Ne furdaljon tovább minket a hiányérzet azt illetően, hogy hogyan tervezzünk fürdőszobát! Spoiler alert: az egyszerű szép fürdőszobák terén is jól hasznosíthatók a kis fürdőszoba ötletek, és még sok minden más.
Emelkedő nívó, lehetőleg arányosan csökkenő üggyel-bajjal
A régió egyik első nevezetes fürdőszobája még a bécsi császári palotában épült a jó emlékű Sissi királynénk számára. Azóta már a magánlakások elengedhetetlen tartozékává lett, specifikált felszereltséggel – és a berendezése körüli legtöbb fejfájással. Benne jóformán első nekifutásra kell tudni maradandót alkotni, hiszen minden részét fix helyen kell lehorgonyozni, miközben hosszú távra kell érvényesíteni tudni a háztartás várhatóan kibővülő igényeit. Ráadásul az előállító műveletek (de főleg az anyagköltség) az ingatlan legdrágább beruházása lesznek. A „célforgalmak” által naponta többször útba ejtett fürdőnkben ezért – a szóba jöhető fürdőszoba ötletek kiaknázásával – praktikus és esztétikus megoldásokat kell egyesíteni. Nem kell ugyan a „tisztálkodási szentély” nagy szavait használni tudnunk vele kapcsolatban, de
elvárható, hogy az egyszerű szép fürdőszobák közé sorolható legyen. Ezek sajátja ugyanis úgy a kényelmes beosztás, mint némi rekreációs luxus.
Rusztikus fabetétek, mediterrán motívum
Hogyan tervezzünk fürdőszobát? Tipp #1: A kiókumlálási fázis
Ne várjuk meg, amíg a készen maradt kényszerű téradottságok „végzete” diktál! Lehetőleg még az otthon-elképzelések legképlékenyebb állapotában fogjunk neki a gondolkodásnak. Elsőként fel kell mérni a magunk és (potenciális) lakótársaink igényeit-szokásait és rugalmasságát. Az állandónak gondolt tartozékok köre és száma ugyanis nem kőbe vésett előírás. A teregetési helyszín mellett a mosógép szintén helyet tud kapni – minden várakozást és követelményt kielégítő módon! – másutt is, például egy kamrában, lépcső alatti térben vagy konyhaszekrénybe integrálva. Ugyan a vécé is kiszervezhető lehet fülkébe, de ahhoz inkább szeretjük elérhető közelségben tudni a tisztálkodó egységeinket. Emellett az arculathoz legnagyobb hozzájárulást jelentő csempék és padlólapok kérdésében kell döntést hozzunk.
Annyiban helyeselhető a tervezési bátorság, hogy egy manapság legkorszerűbbnek számító gépészet és újhullámos divat tarthat ki legtovább
– a felújítás nélkül eltelő, 1–2 évtizednyi időben. Mozgalmasságot csak mértékkel hajszoljunk, a vad színek felborítanák a helyiség nyugalmi funkcióját.
Segít a modellezés
Hogyan tervezzünk fürdőszobát? Tipp #2: Kétszer mérj és egyszer vágj!
Semmi ódivatúság nincs abban, ha alaprajzos papíron méretarányos tárgykivágatokat (nyíló ajtó vagy ablakszárny íves helyigényét is lekövetve) mozgatunk, tologatunk, amíg felülnézetből el nem találjuk az elhelyezési összhangot. De emellett egyre több kivitelező ajánl – a vele dolgozás esetén ingyenes – 3D-s komputerizált látványtervet, amely cakkumpakk elénk varázsolja a valóság színazonosan hű mását, virtuálisan is körbejárhatóan. Mindkét módszer hatékonyan szűrheti ki a „lendületből” építés kisebb-nagyobb melléfogásait és elbaltázásait. De kínálnak nemcsak komplett fürdőszobaszekrényeket (mosdókagyló, tükör, fiókok, konnektor együttesével), de összefüggő fürdőszoba-kompozíciókat is.
Egy gyakorlatias térszervezésnek csak egyik eleme a katalógusokból kinézett és bemutatótermekben közelről megmustrált szaniterek véglegesítése. Ott van még a választott burkolóanyaghoz kapcsolódó mennyiség- és lapkiosztási kalkuláció
– jelige: fugavonalra eső szerelvények kíméljenek! Mellesleg a terjedő ún. szobásítási tendencia a fürdőben tovább minimalizálhatja a hidegburkolatot a vízzel bizonyosan érintkező legszükségesebb helyekre és magasságokig – hogy annál inkább hajazzon a látvány nappalira vagy hálószobára.
Divat az intim terek egybenyitása
Hogyan tervezzünk fürdőszobát? Tipp #3: És lőn világosság és áramellátás!
Apropó, igyekezzünk a természetes fénynek ablakot nyittatni, akár csak néhány üvegtégla segítségével a szomszédos helyiségekből. Ilyen vagy gépi szellőztetés szükséges a lakás itt összpontosuló párásodás-rekordjának eltávolítására is.
A legerősebben megvilágítandó tér titulus megszolgálásához pedig legalább egy központi és egy irányítható tükörlámpa elhelyezése szükséges,
ezek egy teljesebb fényhangulathoz ledcsíkokkal is megspékelhetők. Egy jól kitalált hosszúkás tükör a tér nagyítólencséje tud lenni, de csak egy darabban, mert osztott formában a látvány is darabolódik. Ne felejtsük azért, hogy elméleti gondolkodás azonban majd egy nulladik „gyártási” szakaszra is ki kell terjedjen: a víz-, villany- és esetleg gázvezetékek léptékhelyes kimódolására, és később a megfelelő gépészeti kiállások kivitelezésére. Időtlen intelem: elektromos szerelvény pocsolósabb helyekről ne legyen elérhető, még inkább a fésülködőtükör mellé essenek.
A dísznövények már nem csak a szoba ékességei
Hogyan tervezzünk fürdőszobát? Tipp #4: Az okos „besuvasztások” örökzöld tartománya
Az optimális helykihasználás szempontja nemcsak a kis fürdőszoba ötletek szervezője, de minden tulajdonosi megnyugvás és büszkeség forrása. Gondoljunk a padlózatba süllyesztett vagy a sarokkádak mutatós megoldásaira, amelyek idős vagy éppen legifjabb családtagot is praktikusan ki tudnak szolgálni. Ha csak a magunk generációja lakja majd, akkor üvegezett vagy függönyözött zuhanykabinnal nyerhetünk több alapterületet (és kisebb vízszámlát), bár ez szemmagasságban jobban szűkíti a teret.
A jobb takaríthatóság kívánalma kerülni tanácsolja a lábakon álló bútorokat – inkább beépített vagy falra szerelt módozatok preferálandók,
például a WC-kialakításoknál. De fürdőszobabeli foglalatosságok kellékigényesek is, amelyeknek rendszerező elhelyezésére zárható tárolóterek alakítandók ki. Minél több holt teret építünk be ehhez, annál jobb: szekrénykével, sarokpolcokkal, beugró peremek hasznosításával. Törülközőszárítós radiátor jól elfér a WC fölötti falon, köpenyakasztók a fürdőszobaajtó belsején.
Trend: a nagy méretű burkolólapok használata
Népszerű
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS