Skip to main content
Kertépítés és terasz2023. február 22.

Februári kerti munkák

Építőpont Magazin
image

Bár még odébb a csillagászati tavasz beköszönte, a februári napsütés már a kikeletet üzeni, és a természet változása lassacskán beindítja a kerti növények életfolyamatait. Szóval a téli pihenő után kezdődhetnek a februári kerti munkák.

Előkészületek, rendrakás, tereprendezés

Ha még túl hideg van a konkrét munkához, tervezzük meg, milyen növényekkel akarunk idén telepíteni, miféle zöldségeket szánunk a konyhakertbe, akarjuk-e gazdagítani a bogyós bokrok sorát!

Készítsünk ültetési tervet a helyszínre és az idősorrendre vonatkozóan is!

Amennyiben gondos gazdák voltunk a nyáron, és a termésből magokat is gyűjtöttünk vagy fel nem használt, csomagolt magokat találunk, végezzük el a csírázási próbát, nehogy később csalódás érjen!

Az összeállított listáról, már most érdemes megrendelni azokat a magokat, cserjéket, facsemetéket ,  amelyeket majd el szeretnénk ültetni.  Sőt, az utóbbiak számára már a gödröt is elő lehet készíteni a kijelölt területen. A beszerzések során gondoljunk a lemosó permetezéshez szükséges vegyszerekre is, mert ha elérkezik az idő, előfordulhat, hogy már csak üres polcokat találunk!

A talaj előkészítése is megindulhat

Ellenőrizzük a kerti szerszámokat!

Lehetséges, hogy az ásót, kapát stb. kikezdte a rozsda, vagy egyes eszközök anyaga elöregedett az állásban. Kezdődhet a fém részek élesítése, a fa nyelek ápolása olajjal, de meghozható az ítélet arra vonatkozóan, hogy melyik darab érett meg a cserére. A kerti gépek, eszközök is karbantartásra szorulhatnak: élesíthető a motoros fűrész lánca, beszerezhető a benzin, feltölthetőek az akkumulátorok, kezdődhet a kipróbálás egy próbaindítással. Mivel a műanyag elöregedhet, pláne ha kint felejtettük a kertben, az anyaga törékennyé válik. Hasznos ellenőrizni az ebből készült vödröket, kannákat és persze a locsolótömlőt is.

Ne feledkezzünk meg róla, hogy a tavasz beköszöntével a növényeknek sok vízre lesz majd szükségük! Mi több, az örökzöldeket már a februári kerti munkák keretében meg kell öntözni. Éppen ezért ha van a kertünkben esővízgyűjtő tartály, annak az állapotát is fel kell mérni és megkezdeni a csapadék gyűjtését. Sokat megtakaríthatunk ezzel a módszerrel.

Mindenképpen gyűjtsük össze az ősszel lehullott lombot, és ha egészségesek voltak a levelek, érdemes azokat komposztba rakni.

Ha viszont egy-egy gyümölcsfa esetében emlékszünk még rá, hogy a levelei betegek, fertőzöttek voltak, ezeket semmisítsük meg, mert rajtuk a kórokozók és a kártevők is könnyen átvészelhették a telet, és tavasszal újra károsíthatják a fákat, bokrokat. Az összegereblyézett kupacot legjobb a kert eldugott sarkában a földbe ásni. Figyelem, égetni nem szabad.

Szemlézzük a növényeinket, vizsgáljuk meg, melyik nem fog már tavasszal kihajtani!

Ha a föld nem fagyott, az elszáradt példányokat így februárban ki lehet ásni. A díszfüveket is ilyenkor lehet visszavágni, kiváltképp, ha sok van belőlük. A tereprendezés során a virágoskert is törődést igényel:  távolítsuk el az ágyásokból az elszáradt növényrészeket, tisztítsuk meg azokat a ráhullott levelektől, gallyaktól! Ebben az időszakban lehet összerakni a magaságyásokat is.

Tartsuk észben, hogy a termőföld is csak akkor lesz termékeny, ha gondoskodunk a tápanyagok utánpótlásáról!

A februári kerti munkák során lehet teríteni a komposztot, a szerves trágyát vagy kiszórni a műtrágyát. Ezek segítik a nem kívánatos szerves anyagokat lebontását, ugyanakkor előmozdítják a hasznos anyagok termelését. Legelőször a virágoskertnek lesz szüksége a gazdag talajra, azaz elsősorban erre is szánjunk időt a hónap végén!

Karbantartott szerszámmal könnyebb a munka

Mérjük föl a fagykárokat és frissítsünk!

Ritkítsuk meg a díszcserjéket. A virágos típusokból levágott szép, hosszú ágak a lakás melegében egy vázába állítva hamar virágba borulnak. Fiatalítsuk a sövényt, tudniillik a tél végi metszéssel adjuk meg a formájukat. Szedjük ki a málna előző évi sarjait!

Itt az ideje a gyep kezelésének is, mert a fűszálak télen nem kaptak elég fényt , és a sok nedvesség miatt terjedni kezdenek köztük a mohák és a gombák.

Ezek elszaporodása ellen a gyepszellőztetéssel lehet védekezni. Erre egy speciális rotációs elven működő gép is beszerezhető, bérelhető, de gereblyével is eltávolíthatjuk az elhalt növényi részeket.  A kifejezetten erre a célra tervezett gyepszellőztető gereblyének, vagy gépnek az az előnye, hogy rést nyithatunk vele a talajban is, segítve ezzel a gyep fejlődését.

A fák ápolása és metszése

Ezeket a munkákat természetesen fagymentes időben kell végezni. Bár a szakemberek szerint a metszés már -5 fok fölött kezdődhet. Fagyos időben ugyanis sérülékenyebben a növényi szövetek, törhetnek, roncsolódhatnak. Ráadásul az ágakat fogó kéz melegtől az adott részen beindulhat a nedvkeringés, amely ebben az időszakban még nemkívánatos folyamat.

A fák mechanikus megújításnak első fázisa, a sérült, elfagyott, beteg részek eltávolítása.

Ezeken a helyeken végezzünk kaparást addig, míg el nem érjük az egészséges felületet. A sebeket természetesen a megfelelő szerekkel pl. oltóviasszal le kell kezelni, hogy ne engedjünk utat a nedvek elszivárgásának, illetve a kórokozók bejutásának.

Megkezdhetjük a gyümölcsfák koronáinak ritkítását, ifjító metszését.

Persze így februárban még nem eshetünk az ollóval mindegyiknek. Az  almafa,a körtefa, a ribizli,a  bodza, a fagyal-, gyertyán- és galagonyasövények elviselik.  A kajszibarackkal, nektarinnal, szilvával, meggyel, málnával, egressel, mogyoróval, tujával viszont meg kell várni a valódi tavaszt. Itt is aranyszabály, hogy a levágott vastagabb ágak végei is „sebkezelést”igényelnek.

Vágjuk le az elszáradt, beteg gallyakat, a befelé növő hajtásokat!

A lemosó permetezés

A februári kerti munkák alkalmával kihagyhatatlan a lemosó permetezés. Erre azért van szükség, mert a melegebb idő hatására a növényeken áttelelt gombák spórái, a kártevők tojásai és a baktériumok is megelevenednek. Ebben a szakaszban nagyobb eséllyel pusztíthatóak el a növényvédő szerekkel.  Ezt már csak azért is meg kell tenni, mert a megvédendő növényekben meginduló a nedvkeringés,  fogékonyabbá teszi a fákat, bokrokat  a fertőzésekre. Ha tehát nem akarjuk, hogy pusztítson a monília, megjelenjenek a lisztharmatgombák, fodrosodjon az őszibarack levele, varasodjanak az almástermésűek, elszaporodjanak pajzstetvek, atkák, vértetűk, levélbolhák, akkor elő a permetezővel. Persze csak száraz, ködmentes, szélcsendes időben.

A baktériumos és gombás betegségek ellen a környezetbarát, réztartalmú szereket vetik be.

Az anyag  segíti a növény fejlődését. Erősebbé, ellenállóbbá teszi a szöveteket, és hatására a metszés során ejtett sebek is gyorsabban forradnak. Ajánlott a réz- és kéntartalmú szerek kedvező tulajdonságait ötvöző a Bordóilé + Kén nevű folyékony permetezőszer.

A kártevő rovarok gyérítésére az olajos készítmények alkalmasak. (Pl. Agrol, Vegesol)

Fontos szabály, hogy az olajos és a hagyományos réztartalmú készítmények nem keverhetők!

Talán kevesebben tudják, de a kártevőknek is vannak természetes ellenségei. Ilyenek pl. a ragadozó atkák vagy a ragadozó poloskák. Ezek és a környezet védelme érdekében hasznosak az ökológiai gazdálkodásban is engedélyezett környezetbarát készítmények (Biola, Tiosol, Nevikén stb.) használata.

A lemosó permetezés legyen valóban lemosó! Azaz bőven vigyünk szert az ágakra, hogy a folyadék minden zugban, elborítsa azokat és alaposan kifejthesse a hatását!

Ne feledkezzünk meg a díszfákról, és a díszbokrokról sem, ugyanis ott is számtalan károsító szervezet át tud telelni, és ha felélednek, a haszonnövényekre is át tudnak terjedni.

Ne feledkezzünk meg a "sebek" kezeléséről!

A februári kerti munka eleme már az ültetés is

Mivel sok zöldség alacsony hőmérsékleten is csírázik és még az átmeneti fagyok sem károsítják, ezért ilyenkor már vethetjük - többek között -  a: petrezselymet, spenótot, sárgarépát, hónapos retket, a mákot, a vöröshagymát, a fejes salátát,  a borsót  és a lóbabot is.

Ha a talaj már fagymentes, ültethetjük a fás szárú növényeket és rózsákat. Nagyobb fákat, cserjéket is áttelepíthetünk megfelelő méretű földlabdával.

Az egyéb zöldségek ültetésével még várni kell, de ha nem akarunk pénzt költeni az egyre dráguló előnevelt palántákra, februártól már magról is nevelhetjük a lakásban a növényeket. Egy laposabb ládikába, műanyag dobozba rakjunk tápanyagokban gazdag ültető keveréket! A magokat egyenlő távolságra helyezzük a talajba 1-2 cm mélységben! Permetezzük meg őket vízzel, és a földet később is öntözzük! A dobozt védett, meleg helyre rakjuk! Miután a magok kihajtottak, tegyük át őket - még együttesen - egy olyan helyre, ahol bőségesen éri őket a napfény! Amikor a  8-10 cm magasra nőtt palánták kellően megerősödtek,  egyenként ültessük át azokat cserepekbe! Ezzel biztosítjuk, hogy ne legyenek összezsúfolva. Átültetéskor vigyázzunk arra, hogy a gyökérzet ne sérüljön meg. Ezért már előre készítsünk az ültető keverékbe egy kellően tág mélyedést, amelyben elfér a gyökérzet! Ha megfelelően gondoskodunk róluk, és még meg is jelöltük, hogy mi micsoda, május elején már költözhetnek nyári lakóhelyükre, a kertbe.

Februárban már bizonyos virágok is kiültethetők

Ha nem riasztanak el minket a februári kerti munkák, nyáron gazdag lesz a termés és üdítően szép a ház környezete. Jó kertészkedést!

 

 

 

Népszerű

hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image

HIRDETÉS

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Ajánlott cikkek