Skip to main content
Hírek2022. december 14.

Magas páratartalom a lakásban az ünnepek alatt

Archive
image

Az ünnepek alatt növekszik a lakás páratartalma.  Az együtt lévő négy ember a kipárolgásával és a vizes eszközök használatával kb. öt liter nedvességet bocsát a lakótérbe. A magas páratartalom viszont problémákat okozhat. Mit tehetünk ellene?

Bár télen alacsonyabb a páratartalom, mivel az ünnepi időszakban a családtagok általában együtt vannak, sőt több vendég is érkezhet, a folyamatos sütés-főzés közben több gőz szabadul fel, gyakrabban használjuk a fürdőszobát, talán több a mosás, teregetés is, az említett optimális érték felborulhat: a levegő aránytalanul sok nedvességgel keveredhet.

A lakás ideális páratartalma 30-50 százalék közötti.

A magas páratartalom viszont fülledt érzetet kelthet, páralecsapódást okozhat a falakon, a padlón és más felületeken. A kondenzáció káros baktériumok, poratkák és penészgombák szaporodását idézheti elő. Ezek az allergének légúti problémákat okozhatnak, és allergiás és asztmás reakciókat válthatnak ki.

A felmelegített folyadékokból is sok pára jut a levegőbe

 

Hogyan mérjük a páratartalmat?

A célra már digitális kijelzővel rendelkező páramérők, higrométerek állnak rendelkezésre, amelyek százalékos arányban jelzik az értékeket.

Egy ilyen  készülék úgy néz ki, mint egy hőmérő. A levegő nedvességtartalmát méri.

A nedvességmérőket hardverboltokban és áruházakban lehet megvásárolni. Az okos telefon gyártók ráadásul olyan alkalmazásokat fejlesztettek ki, amelyek használatával a lakástól távol is értesülhetünk az aktuális adatokról.  Sőt, a páramentesítők és a párásítók közül már azok a legkorszerűbbek, amelyekbe a nedvességmérő eleve be van építve. A higrométer az adatok alapján vezérli a gép működését annak érdekében, hogy a páratartalmat a megfelelő szinten tartsa. A wifivel is rendelkező gépek mobilról szintén irányíthatóak.

Ha nem vagyunk ezekkel az eszközökkel felszerelkezve, egy kis jéggel is ellenőrizhetjük, mennyi a vízgőz otthonunk levegőjében. Két-három jégkockát kell egy pohár vízbe tenni, és fel kell keverni. Három-négy perc elteltével, ha nem képződik nedvesség az üveg külső felületén, az azt jelenti, hogy a levegő túl száraz. Ha nedvesség jelenik meg, azt mutatja, hogy a levegő túl nedves.

A százalékban megadott páratartalomnál általában több adatot is közölnek

Magas páratartalom veszélyei

A fülledt levegő jellemzően azokban a magas páratartalmú helyiségekben jelenik meg, amelyek zárva vannak és nem szellőznek. Gyakran páralecsapódáshoz vezethet a falakon, bútorokon és ablakokon.

A penész, a poratkák és a gombák gyorsabban szaporodnak magas páratartalmú környezetben. Veszélyesek az egészségünkre, de a háztartási eszközeinken megtelepedve még azokban is kárt tehetnek.

A penészesedés pedig az épület szerkezetére is romboló hatással lehet. A levegőben lévő nagy mennyiségű vízgőz légzési problémákat és allergiát is kiválthat. A szőnyegek és a ruházat felszívja a környezetből származó vízgőzöket, így táptalajává válik az egészségét negatívan befolyásoló - a fentiekben említett - káros organizmusok számára. Mindezeken túl jelentősen rontja a kényelmünket, mert befolyásolja a hőérzetet, és a dohos szag sem igazán kellemes.

De hogyan csökkenthető a beltéri páratartalom?

A magas páratartalom ronthatja a légzési panaszokkal élők közérzetét

Használjon páramentesítőt!

A páramentesítő készülékek a leghatékonyabbak. Úgy működik, hogy kiszívja a nedvességet a környezetéből, és összegyűjti a vizet egy kivehető tartályba. Ebből a szempontból hasonlít a légkondicionálóhoz, de ennek használata télen a hazai klímaviszonyok mellett indokolatlan, ha csak nem olyan változatról van szó, amely fűteni is képes.

Ha páramentesítő eszközt vásárolnának, figyeljenek a napi vízfelvételi teljesítményére (l/nap)! Jó ha antibakteriális szűrővel, automata leolvasztóval van szerelve, és jelzi azt is, ha megtelt a víztartálya.

Választhat okos otthoni páramentesítőt is , amely kényelmesen vezérelhető wifin keresztül. A telefon néhány érintésével beállíthatja az üzemmódot, a ventillátor sebességet és a páratartalom szintjét.

Zuhanyzáskor figyeljen a víz hőfokára!

A téli ünnepi időszakban, amikor időnk is akad rá, nehéz ellenállni a hosszabb ideig tartó relaxációs forró zuhanyoknak vagy a kádban való időtlen megmártózásoknak.

Viszont minél magasabb a víz hőfoka, annál intenzívebb a párolgás.

A gőzben álló fürdőszobából egy-egy ajtónyitáskor a nedvesség a különösen erős páranyomás hatására szétáramlik a házban jelentősen növelve a levegő nedvességtartalmát. Persze nem a jeges fürdő jelenti a megoldást. De ha pár fokkal alacsonyabb hőmérsékletű vizet használunk – pl. termosztátos csaptelepek alkalmazásával - , és rövidebb ideig áztatjuk magunkat, kisebb a kockázata annak, hogy a lakótér klímája veszélyesen eltér majd az optimálistól.

Ne csináljunk gőzfürdőt: csökkentsük a víz hőfokát!

Nedvszívó növények a lakásba

A szobanövények felhasználása több szempontból is hasznos lehet.

Legtöbbjük természetes párátlanítóként működik azáltal, hogy a leveleken keresztül szívja fel a vizet a levegőből.

Ezen túlmenően, esztétikusan díszítik otthonunkat, és még oxigént is termelnek.

Nem minden virág alkalmas a páratartalom csökkentésére, ezért körültekintőnek kell lenni  a választás során. A célra különösen alkalmas beltéri növények közé tartozik a bostoni páfrány, az orchidea, a kaktusz, az angol borostyán, a kála, bizonyos pálmafajták. Ezek általában kevés locsolással is megelégszenek, mivel a leveleikkel „isznak”. A Tillandsia pl. akár egy darab fán, szinte a levegőből is megél.

Az igénytelen, de hasznos Tillandsia

Az elszívók szerepe

A legtöbb otthonban már vannak elszívó ventilátorok. Legtöbbször a konyhában. Ugyanakkor a  fürdőszobai,  kültéri kivezetővel ellátott légelszívók is fontos szerepet játszanak a normális páratartalom fenntartásában. Ezek a masinák ugyanis eltávolítják a levegőbe zuhanyozás, forrásban lévő víz és más hasonló tevékenységek eredményeként keletkező, felesleges párát.

Nem csak a szagok, a pára ellen is véd - egyszerre

Szellőztessen!

A levegő keringtetése nagyban csökkenti a nedves otthon és  fülledtség érzetét, ezért időnként ki kell nyitni az ablakokat és ajtókat, hogy beengedjük a friss levegőt.

Már kaphatók távnyitással és szellőző réssel is rendelkező ablakok, amelyek akár programozhatóak, ha feledékenyek lennénk a szellőztetést illetően.

A belső ajtók nyitva tartása is elősegíti a levegő szabad áramlását, egyensúlyt teremtve a teljes lakótérben. Ha nem akarjuk, hogy a nyitott ablakon keresztül elszökjön a szoba hője, beáramoljon a kinti hideg, akkor mindenképpen hőcserélővel ellátott szellőztetők ajánlottak.

Néha tárjuk sarkig - rövid időre!

A száradó ruhák problematikája

Ha nincs a háztartásban szárítógép, kénytelenek vagyunk a lakásban teregetni. A ruhákból ilyenkor szintén víz jut a levegőbe, ráadásul összességében nagy felületen. Éppen ezért ügyeljünk arra, hogy minél hatékonyabb legyen a centrifugálás! Semmiképpen ne zárjuk be az ajtót az adott helyiségben! Ha éppen nem zajlik tevékenység a konyhában, a bekapcsolt légelszívó közelébe kerüljön a szárító!

A mozgatható páramentesítő a mosásból érkezett ruhák mellett is elhelyezhető, segítve a száradást, illetve megakadályozandó, hogy a felszálló pára elterjedjen a lakásban.

Csak párolognak és párolognak...

Cserélje ki a szőnyegeket!

Talán nem is gondolunk rá, de a gondozatlan, elöregedett - főleg a vastag - szőnyegek önmagukban tönkretehetik a szoba levegőjét.  Igen hatékonyan szívják magukba és tartják meg a levegő nedvességét, hozzájárulva a levegő áporodottságához. Ünnepek előtt érdemes ezeket tisztítóba küldeni, ahonnan biztosan szárazan és fertőtlenítve érkeznek vissza.

És ha már a padlónál tartunk, érdemes megemlíteni, hogy az ideális páratartalom fenntartását kiválóan szolgálják a fa parketták. Mert – ahogyan az ember – a fa sem kedveli a szélsőséges hideget vagy a perzselő meleget. És ugyanez a helyzet a páratartalommal: a fapadlónak és a lakóknak is az 50 százalékos páratartalom az ideális. A fa ráadásul gondoskodik az egyensúly fenntartásáról.

Ha túl sok vízgőz terjeng a lakásban, a parketta megköti.

Amikor viszont nagyon száraz a levegő, akkor kiadja magából. Így képes hozzájárulni az egészséges környezet fenntartásához.

 

 

 

Népszerű

hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image

HIRDETÉS

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Ajánlott cikkek