződés alapján történő törlesztés díjmentes. A fentieken túl olyan harmadik félnek fizetendő összegekkel kell számolni, mint közjegyzői díj, értékbecslési díj/helyszíni szemle díja, tulajdoni lap lekérésének díja, térképmásolat díja, jelzálogjog bejegyzési, törlési díj és a hitel folyósításával összefüggő banki átutalás díja.

A bankok többsége tartja a 2,5 százalékos kamatot, de

akad olyan hitelintézet, amely csak 1,99 százalékot kér,

így új lakás vásárlása esetén a Zöld Otthon Lakáshitel THM-je csak 2,15, új építés esetén pedig 2,2 százalékra kúszik fel. Sőt – ha már zöld program – az időt és a papírt kímélendő a hitel náluk online is igényelhető.

 

 

 

 

Népszerű

hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image

HIRDETÉS

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Ajánlott cikkek