Nemrég érkezett haza Svédországból Fónagy Dóra. Szakmai kivoltáról, rendszerben látó északi tapasztalatkincséről, a svéd élet tér- és tárgyhasználati jellegzetességeiről kérdeztük.

Dóráról a leggyakrabban művelt szakmaterületei szerint azt tudjuk, hogy építész-belsőépítész-dizájner – miközben az ilyen elhatárolásoknak és műfaji választóvonalaknak elvi ellensége. Értelmes lehet-e egyáltalán egy vezető tevékenységi körre rákérdezni, vagy fogalmilag kizárt?

Az art–architecture–design alkotóelemeit csak összetartozóként tudom elképzelni, ezt tükrözik az én működési mechanizmusaim is. Mint hajdanán a gótikában: a nagymesterek festők és építők voltak egyben. Majd a dizájn mint mentalitás és fogalmi kör leginkább majd a 20. század rendszerében zárkózott fel. Az építészet oktatásában mindmáig eltérő megközelítések vannak forgalomban. Az egyik alapján az építész építészmérnök, tehát technikai szakember.

Míg a másik szemléleti iskola az építészt a művészethez köti. Ezért aztán a kapcsolódó egyes felsőoktatási rendszerek is teljességgel különböznek. Az utóbbi interdiszciplináris szemlélet már megjelent hazai egyetemeken is – miközben volt már a hármas egységre élő példával szolgáló önálló korszakunk, a Bauhaus. Az építészetet és a dizájnt esszenciálisan egymáshoz tartozónak gondolom - kinti és benti tér között nem látok kardinális különbséget, ahogy az emberi szervezetnél sem tudnám élesen elválasztani egymástól a külső meg a belső működést.

Azonban kétségtelen, hogy újabban felgyorsult az idő, az egyre terjedő szakosodások szétaprózták ezeket a területeket, praktikusnak és „kényelmesnek” tűnt mindent szétszedni. Így lett a mai idők legnagyobb kihívása a tudás integrálása, a csapatban dolgozás, az információk egybentartása. Art, architecture és design szerves kapcsolatának felismerésének egyre több a támogatója nemcsak az oktatás, de az élet különböző területein. Úgy gondolom, ez csak javára válik értékalkotó tevékenységeinknek, amelyek biztosabb lábakon állnak és eredményüknek jobbak a kilátásaik, ha ezen egység áll mögöttük.

A dizájnszemlélet tudatosságát és ennek kommunikációját nagyon fontosnak tartjuk. Mi itt a Defo Laborban platformszerűen működünk és egységben gondolkozunk: art, architecture, landscape, fashion, gastronomy. Mindig összetett dizájnstratégiai metódusban fejlesztjük a folyamatokat. Ez a rendszerstratégiai szemlélet a maga számos karakterelemét (úgymint a tér, a fény, a kommunikáció, a tágasság stb.) prioritásba veszi, és ettől lesz testreszabott és önazonos az adott program.

Tiszta, egyszerű gondolatok, de ugyanakkor nagyon személyes – amelynek a végeredménye minden projektnél más és más, mégis beazonosíthatóan benne vagyunk.

Úgy tudjuk, nem ez volt az első északi túrája, milyen előzményekre tekint vissza a svéd kapcsolat?

Az egyetem elvégzése után építészgyakornokként voltam először ösztöndíjjal Stockholmban másfél évig. Ez a meghatározó időszak hamarosan évi rendszerességű visszajárási gyakorlatot alapozott meg nálam, rövidebb-hosszabb kinn töltött periódusokkal. A személyes kötődésű kapcsolatok ápolása mellett újabban családi vonatkozású apropók még sűrűbben hívnak vissza az országba. Emiatt gyakorlott „városhasználónak” számítok, kitapasztalt és megszeretett útvonalakkal, térélvezeti rutinokkal.

Dóra régóta az olaszos életérzés és az itáliai bútor-knowhow nagy barátja. Ennek talaján hogyan fogadta a Svédországban szembejövő impulzusokat?

Megfigyelésem szerint a déli és az északi kultúrák – akár a bútorok területén – nagyon jól tudnak egymással kérdezz-felelek-viszonyba kerülni. Mai napig az olasz és a svéd tudást és gondolkodást párhuzamosan használom – egyébként ők maguk is. Például svéd építész-dizájnerek maguk is társtervezői milánói brandeknek. A tendencia-irányokat ténylegesen értelmező és az építészeti–dizájn–művészeti tapasztalatokat integráló, majd a saját gyártástechnológiájukat innovatívan fejlesztő személyek folytonos szakmai párbeszédben vannak.

Az észak-európai országcsoport kapcsán az építészet és a dizájn területén milyen összetevőkön épül fel a „skandináv”-nak emlegetett különösség, egyedi jelleg?

Azzal kell kezdjem, hogy mindenekelőtt földrajzról, éghajlatról és kultúráról kell beszéljünk. Svédország sziklás, a termőföld kevés és sovány -talán csak ha a krumpli terem meg náluk - alig van kultúrát megalapozó haszonnövényük.

Ezekhez a feltételekhez teljesen más gondolkodásmód társul, mint amilyen mondjuk a spanyoloké vagy az olaszoké. Folytonos benapozottság mellett dúsan ontja termését a kukoricától a babig, minden adott a kielégítő táplálkozásra – mindez természetes táptalaja az életörömnek. Ezzel szemben itt következetesen hideg van.

Puritán az élet és puritánok az erkölcsök, jobban fogy az erősebb szesz, tán az emberek is őszintébbek. Mindez maga a kultúra. Az, hogy egyszerűen öltözködnek, azért van, mert fáztak mindig és nemigen volt pénzük. Ha megnézi a svéd művészfilmeket, hát elég kemények! Fogcsikorgató hideg, elzártság, magányos életformák. A kisfaluban most is sokan egyedül élnek. Az a fajta látásmód és gondolkodásmód, hogy a kvalitás van elöl: ez az ő sajátos szempontrendszerük. Ami egy komplex, integrált rendszer.

Öltözködés terén a svédek szempontjai között a célszerűség vezet. A ruházat legyen jó minőségű, szél-, esőálló, napvédő, könnyű. Általában nagyon kényelmes és strapabíró cipőben járnak, mert – a maguk módján – szenvedélyesen sokat gyalogolnak. Tehát mindenben a jó értelemben vett hasznosság, praktikusság áll a középpontban – de ez a dizájnban magas szinten innovált, lekövetett és naprakészen fejlesztett formákban jelentkezik. A tárgykultúrájukban pedig nagyon egyszerűek, tiszta anyagokat használnak.

Rendkívül tudatosak és tudatosan fejlesztenek. De nagyon más, magas az árszintjük is. Nagy kontrollban van az, hogy mit, mennyiért és hogyan csinálnak. Nem tudnak és nem akarnak pazarolni. És ki hagyjuk az IKEA forradalmát: a „szereld össze magadnak”-szisztémában gondolkodás tudását és képességét. Ami rendkívül tudatos és nagyon mai. Szisztémákban gondolkodnak. Egy lakásban adódó szükségletekről kinek-kinek megvan a listája, amely már – egy konyhatechnológiai rendszerhez hasonlóan – szigorú gépezet módjára írja elő a hozzávaló eszköztárat.

Polcrendszerrel, modulokkal, egymással összefüggő rögzítési relációkban. Mindez nagymértékben leképezi saját szemléletüket és identitásukat, ennyiben módfelett ön-azonosak. Nincsenek az övékétől különböző mércéknek való bizonyítási késztetéseik és megfelelési elvárásaik.

Milyen meghatározó közterületi és városképi sajátosságok teszik a svéd fővárost?

Stockholm az egyik legkedvezőbb földrajzi adottságokkal rendelkező város – a zöldterületek és a víz aránya a kontinensen itt kiemelkedő, egyúttal üdvözölt és támogatott része a városi kontextusoknak. Általános a törekvés arra, hogy a családi, baráti vagy ismerősi találkozások légkörét úgy tegyék minél személyesebbé, közvetlenebbé, jólesőbbé, hogy azokat természeti – parkos, ligetes – közegben szervezik meg. Az elképzelést a városi térben programokká illetve funkciókká intézményesítik. Ez eltanulható pozitív példa lehet minden máshonnan idelátogató városlakó és várostervező számára.

A legimponálóbb benyomások közül osszon meg velünk néhányat!

Egy ottani csokoládégyár és -márka alapító-tulajdonosa hozott létre egy parkba integrált nagyon szép, tiszta épületet, a Marabou parkját (Marabouparken), ami kortárs galériaként működik – felidézve a létrehozó művészeti, patrónusi szerepét. De rögtön a szemünkbe ötlenek a közvetlenül a park mögött magasodó többszintes lakóházak is.

Ez pont attól szép, hogy – mint ahogy mondják – „karnyújtásnyira van a természet az épületektől”. Tehát náluk tendencia, hogy a szabadidőtöltés kulturális célpontjai véletlenül se merev múzeumszerű platformként vagy kiállítótérként működjenek, ahol „előírásszerűen kell viselkedni”, hanem inkább arra használják ki őket, hogy közösségformáló kontextust hozzanak létre velük.

Itt Budapesten is számos olyan zöld helyszín van a városon belül, amit talán már próbálnak is közösségileg szerethetőbbé, hangsúlyosabbá tenni a kedvelői, és például egy vasárnapi napon teleterítik plédekkel, ott piknikeznek, ott játszik és üdül a sokaság: az unokától a nagyapáig.A Marabou Parkban a kiállításlátogatást és természetjárást egybe lehet kötni. Kultúra – közösség – szabadidő: minden együtt és egyben van.

Az emberek minden generációból szeretik egymást is odainvitálni, közben ötletszerűen akár benéznek a kortárs galériába, vagy betérnek annak éttermébe és megisznak egy kávét – mindez nagyon érdekesen szerethető. Az ilyen zöld helyszínekre építő megoldások integráns részei ott az emberek életének – Stockholmban csak a legutóbb néhány nap alatt három újabbat fedeztem fel. Egyébként nincs különösebb virágosítás, a zord időjárás és a szűk nyár – a maga hektikus időjárásával – nem is kedvezne ennek, döntően a fák és cserjék a szembetűnően vitálisak.

A másik megemlítendő lokáció, amit ők a maguk léptéke szerint „tanyának”, „farmnak” mondanak: Storskogen („Nagy Erdő”), nagyon közel egy egyetemi campushoz. Hasonlóképp, mint itt nálunk – tőlünk nem messze – a Műszaki Egyetemnél van egy nagy összefüggő campus, amelynél ott van a Dunapart mint természet (még ha az sokunknak talán csak egy folyó is, ami „elmegy”), de mintha csak a helyébe képzelnénk egy hatalmas nagy erdőséget. A svédek a nagy campusból az azt környező erdőséget „közösségi erdőként” használják. Az egyetemi tömb a másik oldalán pedig egy többszintes házas városrésszel határos. Rengeteg babakocsit látni, sokan beszélgetnek, vannak csak sportolók vagy éppen csak kertészkedők.

Nincs saját udvar, de van kertművelés?

A városi lakóépületekben, lakásokban lakók számára gyakorta közösségi kerteket létesítenek: olyan felparcellázott mezőket, melyeket némiképp elkülönítve és elkerítve használhatnak.Benne pedig kinek-kinek a saját virágültetvényével, veteményével, ami Svédországban régóta már az élet része.

Szintén elterjedtek különféle istállók, kisebb farmok; továbbá jókora területen, szinte „bekerített legelőkön” teheneket tartanak.

Hogy egy tematikusabb szakmai területet is említsek: még ugyancsak rendkívül közkedveltek a botanikus kertek, valósággal tele vannak emberekkel. Ezeknek az egyik határzónája nemegyszer teljes hosszúságában víz mellett van – a kikötőváros belső tengerének vize mossa a partjukat, ahogy lakóépületek közé is „betüremkedik”. Az arborétumok sok ösvénye is rendre a víz mentén fut. Az önmagukban is érdekes kertészeti üzletekhez itt is szervesen hozzájuk kapcsolt éttermeket találunk: svédasztalos gasztronómiával, asztaloknál ülő és beszélgető emberekkel.

Apropó, Dóra a fine dining-konyha és -étkezéskultúra egyik jelentős hazai látványfelelőse, berendezője. Hol tart ez a műfaj a svédeknél?

Ugyanúgy kifinomult. Nekik először is e téren a bakery, a pékség az elsőszámú tudásterületük. Az észak-európai, és azon belül is a svéd pékek nagy tiszteletben álló mesterek közé tartoznak. Egyébként följebb, északabbra, eldugottabb, alig megközelíthető helyeken nagy becsben tartott szakmai bázishelyeik vannak – míg a bakery-k sütödéi és üzletei „lenn a városban” a nagyközönség számára hozzáférhetően képviselik a mesterszínvonalat. Kenyerük nagyon más szerkezetű, mint a miénk. Emellett a tengerhez kötődően lazacokra, rákokra, heringekre stb. épül egy nagyon érdekes tengeri gasztronómiai kultúra, amellyel mindenütt találkozni. Emellett komfortérzetükhöz nagyon illenek a magasszintű fine dining-éttermek is.

A társadalomtörténetileg aránylag kis társadalmi osztálykülönbségekkel jellemezhető svéd társadalomban a polgári létezés tehát jórészt kiterjedt tér- és mentalitástartományokban valósul meg, nyilvánosan?

Ezek a színterek mind-mind autentikusan az emberek életének részei, és jól láthatóan hétköznapokon is nagyon sokan használják őket – mind gyermekes családok, mind bárki más a Svédországban megszokott sport, testedzés, mozgás céljaival. (Mint ahogy nálunk a Margitszigeten is sokan naponta megfordulnak, nemcsak hétvégén.)

Futók, kerékpározók mindig nagy számban előfordulnak, míg sokan sporttevékenységüket a vízen űzik – mellesleg az ország fennmaradásának, közlekedésének, egész életformájának alapja a hajózás volt és maradt. Egészében véve tehát más, mert mélyebb a kapcsolatuk a természethez. Az idős emberek is nagyon egészségesek, szál egyenesek, kihúzott derékkal járnak. Mindig nagyon közvetlenek. Az az általános mentalitás, hogy a természetet meg tudják élni a városi kontextuson belül – részint azért is, mert ezzel a gondolkodással ők maguk tevőlegesen is létrehozzák ezeket a helyzeteket.

Az említett erdők lehetnének kietlen, rideg helyszínek is, ahova senki el nem merészkedik. Mégis szeretet és szimbiózis köti őket a természethez. Mindez a szemlélőben egy igazi családias létformaként áll össze. Sokkal demokratikusabb szemléletben léteznek minden szempontból. Társadalmi egyenlőség, praktikum, kiegyensúlyozottság, célszerűség: együtt egy sajátosan svéd „üzemmódot” generálnak. A minőség, megbízhatóság mindig elöl van – akár egy szolgáltatásról, akár egy ételről van szó. Minden és mindenki nagyon szocializált, nagyon közvetlen, nagyon demokratikus – de nem azzal a fajta könnyedséggel, mint az olaszok.

Dórának az életében már egész korán volt egy díjazott fa-játszótéri makett-terve. Ha valamiből, akkor faanyagból nem szorul behozatalra Svédország. Mennyire domináns építési alapanyag ez a mindennapokban?

Náluk a természet en bloc domináns. Víz, kő, fa – ezek számítanak természetes építőanyagnak. Magas a vas-oxid-tartalom a földben, ezért olyan vörösesek az épületek. A saját adottságként számukra „kéznél levő” fa még autentikusabb náluk, mint nálunk, ahol azért – főleg a népi kultúrán keresztül – szintén az életmódunk része a fa és annak a tisztelete. Az ő kisebb lakóházaik – egyszintesek vagy netán padlástérrel – mai napig nagyon sokszor faházak, nem kevés technológiai innovációval: könnyűszerkezettel, nagyon gyors és hatékony megépítéssel, igen innovatív hőszigetelési technológiákkal. Rengeteg a fa, rengeteg a kő, rengeteg a zöld. A parkjaikba pedig sok helyen gyönyörű játszóterek integrálódnak.

Ha beljebb is pillantunk az épületekbe, úgy látni, hogy sok munkájában Dóra a zártságérzést oldó, levegősebb, lezserebb, nagystílű terek kedvelője; emellett szívesen javít a szegényesebb fényviszonyokon. Ezek talán északon sem elhanyagolható szempontok.

A fény és a sötétség önmagukban nagyon erősen meghatározó adottságok. Novembertől februárig sötét van. Miközben még éjfélkor sem megy le a nap nyáron. Ráadásul valósággal tűz, szikrázik, csillog és villog a napfény az egész városban, hiszen a víz még tükröző felület is. Épp ezért nagyon tisztelik a természetes fényt, amiből majdnem egy félévig nem jut számukra – a fényről gondolkodás és a fénnyel létezés náluk prioritás.

Régen, amikor nagyobb volt a szegénység és a hideg ellen is nehezebb volt védekezni technikailag (beleértve fűtést, gépészetet), akkor persze általában sokkal kisebb ablakokat készítettek a házakon. Mostanra az innováció fejleményei ezen a helyzeten már túlléptek, a fényt az otthonok jobban be tudják fogadni, nagyobb üvegfelületek jellemzők, a tágasság helyet tud kapni. Ma, ha tervezünk, a fény energiája és áramlása mindig fontos dimenzió, mert az emberek egész lelkivilágához, belső kiegyensúlyozottságához alapvető hozzájárulást jelentenek.

A „rendszereiket” és trendvonalaikat tekintve számíthatunk-e a közeljövőben valaminek az itthoni meghonosítására, amit ott fönn északon már tudnak, vagy az eltérő kulturális földrajz kényszerpályái nehezen áthidalhatók?

Mára a digitális világ miatt és mivel az EU-ban együtt vagyunk, a diákok többet tudnak utazni, a cégek sokkal inkább nemzetköziek, mint korábban. Mindez egy nyitottságot és meghatározó áramlási irányt biztosít – gazdaság, életmód, kommunikáció, fejlesztés stb. egyaránt könnyebben tud egy közös gondolkodás metszetébe kerülni. Így a saját észjárásunk is kinyílhat korábban egyszerűen csak nem ismert irányokra.

Minél több érdekes embert van módunk megismerni, annál komplexebben tudunk mi magunk is gondolkodni a világról. Ez már nem az elszigeteltség állapota, hanem a dialógusba kerülés iránya. A városi ember számára látszanak olyan nemzetközi tendenciák, hogy a természetközeli, közösségformáló létmód legyen a mindennapi életünk része. Az a gondolkodásmód, hogy „mi is részesei vagyunk a saját életformánknak” és nem tartósan a fogyasztói énünk szerepébe záródunk és száműzetünk, hosszútávú megoldási iránynak is ígérkezik.

Fontos ambíciónk itt a Defo Laborban, hogy különböző programok szervezésénél nagyon tudatosan akár több hónapos tematikus oktatási metódusokat követünk. Ha már emlegettem a svéd botanikus kerteket: korábbi tematikus platformunkat, a design nyelviskolát módszeresen fejlesztettük és legközelebb már egy design institute formátumában nem máshol, mint a pesti Füvészkertben rendezzük meg.

Ezáltal talán még jobban meg tudjuk szerettetni a helyszínt, ami a mi egyik zöldövezetünk a város kontextusában. Ott lesznek beruházók, fejlesztők, szakemberek, tervezők, innovatív cégek és egyéb szakmai platformok, hogy majd a projektjeikben a létrejövő gondolatcserék mentén tudják formálni a jövőt. Ennek egy remek élménytadó faktora, egyben megélési formája lehet a „zöldben” való közösségformálás.