A témát feldolgozó cikkünk első részében egyebek mellett foglalkoztunk a kompozit mosogatókkal meg – persze – a rozsdamentesekkel. Most a környezetbarát konyhászkodás újabb módozatait tárjuk föl.
Kerámia, öntöttvas és az „extravagánsak”
Az árával kiemelkedő kerámiamosogatók tűzálló fehér agyagból (kaolinból) készülnek, a „gránitnál” tapintásra hidegebbek, hősokkra ahhoz hasonlóan érzéketlenek. Homogén és selymesen fénylő felületükön szeplő nem eshet, felületükre viszont akármilyen nehéz edény nem eshet, mert megrepeszti őket.
Látszólag rokon típusként tárgyalható a porcelánmosogatók köre, amelyek ugyanakkor a Röntgen alatt porcelán-zománcozású öntöttvasnak mutatkoznak, nem mellesleg „mázsás” súlyúak.
Míg nálunk a nagyszülők generációjának kifutó terméke és szinte bizonnyal ólom van a bevonatukban, Amerikában jócskán felszállóágban van a kereslet az ólommentes – és lefolyóirányban 2 %-os koncentrikus lejtésű medencefenekű – fajtái iránt.
Tűznek, törésnek vagy koszolódásnak teljesen ellenáll akár egy évszázadig is, ellenben épségének Achilles-sarka a zománc lepattogzása, ami a rozsda általi lassú kimúlást vonja maga után.
Az ínyenc és pénzköltési gondokkal küzdő néhányak – megerősített hordozószekrényre – márvány- vagy betonmosogatókat is találhatnak.
Utóbbinak csak a kézműves és biocementből készült változatai kellően repedésállók.
Újrahasznosítás szempontjából poliészteres – azaz meglehetősen plasztik-látványt nyújtó – változatokban van eleve reciklált ipari műanyag, míg luxuskategóriában kaphatók vörösréz-mosogatók is: szintén kézi megmunkálással, abszolút mikrobataszító hatással, az emberi életkor legvégső határáig tartó garanciával, ám kikötésekkel (az anyag a 8 éves beérési ideje után barnás árnyalatú patinát fejleszt; valószínűtlen súlyos sérülése esetén kimosódhat belőle réz).
Elegáns, időtálló és környezetbarát a réz
Minden előny kútforrása
Konyhai csaptelepeink megválasztása szintén hozzájárulhat a takarékosabb és hatékonyabb vízfelhasználáshoz. Ott van mindjárt a perlátor vagy vízgyöngyöző, mely a csap kifolyónyílására szerelve levegősíti a vízáramot, ezáltal fajlagosan kevesebb vízből rendezettebb és erősebb vízsugarat hoz létre, egyben a csővezetékből származó apró lerakódásokat is felfogja.
A könnyebb beállítású egykaros – és akár körbe is forgatható – keverőcsaptelepek közül csak ajánlhatók a kihúzható tömlővel ellátottak, amelyeknek „teleszkópos” zuhanyfejével nemcsak a mosogatószegletek csapathatók le könnyebben, de vízgazdaságosabban lehet a nagy lábast vagy tepsit is körbetusolni, ahhoz képes, amikor a csap szája alatt üggyel-bajjal kell forgatni őket.
A mosogató alá beépíthető fűtőtartályos szerkezetek pedig a meleg víz azonnali rendelkezésre bocsátásával megspórolják a bojleres vételezéskor kifolyatandó hideg vizet is.
A fej a csaptestből kihúzható az edények "körbezuhanyoztatására"
Járulékosan kibontható gyakorlati szempontok
A vízfelhasználás kordában tartásához ugyanakkor az öblítőmedencék számának és méretének bölcs eldöntése hozzájárulhat.
Minél több és nagyobb kiterjedésű szennyes edénnyel számolunk, annál szélesebb (>45 cm) és mélyebb (>18 cm) medencét válasszunk, kerülve a körtál-mosogatókat.
A folyó vízben mosogatás csökkenti a lötykölésből és loccsanásból eredő bőséges „folyományokat” pulton és padlón, bár vizünket kontrollálatlanul fogyasztja.
Kétmedencés esetben az egyik – akár kisebb – mosogatóüreg és benne egy második lefolyó szolgálhat mirelitételek kiolvasztására, zöldség-/gyümölcs előmosására, tésztaszűrésre vagy edényszárításra. Vágódeszkát tökéletes illeszkedéssel befogadni tudó kialakításokkal pultfelületünket növelhetjük, alatta egy tálban összegyűjtve a felszeletelt ételeket.
A kisebb üreg tehát élelmiszerek feldolgozására is alkalmas
Legkevesebb beszerelési munka a felülről telepíthető, munkapultra ültetett-fektetett mosogatótálcával van, a lap síkjába épített vagy – a nagyobb tisztaságérzetet keltő – süllyesztett (és akár látható előlapú) változatok strapásabbak, utóbbinál ráadásul megnyílik az érintkező peremek beáztatásának veszélye is.
Emellett léteznek komplett mosogatószekrények is: bútor és „felépítmény” forgalmazói egységével.
Túlfolyó beépítése feltétlenül javallott, hogy működésbe lépésének „nyelőcsövi” hangjaival figyelmeztessen a víz túlhasználatára és megóvjon a konyhai „árvizektől”.
A képen a rossz példa, merthogy az ökobarát mosogatás egyik alapvetése a vízzel való takarékoskodás
Élettartam-megőrzés és egy neuralgikus pont
Konyhai rendszerünk élettartamát minden dugulás csökkentheti, ezt egyebek közt – pl. szódabikarbónás-ecetes forró vízzel való garatcső-tisztítások helyett-mellett – szűrőkosaras lefolyógarnitúrával vagy excenteres lefolyózárral előzhetjük meg.
De létezik a mosogatótálon elhelyezett lefedhető hulladékledobó nyílás is, mely (lehetőleg térddel vagy pedállal nyitható) szelektív hulladéktárolóink közül közvetlenül a zöldszemetet gyűjtőbe juttatja az – akár komposztképes – szerves maradékokat és maradványokat.
Emellett beépített aprítógépek („konyhamalacok”) is gondoskodhatnak a lefolyón átszökő étel „ártalmatlanításáról”: darálékká alakításáról.
A konyhamalac daráléka általában komposztálható
Mosogatóinkhoz rendszerint mindig kaphatók – jobbkezeseknél a jobboldalra esően – csepegtetőtálcával ellátott változatok,
akár alatta futó gyenge fűtéssel a gyorsabb száradásért. Az ezek alján összegyűlő folyadék rendszeres elvezetéséről fontos még gondoskodnunk, mert egy sárgulás–bebőrösödés–megbüdösödés folyamatával az egyik legmegátalkodottabb ellensége konyhánk csíramentes tisztaságának.
Népszerű
HIRDETÉS