Skip to main content
Trend és dekoráció2022. december 25.

Szilveszteri dekoráció az óévbúcsúztató házibulihoz

Építőpont Magazin
image

A szilveszteri házibulik nem mentek ki a divatból. A jó hangulat viszont nem csak az elfogyasztott pezsgők mennyiségével arányos, de egy kreatív szilveszteri dekoráció is feldobhatja a bulit. Íme néhány  díszítő ötletet az év végi partihoz.

A vendégek fogadása

Egy ötletes látványvilág megteremtése nemcsak azt üzeni a vendégek számára, hogy ez a nap más, mint a többi, de az eredeti megoldások rögtön beszédtémát is adnak a társaságnak.  Ezt szem előtt tartva először

azokra a helyiségekre érdemes összpontosítani, ahol az érkezőket fogadjuk és megvendégeljük.

Fontos tehát a nappali, a terasz, az étkező és a konyha csinosítása.  Ezt követően utólagos simítások végezhetők akár a mosdóban és a folyosón, hallban. Semmiképpen ne feledkezzünk el a bejárati ajtón is megjelenteni, hogy egy önfeledt szórakozásra várjuk a barátainkat! Teremtsünk már a belépéskor  ünnepi hangulatot sejtelmes fénnyel megvilágított ágak vagy virágkoszorú applikálásával és  egy „boldog új évet” felirat elhelyezésével! Ha ügyesek vagyunk , a karácsonyi koszorú is beépül az új elemek közé. Az sem árt, ha már érkezéskor mosolyt fakasztunk egy jól megválasztott, tréfás figurával vagy szöveggel ékesített lábtörlővel. Az ajtón túl a folyosó első részében egy csillagos függöny fokozhatja a varázslatot, és takarhatja el a lakás belső tereiben lévő újabb meglepetéseket, amelyek felé fokozatosan vezetjük a látogatókat.

A bejárati ajtóra is függeszthető szerencsemalacok

Bevált stílus a bohém

A szilveszteri dekoráció kiindulópontja a stílus kiválasztása. Döntsük el, hogy milyen érzéseket, látványvilágot akarunk megteremteni. Ha ez megvan, akkor a koncepciónk szépen harmóniában rendezi majd a felhasznált elementumokat, kiegészítőket.

A bohém ihletésű szilveszteri dekorációk mindig tökéletesek egy szilveszteri vigassághoz.

Annak ellenére, hogy laza és vidám elemeket használunk, az összhatás lehet nagyon elegáns vagy meghitten családias. Ez utóbbit sugározza pl. ha egy rusztikusabb, a parasztházak berendezését idéző asztalt helyezünk el, rajta különféle gyertyákkal, körötte eleven színű, bolyhos ülőpárnákkal, fölötte pedig egy a mennyezetről belógatott régi falétráról lecsüngő játékos formájú lufikkal. A falra kerülhet egy kifeszített szövet, amelyre színes (esetleg festéssel színezett) madártollakat ragasztunk sűrűn egymás mellé, szintén a falusi életérzést erősítve.

Diszkó a lakásban

Amennyiben a beszélgetés mellett a táncé lesz a főszerep, haladhatunk a diszkó stílus irányába is.

Persze ügyelve arra, hogy legyen elég hely egy mini táncparkettnek. Ennek az irányzatnak a legfontosabb motívuma a csillogás és fények játéka. Elengedhetetlen tartozéka a diszkógömb (kisebb méretekben akár több is) , illetve – vadabb bulikhoz - a stroboszkóp. Jól mutat ebben a környezetben, ha egy nagyobb tükröt fényfüzérrel veszünk körbe. A dekoráció további elemeit is lehetőleg a fénysugarakat visszaverő fémes díszítések adják. A papírfüzér egyes részei is lefújhatóak ezüstösen tündöklő árnyalatúra.

A vezérlő szín kiválasztása

Bármilyen stílus mellett maradunk, válasszunk ki egy domináns színt és rendeljünk hozzá másik két árnyalatot!

Ezek köszönjenek vissza a virágok szirmairól, az asztal terítékéről, a hangulatfényekben, és girlandokról. Mert az sem jó, ha tarka összevisszaságban cikázik majd a vendégek tekintete, hiszen  a szilveszter nem csupán a társasági összejövetelek napja, de egyben ünnep is. Éppen ezért a legjobban az olyan kifinomult színek képviselik, mint a fekete, fehér, ezüst és arany.  Ha a fő szín pl. az ezüst , kiegészítő lehet a tiszta fekete, arannyal és hófehérrel.  Lágyabban hangsúlyos lehet például  a rózsaszínt, a piros vagy kék. Ezek megjelenhetnek az olyan apróbb tárgyakon, mint a váza, gyertyák és gyöngyfüzérek. Próbáljon meg minden díszítést a színsémán belül tartani.

Ellenpontozó mégis harmonikus, elegáns színkombináció

A szilveszteri dekoráció virágai

Ez az elv határozza meg a virágdíszek összeválogatását is!

Használjunk semleges, a puhaság érzetét sugalló virágokat, figyelembe véve azt, hogy  a túl erős illatúak egyeseknél irritációt vagy akár allergiás reakciót is okozhatnak.

Tehát olyan növényeket helyezzünk el, amelyek csak visszafogottan illatoznak. Tegyünk fehér virágokat és lágy színűeket a szilveszteri dekorációhoz, hogy ellenpontozzák a már említett erősebb karakterű árnyalatokat. A bohókás szegfű, a romantikus rózsa, az elegáns kála, a borzas sóvirág és az egzotikus orchidea nemcsak természetes  kiegészítője a parti enteriőrnek, hanem valami újnak a születését is szimbolizálja. Ha több csillogást szeretnénk, használhatunk vázaként arany csillámmal borított üvegeket.

És ha már a növényeknél tartunk, ne feledkezzünk meg a karácsonyfáról, amely pl. egy nappaliban eleve adott ékessége lesz a szobának. Ha előre gondolkodunk, úgy cicomázzuk föl, hogy harmonizáljon az év végi díszítési koncepciónkkal is.

Az ünnepi asztal

A szilveszteri est legfontosabb szereplője általában az asztal. Még a társaság egymás számára addig ismeretlen tagjait is észrevétlenül összehozza. Nem mindegy tehát, hogyan terítjük meg. A legfontosabb, hogy legyen kényelmesen hozzáférhető és használható. A praktikum az elsődleges szempont, nem a túldíszítés.

Hagyjunk elegendő helyet a könyökök számára, hogy a vendégek szabadon mozgathassák karjukat anélkül, hogy felborítanának valamit!

Fedjük le az asztalt fekete terítővel! Kerüljenek rá kristály gyertyatartók, fehér vagy ezüst gyertyákkal! Ha ezeket  egy ezüsttálcára helyezzük, nagyszerűen kijelölik az asztal jelképes középpontját. Alternatív megoldásként használhatók fejjel lefelé fordított borospoharak, amelyek talpára is állíthatók a gyertyák. A fekete ellensúlyozására alkalmasak az ezüst tányéralátétek, aranyszínű evőeszközök és fehér tányérok, tálak.  Az aranyra fújt  fenyőtobozok használhatók a vendégek asztali névkártyájának elhelyezésére is. Elegánsak a hajtogatott fekete szalvéták gyöngy vagy ezüst gyöngyfüzérek. Bár az óvodás jeleket idézi, egy nagyobb létszámú partin, amelyet nem tudunk feltétlenül újabb és újabb poharakkal kiszolgálni minden korty után, igen hasznosak lehetnek a különböző színben és formában a poharakra ragasztott apró, ízléses motívumok, segítendő a beazonosítást.

Fekete, fehér és ezüst, kis rózsaszínnel vidámítva

Bárkocsi vagy bársarok

A vendégek (ön)kiszolgálását segíti az étkezőasztaltól elkülönített bárkocsi vagy bársarok. Itt találhatják az italokat és rágcsálnivalókat a résztvevők.

Falatkák a tél hangulatát idéző tálalásban

A díszítésekor néhány kulcsfontosságú dolgot szem előtt kell tartani.

Először is használjunk különböző magasságú tartozékokat. Palackok, jégvödrök, poharak stb. remek térjátékot alkotnak!

Pár virágot vagy egy-egy cserepes dísznövény az ünnepi jelleget hangsúlyozza. Végül adjunk hozzá egy kis csillogást:  fémtárgyakkal, a kisebb tükrökkel, fényfüzérekkel.

A műfaj speciális megtestesülése a konfetti bár. Itt a vendégek már éjfél előtt összegyűjthetik kedvenc csillogó darabjaikat, és felkészülhetnek arra, hogy – amikor tizenkettőt üt az óra színes konfettiesőt zúdítsanak a szobára.

Éjfél után

Díszítés a falakon

A falak a szilveszteri dekoráció szempontjából szinte végtelen lehetőséget nyújtanak. Vannak azonban nélkülözhetetlen elemek. Számokat formázó lufikból ki lehet rakni a 2022-t.

Jól látható helyen rögzítsünk egy nagyobb - akár fényekkel keretezett, kiemelt - órát (akár óragalériát), amelyről leolvasható, mikor érkezik el az est csúcspontja, az éjféli évforduló köszöntése.

Bolondos időmérők, vekkerek lerakhatók az asztalokra és a bútorokra is. Girlandok, gyöngyfüzérek, fénysorok is látványos díszekké válhatnak. Nem is beszélve a lufiból készült álfalakról.

Lufiból is a klasszikus színkombináció: fekete, arany, fehér

A társaságot még jobban összekovácsoló ötlet, ha a régebbi közös kirándulásokat, utazásokat, murikat megörökítő fotókból montázst készítünk. A kép előtt barátaink elmélázhatnak a régi emlékeken, felidézhetik a közös kalandokat. Ha másnap nem kívánnánk a fal helyreállításával vesződni, kiváló megoldás egy-egy felület átlényegítésére a projektor vagy a fényfestés házilag is megvalósítható eszközei. Egész este változhat a szoba hangulata.

Az otthoni fényfestés számtalan variációs lehetőséget rejt

A szilveszteri dekoráció során se felejtsük el, hogy a kevesebb néha több!

 

 

Népszerű

hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image
hírek-blokk-kép-1 image

HIRDETÉS

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Ajánlott cikkek