Skip to main content

Az örök dilemma: tapéta vs. festék?

Sokak fejében él még az a tévhit, hogy a tapétázás jóval bonyolultabb munka, mint a festés, vagy éppen azért zárják ki a tapétázást, mert úgy gondolják, a modern stílushoz egyáltalán nem passzol. A festett faltól pedig mások azért idegenkednek, mert azt hiszik, hogy túl rideg lesz az összhatás, vagy jobban meglátszanak a felület hibái, sérülései. Ma már azonban óriási a választék a tapéták és a falfestékek terén, az alapanyagok és a design tekintetében is. Szóval nem szabad régi beidegződések miatt kizárni egyiket vagy másikat. De akkor mégis mi alapján dönts?

Mi a szoba funkciója?

Az első és legfontosabb szempont a szoba típusa, illetve hogy milyen fokú igénybevételnek lesz kitéve. A nappali, a dolgozószoba és a hálószoba fala általában nem szokott túlzottan sérülni, koszolódni, vagyis a tapétázás itt sokkal inkább javasolt, mint például egy konyhában vagy előszobában, ahol a főzés és a koszos cipők levétele állandó veszélyforrást jelent. Fürdőszobába létezik már vízálló tapéta és festék is, de a zuhany vagy kád mögé azért mindkettőt célszerű inkább hidegburkolattal kombinálni. 

A gyerekszoba, illetve babaszoba kialakításánál elsősorban a lemosható és karcálló festékek a praktikusak. De a mintás tapétákkal barátságosabb összkép teremthető, ezért sok szülő ezekre voksol. Szerencsére ma már léteznek könnyen takarítható tapéták, így a kettő előnye kombinálható. 

Létezik környezetbarát festék vagy tapéta?

Általában a gyerekszobánál merül fel a kérdés, de légúti allergiával küzdő felnőttek esetében például az egész lakásban fontos, hogy mennyi vegyszer párolog a festés vagy tapétázás után. A hagyományos festékek számos vegyi, káros anyagot tartalmaznak: ezek az illékony szerves komponensek (angolul Volatile Organic Compound, amelynek rövidítése VOC). Az uniós szabályok szerint a festék VOC-tartalma maximum 30g/l lehet, de a babaszobába érdemes olyat választani, aminek közel 0, vagy egyáltalán nincs benne. A sok VOC ugyanis hetekig (sőt akár évekig is) párologhat a falakról, és növelheti például az asztma kialakulásának rizikóját. A egészségbarát festékek többsége persze még így is mesterségesen előállított anyagokból készül, ezért ha fontos számodra az ökoszemlélet, nem biztos, hogy ez a te utad. 

Az ökotudatosság népszerűségével viszont a tapéták között egyre nagyobb teret hódítanak a környezetbarát tapéták (például a vlies falburkoló ilyen), amelyek megújuló nyersanyagból készülnek, és sem önmaguk, sem a felhelyezésükhöz használt segédanyagok nem juttatnak káros anyagokat a környezetbe. Nem mellesleg a tapétázás során keletkezett szemét nem számít veszélyes hulladéknak (a festékes vödröket például nem lehet a kommunális kukába dobni). 

Milyen stílust szeretnél elérni?

A tapétázott fal általában melegebb, komfortosabb hatást ad, de akkor sem feltétlen kell lemondani róla, ha a hűvösebb minimalista vagy indusztriális stílus áll közelebb a szívedhez, mert ma már léteznek modern, geometrikus, sőt betont idéző minták is. Vannak persze olyan stílusirányzatok — mint például a most divatos vintage vagy shabby chich —, amelyeknek szinte kötelező eleme a (legalább részben) tapétázott fal. 

De természetesen a sima festett felületek sem mondhatóak unalmasnak, hiszen ma már színkeveréssel milliónyi szín elérhető. Továbbá a festés mellett szól, hogy az könnyen változtatható, ha éppen új árnyalatokat szeretnél kipróbálni, míg a tapétánál a stílusfrissítés már korántsem ilyen egyszerű feladat. 

Szeretnél kiemelni egy adott falat? 

A lakberendezők egybehangzó tanácsa szerint egy lakáson vagy házon belül nem érdemes csak festeni vagy tapétázni a falakat, mert akkor az összhatás vagy túl egyhangú lesz, vagy ha minden helyiségbe más színt, mintát választasz, túlságosan össze-vissza. A szobák méretét is érdemes figyelembe venni, mielőtt leteszed a voksodat a festék vagy tapéta mellett, mert például a nagy mintájú falburkolók egy kis helyiséget még inkább összenyomnak, egy világos, halvány vagy esetleg fénylő felület azonban jótékonyan nagyítja a teret. 

Manapság egyre gyakoribb, hogy egy szobán belül kombinálják a két technikát: csupán egy olyan falra kerül tapéta, amit hangsúlyozni szeretnének, a többit színben harmonizáló színre festik. De az is jól mutat, ha a tapétázott betét 1-1 csíkban töri meg a festett felület monotonitását. 

Milyen állapotban van a fal jelenleg?

Természetesen a választásnál az sem mindegy, hogy mennyi munkával jár majd a falak új köntösbe öltöztetése. Festeni viszonylag egyszerű, de ott az előkészítés a hosszadalmas folyamat, hiszen a festett fal csak akkor mutat szépen, ha teljesen sík a fal, az esetleges hibákat, egyenetlenségeket csiszolással és gletteléssel kell javítani. A tapétázás ennek szinte az ellenkezője: maga az előkészítés nem olyan bonyolult (kivéve ha a régi tapétát is el kell távolítani), mivel a modern, vastag tapéták ügyesen takarják a fal hibáit, a felvitel viszont kezdőként okozhat izzasztó perceket. Persze ha szakemberre bízod a munkát, akkor ez nem olyan fontos, maximum a munkadíjban jelentkezik majd különbség. 

A tapéta vagy a festés drágább? 

És ezzel elérkeztünk az utolsó tényezőhöz, ami befolyásolhat a döntésben: az árhoz. Itt a festékek vitathatatlanul előnyben vannak, hiszen jóval olcsóbb az anyagdíj. Egy 10 négyzetméteres falfelületet lefestéséhez 2 rétegben általában elég 1,2-2 liter jó minőségű festék, amelynek ára 3000-4000 Ft között változik. 

A tapéták áránál már jóval nagyobb a szórás, mert egy tekercset kaphatsz pár ezer forintért is, de a prémium minőségű design variációk 30-40 ezer forinttól kezdődnek. A tapétákat pedig általában kb. 5 négyzetméteres tekercsekben árulják, ám a minta illeszkedése miatt sokszor 10 négyzetméterre is minimum 3 tekercs szükséges, vagyis az anyagdíj könnyen hatszámjegyű lehet. 

Új utakon járva: a tapéta hatású festés

Ha szereted a különleges mintákat, de a tapétázás mégsem a te világod, akkor érdemes elgondolkodni az egyre divatosabb texturált falfestésen. Készülhet például látszóbeton vagy kő hatású fal az indusztriális stílus szerelmeseinek, rose gold fényben tündöklő hálószoba, de az általában unalmas lépcsőfeljárót is remekül fel tudja dobni a 3D festés. Ezt a munkát viszont mindenképp érdemes tapasztalt dekorfalfestőre bízni, aki ismeri a speciális alapanyagokat és felhordási technológiákat. 

A tudatos kerttervezés 10 pontja

  1. Tudatos kerttervezés: az élhető, használható, fenntartható kert titka
  2. Hogyan láss hozzá a tervezéshez? Kockásfüzet és kert tervező alkalmazások
  3. A kert kialakítása során használt építőanyagok
  4. Szakember kiválasztása – minél előbb, annál jobb!
  5. Csökkentsd a kivitelezéssel járó kiadásokat gépbérléssel!
  6. Néhány szó a füvesítésről
  7. A kert beültetése: fák, évelők, veteményesek és virágágyások
  8. A terasz kialakítása házilag
  9. Medence telepítése saját kezűleg
  10. Kerti fészer, garázs és más kerti DIY ötletek

 

Tudatos kerttervezés: az élhető, használható, fenntartható kert titka

Ideális esetben már az építkezés előtt vagy közben foglalkozhatunk jövőbeni kertünk kialakításával. Használt ingatlan vásárlása esetén azonban meg kell barátkozzunk az építkezés utáni kert tervezés gondolatával. Bár a kivitelezés során bőven lesz helye a kreatív ötleteknek, az építkezés utáni kerttervezés házilag lépésről lépésre kell történjen.

Az első, és legfontosabb kérdés mindig az, hogy mire szeretnéd használni a kertet? A kert lehet a pihenés, a családi, baráti összejövetelek helyszíne, de termeszthetsz zöldségeket, gyümölcsöket vagy tarthatsz állatokat is. Sokan alakítanak ki díszkertet üvegházzal és növénykülönlegességekkel, másoknak viszont a kert végében lévő műhely és a garázs a lényeg.

 


Photo by Paul Hanaoka on Unsplash

Hogyan láss hozzá a kert megtervezéshez? Kockásfüzet és kert tervező alkalmazások

Tereprendezés előtt a megmaradt építőanyagokat meghirdetheted tematikus internetes oldalakon, a hulladékot pedig elszállíttathatod egy engedéllyel rendelkező szállítóval. Ha eltűnt a kertből az építési törmelék, máris előkerülhet a mérőszalag, a papír és a ceruza! A kerttervező applikációk különösen hasznosak, hiszen számos extrát tartalmazhatnak: kész mintatervrajzokkal segíthetnek a kerttervezésben, tippekkel és ültetési tanácsokkal látnak el, sőt,  az alkalmazás megtervezheti az öntözőrendszert vagy akár kiszámíthatja a térkövezéshez szükséges anyagszükségletet is.

Tippünk: Az esővíz gyűjtésével és elvezetése, a kert tájolása és a föld alatt vagy felett futó közmű hálózat ültetési szempontból is fontos tényezők. Ne felejtsd el ezeket is jelölni a tervrajzodon!

 

A kert kialakítása során használt építőanyagok

Az alaprajz és a tervek után jöhet a megvalósítás! A minőségi alapanyagok és a pontos ugyanolyan fontos a kertépítés vagy kertfelújítás esetében, mint a házépítés során. A térkő, a terasz, a kerítés vagy éppen a magaságyás hosszú évekig kell szolgálják kényelmedet – válassz időtálló építőanyagokat, és ne feledkezz el a felületkezelésről sem!

 


Photo by Sebastian Huxley on Unsplash

A megfelelő szakember kiválasztása

A kert és udvarrendezés alapvetően egy házilag is kivitelezhető DIY projekt is lehet, mégis vannak olyan munkálatok, amelyeknél jobb szakember segítségét kérni. Fontos, hogy kizárólag jó ajánlásokkal rendelkező, leinformálható vállalkozóra bízd a munkát. A munkadíjak folyamatos emelkedése miatt érdemes mielőbb szerződést kötni, ráadásul a jó szakemberek szinte egész évre be vannak táblázva. A számlaképesség alap: ha az otthonteremtési támogatásokat szeretnéd kihasználni, megkerülhetetlen, de garanciális probléma vagy biztosítási ügyintézés során is szükséged lehet rá!

 

Költségcsökkentés gépbérléssel

Ha az építőanyagok vásárlása során nem élsz a házhozszállítás lehetőségével, jól jöhet az utánfutó bérlés. A kertépítés és az udvar rendezése során a legkülönbözőbb kerti kisgépekre lehet szükséged, az ágdarálótól kezdve a kultivátoron keresztül a gyepszellőztetőig. Az is lehet, hogy a terasz- vagy kerítésépítés során lesz szükséged fél napra egy talajfúróhoz az oszlopok rögzítéséhez. A gépbérlésben a csúcsszezon érhető módon a tavasz és a nyár: érdemes tehát összeírnod, milyen berendezésekre lehet szükséged a kert kialakításához, és időben lefoglalni a gépeket!

 

Néhány szóban a füvesítésről

A dús, zöld gyep titka leginkább a talajban és jól megválasztott fűmagban rejlik. Ha a talajminőség a kertben nem megfelelő, akkor is megéri legalább 15 cm-es vastagságban jó minőségű termőföldet kiteríteni, ha zöldségessel, gyümölcsössel egyelőre nem tervezel. A rossz szerkezetű, alacsony tápanyagtartalmú talaj persze a későbbiekben is orvosolható, de a tapasztalatok szerint nem kevés pénzt és időt spórolhatsz, ha idejekorán gondoskodsz a talajjavításról, gyomírtásról, esetleg a talajcseréről vagy a gépi földmunkák megszervezéséről. Praktikus megoldás lehet a gyeptégla vagy gyepszőnyeg telepítése is. Lerakása igényel ugyan némi odafigyelést, de házilag is egyszerűen és gyorsan megvalósítható.

 

A kert beültetése: fák, évelők, veteményesek és virágágyások

A kertfelújítás egyik legizgalmasabb, legkreatívabb és legszebb része a kert virágzó növényekkel és fákkal történő beültetése. A növényválasztás előtt érdemes megvizsgálnod kertünk adottságait – gondolunk itt elsősorban a tájolására, valamint a talaj kémhatására, mésztartalmára, kötöttségére (agyagos, homokos stb.) és a talaj szerkezetére.  Érdemes megnézni, milyen jelzőnövények teremnek meg gondozás nélkül is: a mezi árvácska pl. a savas, a fekete bodza pedig a lúgos talajt kedveli.

 


Photo by Padre_moovi on Unsplash

 

Tippünk: Köztudott, hogy a csodálatos rododendron a savas közeget kedveli – ha a te kertedben a talaj lúgos, neveld cserépben! A gazdaboltokban kapható univerzális pH-papír nagy segítségedre lesz a talaj kémhatásának megállapításához.

 

A terasz kialakítása házilag

Igen izgalmas téma a meglévő terasz átalakítása, beépítése vagy az új terasz utólagos kialakítása is. A terasz kialakítása házilag is megvalósítható, a rendelkezésünkre álló teraszlapok, járdalapok, fa vagy wpc teraszpadlók választéka színben, megjelenésben elképesztő bőséggel kecsegtet! Akár kisebb, akár nagyobb hely áll rendelkezésünkre terasz, kerti pihenő, filagória, szaletli építésére, a lehetőségek tárháza végtelen!

 

 

Medence telepítése saját kezűleg

Kert és udvarrendezési erőfeszítéseink dicső megkoronázása lehet egy hűsítő vízzel teli medence! A kerti medence lehet puhafalú, felfújható peremű vagy fémvázas, esetleg kezelt felületű fából készült is, de gondolkodhatsz süllyesztett, fóliázott falú fém, beton vagy akár minőségi polipropilénből készült medencében is. Akárhogy is, ha medence telepítésére adod a fejed, a medence helyét típustól függően nagy körültekintéssel kell kijelölni, és vásárlás előtt foglalkoznod kell a talajelőkészítés, a víztisztítás-vízforgatás, a medencetakarás és az érintésvédelem témakörével is!

 

Kerti fészer, garázs és más DIY projektek

A kisebb kerti melléképületeket, tárolókat (fészer, sufni, garázs, műhely) saját kezűleg is megépítheted jó minőségű építőanyagok felhasználásával. Ha megvan a megfelelő helyszín és a biztos alapok, jöhet a megfelelő faanyag kiválasztása, a fa kezelése, festése, a tároló váz- és tetőszerkezetének megtervezése! A maradék faanyagot, téglákat és a raklapokat további barkács projektekhez is felhasználhatod – a házi készítésű pizzasütő, magaságyás, a fedett homokozó, a raklap kerti bútorok és a hidegágy izgalmas és hasznos feladatok lehetnek!

 

 

10 hasznos tipp erkélyek felújításához és újraburkolásához

Az elmúlt években sokunk kényszerült a négy fal közé, és egyre többen tekintünk erkélyünkre a lakás szerves részeként. Az eddig csupán tárolóként használt balkon észrevétlenül lényegült át egy tavasztól egészen késő őszig használható nyitott szobává. Különösen a szűkös lakótelepi panelek esetében nőtt hatalmasat az erkély jelentősége. Erkély felújítási projektünk sikere a gondos tervezésen múlik – ehhez nyújtunk most segítséget cikkünkkel.

 

  1. Tervezés: Mihez kezdenél a plusz négyzetméterekkel az erkélyen?

Először is, gondoljuk át, mihez szeretnénk kezdeni az értékes plusz négyzetméterekkel! Bármily csábító is a gondolat, ne egy Instagramon fellelt színes enteriőr alapján kezdjük el a gondolkodást a tervezés során.

Kezdésként írjuk össze, milyen napszakokban, hányan és milyen célra szeretnénk használni a balkont!

  • A természetes fény és a fák üde zöld lomb lombjának közelsége valódi kikapcsolódást nyújthat napközben egy jó könyvvel, laptoppal, telefonnal. Ha nem utcafronti a balkon, vagy nem túl zajos, alkalmas lehet délutáni szundikálásra is.
  • A legkisebb panel erkély is ideális helyszíne lehet a tanulásnak vagy az otthoni munkának – megvan hozzá vajon minden adottság?
  • Kertészkednénk, gyümölcsöt, zöldséget termesztenénk, télikertet tervezünk, vagy csupán a virágos balkonláda mellett élvezni a napsütést?
  • Esetleg itt szeretnénk grillezni, reggelizni, ebédelni a családdal?
  • Ha eddig tárolóként használtuk az erkély, és most kiszorulna a bicikli és a roller, lesz nekik máshol hely? Milyen más funkcióval kell számolnunk (teregetés, szárítás, üdítők, italok hűtése stb.)?

 

  1. Lássuk, miből élünk!

Kezdjük az erkély felújítást egy állapotfelméréssel: nézzük meg, mennyire kell pl. felújítani a falat, a korlátokat, szükséges-e erkély burkolás, esetleg villanyszerelés. A legfontosabb az erkély biztonsága, a tartószerkezet és a korlát állapotának felmérése. Ha itt valami hibádzik, akkor elsődlegesen ezek megoldásával kell foglalkozzunk.

Ha minden biztonságos, a tervezés további lépéseinél fontos, hogy vágyaink és elképzeléseink a rendelkezésünkre álló anyagi forrásainkkal is párhuzamban álljanak.

A falak felújítását például attól függően, hogy milyen állapotban van a falfelület, elképzelhető, hogy megúszhatjuk egy gyors festéssel is. Különösebben a régebbi építésű panelek esetében könnyen lehet, hogy elengedhetetlen a fal javítása festés előtt – ne essünk kétségbe, némi családi segítséggel akár néhány óra alatt lejavíthatjuk a hibákat vakolással vagy kültéri glettel, és egy ütős árnyalatú falfestékkel máris megadhatjuk az izgalmas alaphangulatot!

 

  1. Az erkély beépítés dilemmája

Az erkély szerencsés esetben közelebb hozhatja lakásunkhoz a természetet, a madarakat, a fákat, és eszünk ágában sincs beépíteni vagy beüvegezni. A kevésbé szerencsés fekvésű balkonok azonban sokszor egy közértre, iskolaudvarra, gyárra néznek, nem beszélve a sűrűn beépített panel lakótelepek erkélyeiről.

Ha teljes erkély beépítés mellett döntöttünk, egészen biztos, hogy mélyebbre kell nyúlnunk pénztárcánkba. A madártüskével ellátott, UV álló, minőségi polikarbonát tető szerelése (gondoljunk a felső szomszéd cigarettacsikkjeire) vagy az erkély üvegezés kivitelezése komoly felkészültséget és előrelátást igényelnek. Ha komplett panel erkély átalakítás a cél, felejtsük el a DIY megoldásokat, és mindenképpen bízzuk szakemberre a kivitelezést! Kérjünk több árajánlatot is!

Az erkély beépítés eldöntése a legfontosabb első lépés, hiszen az, hogy zárt vagy nyitott térrel lesz dolgunk, meghatározza az összes többi felhasznált anyagot.

 

  1. Állatok az erkélyen

Ha se kutyánk, se macskánk, ezt a pontot át is ugorhatjuk. Ha viszont házikedvencünknek is szeretnénk örömet szerezni megújult erkélyünkkel, idejekorán tervezzünk az ő biztonságukkal is!

Kisebb kutyák, macskák esetében a korlátelemeknek kellőképp sűrű legyen, a harapásbiztos macskaháló ízléses rögzítésére pedig számtalan ötletet találsz az interneten – sőt, teljes iparág épült a macskabiztos panel erkélyek kialakítására, nézz csak utána!

 

  1. Vibráló, élénk vagy finom pasztell: fesd át bátran a falat is!

Akár egy frissítő nyári lime árnyalat, akár egy visszafogottabb tónusú, lágy barackszín mellett döntesz, az biztos, hogy a színes falakkal nem lőhetsz mellé!

Ha az erkély nyitott, kültéri falfestéket kell használnunk, mert csak a homlokzati festékek fognak megfelelő védelmet biztosítani az esővíz és más szennyeződések ellen és az UV sugárzás ellen. Ne vegyük félvállról az óvintelmeket: ha nem megfelelő festéket használunk, a festék idővel lepattogzik, ráadásul a rosszul megválasztott festék a lakáson belül is penészedéshez vezethet hosszú távon. A kültéri diszperzit tetszés szerint színezhető ún. színezőfestékkel – fontos, hogy vásárláskor mindenképp tájékozódjunk a kültéri alkalmazás lehetőségéről.

 

  1. Házilag lerakható, izgalmas padlóburkolatok az erkélyen

Mediterrán stílusú burkolatok, meleg tónusú fa- vagy wpc burkolatok: itt az ideje kipróbálni egy új stílust!

A fal színe mellett a másik legmeghatározóbb dolog az erkélyünkön a járófelület milyensége. Dönthetünk úgy, hogy nem szükséges új járólap lerakása, de ha pénztárcánk engedi, mindenképp nézzünk körül az áruházak kínálatában!

Nyitott erkélyek esetében fontos, hogy ha az előző burkolatot fel kell szednünk, gondoskodjunk a megfelelő vízszigetelésről és az aljzatban lévő nedvesség elpárolgásáról. Ne feledkezzünk meg a vízelvezetésről sem!

A kültéri járólapok és csempék lerakásához ugyan kell egy kis gyakorlat, de egyenletes felület esetén nem igényel különösebb szakértelmet az ún. klikkes burkolatok vagy akár egy zöld műpázsit lerakása. A wpc-ből, fából vagy más anyagból készített, különböző méretű járólapok könnyedén összepattinthatók, maximum a sarkoknál és a széleknél kell egy kézi fűrésszel méretre vágnunk az egyes elemeket. Ne feledkezzünk meg a szegélycsíkokról, sarokelemekről és ha faburkolat mellett döntünk, a megfelelő felületkezelésről sem!

Tippünk: Ha az erkély burkolás egyelőre a jövőbeni terveid része, dobd fel a régi járólapot egy ízléses kültéri szőnyeggel! Ezek a pénztárcabarát szőnyegek nemcsak elképesztően stílusosak, de vízállóak, UV-állóak, és egyetlen mozdulattal eltávolíthatod róluk a szennyeződést egy nedves ruhával!

 

  1. Beszéljünk a szomszédokról…

A bútorválasztás és a dekoráció előtt még mindig van egy nagyon fontos téma. Jobb, ha (le)számolunk a kíváncsi tekintetekkel, és gondoskodunk valamilyen belátásgátló elemről is az erkélyen. Ez lehet nádból, textilből, műanyagból, de akár egy rácsos növényfuttató is mutatós és hatékony lehet oldalirányból!

Tippünk: Nézz körül a kertészetek egynyári vagy évelő kúszónövény kínálatában, és lásd vendégül a tarka pillangókat is megújult teraszodon! Bátrabbak akár lugasparadicsom termesztésével is kísérletezhetnek – sok napsütés és némi kitartás kell csak hozzá!

 

  1. Próbáld ki magad enteriőr dizájnerként!

Az erkély felújításban a legjobb, hogy kipróbálhatjuk rejtett lakberendezési tehetségünket is. Az Instagramon és a Pinteresten elképesztő mennyiségű fotót és inspirációt találsz! Nyitott erkély esetében érdemes kültéri bútorban gondolkodni, és ne feledkezzünk meg a színes székpárnákról, tarka függönyökről, takarókról sem!

Tippünk: Ha kisebb panel erkélyed van, válassz összecsukható bútorokat!

 

  1. Dekorációs elemek az erkélyen

Mécsesek, lámpások, napelemes vagy ledes fénygömbök, szélcsengő – ha eddig csak vágyakozva nézegetted őket a nagyáruházak polcain, most már bátran lecsaphatsz rájuk! Készíts ki egy aromalámpát pár csepp citrus illóolajjal az asztalra, így a szúnyogokat is távoltarthatod, és élvezd a hangulatos estét egy pohár frissítő nyári itallal!

 

  1. GO GREEN, azaz milyen növényeket nevelhetsz az erkélyen?

Maradhatsz egy egyszerű balkonládánál muskátlival és begóniákkal, de helytől és adottságoktól függően pillanatok alatt valóságos növénydzsungelt varázsolhatsz erkélyedből!

Az egynyáriakon kívül nagyobb cserepekben akár évelőket, sőt, zöldségféléket is nevelhetsz, ha van elég helyed. Imádni fogja a napsütéses erkélyt a mennyei illatú levendula, az árnyékosabb szegletekben pedig egy hatalmas levelű árnyékliliommal is megpróbálkozhatsz. Sőt, szobanövényeid többsége is jól érezheti magát az erkélyeden! Nem kell feladni álmaidat akkor sem, ha helyszűkében vagy: fedezd fel a neten a vertikális kertészkedést, és vágj bele!

Amikor jól jön a fal köztetek: gipszkartonozás otthon

Vázold fel!

Ahogyan nincs festés a fal megfelelő előkészítése nélkül, úgy a gipszkartonozáshoz is szükséges „alapozni” vagyis vázszerkezetet készíteni. Egyrészt statikai, másrészt esztétikai szempontból, hiszen ez garantálja a stabilitást, illetve a precíz illesztést, ami minimalizálja a hézagolás szükségességét.

A váz elkészítéséhez fa léceket ugyanúgy használhatunk, mint fém kiegészítőket. Kezdők számára inkább javasolt az ún. gipszkarton profilok alkalmazása, hiszen azok típusa és mérete lehetővé teszi, hogy könnyedén megépítsük leendő fal keretét.

 

Profilok között az alábbi típusokkal találkozhatsz:

UW
A váz vízszintes elemeit adják, más néven vízszintes vezetők, amiket a padlóra és a födémre, mennyezetre rögzítünk.
CW
Az UW profilokhoz kapcsolódnak, a szerkezet függőleges tartóelemeit biztosítják.
CD és UD
A gipszkartonozás álmennyezet készítéséhez is az egyik leggyakrabban használt megoldás, a CD és UD profilok a plafonhoz történő rögzítést segítik. A CD profilokat a vízszintes UD profilba állítjuk bele.
UA
Szerelt válaszfalak szabadon álló függőleges falvégződéseinek, ajtónyílásainak merevítésére szolgálnak.
Sarokvédők
Alkalmazásával megnövelhetjük a gipszkartonfal élettartamát, készülhet alumínium vagy PVC anyagból.

Az, hogy milyen vastagságú profilt választasz, attól is függ, hogy kerül-e szigetelés a gipszkarton táblák alá, bár a tökéletes hangszigeteléshez ez elengedhetetlen. A profilokat lemezolló segítségével tudod méretre vágni, a majd rögzíteni a kívánt felületre a rajtuk lévő lyukak segítségével. A felhelyezést a vízszintes profilokkal kezdd! A köztük lévő távolságot természetesen meghatározza a felület mérete, illetve magának a lemeznek a szélessége is, de általánosságban elmondható, hogy 120 cm széles gipszkartonnál 60 cm profiltávolsággal kell számolni, míg a 125 cm széles gipszkartonnál 62,5 cm-rel. Ezt borda kiosztásnak hívjuk.

Fontos, hogy a CW profiloknál a méretre vágás után lehulló darabokat már nem szabad felhasználni, se toldani. Az UW profil ezzel szemben tovább dűbelezhető az aljzatba vagy a mennyezetbe. A CW és az UW gipszkarton profilokat a találkozási ponton fogasd meg egy-egy gipszkarton csavarral. A gipszkarton táblák csatlakozását mindenképpen a függőleges CW tartószerkezet közepére tedd!

Ha álmennyezetet is tervezel készíteni, vagy a plafont varázsolnád egyenletessé ilyen módon, mindenképpen a plafonnal kezdj!

Vágj bele!

Végre „lapozhatsz”, és kezdődhet a lapok méretre vágása, de természetesen előbb ki kell jelölni a vágási pontokat. Ezt követően viszonylag könnyű dolgod van, hiszen az anyag maga törékeny, vagyis a bevágásnál egyszerűen eltörhető. Ha mégsem érzed biztosnak ezt a módszert, gipszkartonlap fűrészt is beszerezhetsz. A táblákat milliméter pontossággal be tudod méretezni gipszkartongyalu segítségével.

Ettől nem fogsz becsavarodni

A méretre vágott lapokat speciális, 3,5 mm-es gipszkarton csavarokkal tudod a tartószerkezethez rögzíteni, az ún. önmetsző csavarokkal fa- és fémszerkezet esetén is dolgozhatsz.

Figyelj arra, hogy a lemezeket palánkolva, vagyis egymáshoz képest eltolva tedd fel, elkerülve a keresztkötéseket, hogy minimálisra csökkentsd a későbbi repedések kialakulásának lehetőségét. A javasolt eltolás mértéke 25 cm.

Azért, hogy ne legyen túlzott mértékű a felületi feszültség, a csavarozást a lap oldalának közepénél kezdd a szélei felé haladva. Különösen figyelj arra, hogy a lemez maga ne sérüljön, valamint, hogy a csavar feje pontosan a lap síkjába kerüljön.

A csavarokat javasolt egymástól 20-25 cm-re, a lap szélétől számítva 1-1,5 cm-re elhelyezni. Amennyiben szigetelőanyagot szeretnél elhelyezni a lemezek mögé, azokat a felcsavarozást megelőzően kell a helyükre illeszteni.

A fal adja a másikat

Ha elkészültél az egybefüggő felülettel, következhet az élvédők felrakása, valamint a hézagok és a csavarfejek eltüntetése. A munka attól függően lesz időigényes, hogy milyen minőségű falazat elérésére törekszel.

Q1 minőség: Kizárólag egy alap hézagolást jelent, különösebb esztétikai elvárások nélkül. Csempézés esetében azonban megfelelő.
Q2 minőség: Még mindig nem egy végleges falfelületről beszélünk, azonban az alap glettelésen, házagoláson túl már egy második glettréteg is felkerült a falra. Amennyiben strukturált hatású vagy fűrészporos tapétát szeretnél felhelyezni, ennél a pontnál megállhatsz az előkészítési folyamatban.
Q3 minőség: Ez a kategória optikailag már-már szinte tökéletes, ha sima felületű tapétát használnál vagy festeni szeretnél, ez az a szint, amire törekedni kell.
Q4 minőség: A legmagasabb kategória, amelynél egyáltalán nem megengedettek az egyenetlenségek. Házilag ezt szinte lehetetlen kivitelezni, de nem is feltétlenül szükséges ezt az eredményt elérni.

Amennyiben a gipszkarton felület egy másik felülettel kapcsolódik össze, a hézagot akrillal vagy más szilárd kötőanyaggal töltsd ki!

A hézagoláshoz speciális gipszet kell alkalmazni nagy hangsúlyt fektetve a keverési arányra, emellett az is lényeges, hogy a fogadó felület és a helyiség hőmérséklete +5°C felett legyen. A rések eltüntetéséhez, valamint ahhoz, hogy megelőzzük a repedések kialakulását, hézagerősítő szalagra is szükség lesz, kivéve, ha csempeburkolat kerül a gipszkarton lemezekre. Ebben az esetben arra kell ügyelni, hogy flexibilis csemperagasztóval dolgozz, és a réseket is azzal töltsd ki.

A hézagerősítő szalagot az első réteg gipszbe tapasztva vidd fel, és mindig érdemes először a csak vízszintes vagy csak függőleges irányú hézagokat kitölteni. A függőleges résekre alulról felfele javasolt felvinni a gipszet, hogy elkerüld a csöpögést.

Miután kissé már megkötött az anyag, simítóval hordd fel a glettet, majd várj, amíg megszárad. Ahhoz, hogy a felület tökéletesen egyenes legyen, P80-as gipszcsiszoló hálóval menj át rajta körkörös mozdulatokkal. A műveletet érdemes még egyszer megismételni. Amikor megfelelően simának és egyenletesnek érzed és látod a falat, kezdődhet a festés, tapétázás, burkolás.

„Felfallak”

Ha a gipszkartonhoz azért nyúlsz, mert úgy érzed, eljött az idő, hogy egy kisebb teret teremts magadnak, az eddig bemutatott műhelytitkokra bátran támaszkodhatsz. Az alapok megegyeznek, csupán térben kell elhelyezned a szerkezetet, illetve a lapokat két rétegben kell majd egymásra szerelned.

Vagyis miután pontosan kijelölted mérőszalaggal vagy kicsapózsinórral a fal helyét, és méretre vágtad a profilokat, azokat a padlóhoz, a plafonhoz, illetve a csatlakozó falrészhez tudod rögzíteni. A szerkezet felépítése azért lesz kissé összetettebb, mert ha nemcsak térelválasztó falat szeretnél építeni, akkor a váz felállításánál az ajtónyílás szerkezetének kialakítására is figyelned kell.

Ha megvan a keret, a lapokat ugyanúgy kell felhelyezned rá, mintha előtét falat építenél, viszont ebben az esetben a felapplikált lapokra felkerül még egy réteg lemez a stabilitás és teherbírás növelése érdekében. Fontos, hogy azokat ne csak az első réteg lemezhez, hanem ugyanúgy a vázszerkezethez is rögzítsd, vagyis a felhasznált csavaroknak megfelelő hosszúságúaknak kell lenniük.

A palánkolás itt is lényeges, tehát a második rétegben felvitt lemezek hézagai ne essenek egybe az első réteg hézagaival, valamint ugyanúgy ne legyenek keresztkötésben egymással.

Következhet a hang- és hőszigetelés, a még nyitott oldalon helyezd be a profilok közé a kőzetgyapot vagy üvegszálas táblákat. A kőzetgyapot ugyan picit drágább, ellenben hangszigetelésre is alkalmas, a rugalmasabb üveggyapotot inkább olyan helyiségek szigeteléséhez javasoljuk, ami nehezen hozzáférhető, pl. födém.

Ezt követően itt is felhelyezzük két rétegben a paneleket, és kezdődhet a hézagolás, glettelés.

Gipszkarton mint szárazvakolat

A gipszkartont szárazvakolatként is alkalmazhatod, ha a rossz állapotban lévő falazatot gyorsan és egyszerűen szeretnéd esztétikussá tenni. Jó hír, hogy ebben az esetben a gipszkarton közvetlenül a falra kerül ragasztással, ami lehetővé teszi a csupasz tégla, Ytong fal stb. fal költséghatékonyabb és időtakarékos befedését. Fontos! Vizes, dohos, penészes, illetve vályogfalra tilos gipszkartont ragasztani vagy előtétfalként használni.

Így építs kutyaházat!

Miért építsünk kutyaházat?

A felelős kutyatartás egyet jelent a legjobb körülmények biztosításával. Mindegy, hogy kinti vagy benti kutya, jó, ha van egy saját odúja, ahol nyugodtan pihenhet, és ami megóvja az időjárás viszontagságaitól.

Jól jöhet akkor is egy ebpalota, ha olyan vendégeitek érkeznek, akik félnek a kutyustól, és nem szeretnének egy légtérben lenni vele. De akkor is hasznos lehet, ha a gyerekek szeretgetéseitől már besokall, valamint ha idősebb, mert annál nagyobb igénye lehet az egyedüllétre.

Az előkészületek

Tervezz alaposan! Ezen kérdések mindegyikére megkapod tőlünk a választ:

Hova kerüljön a kutyaház?
Mekkora legyen pontosan?
Miből készüljön?
Milyen eszközökre lesz szükséged?

Nézzük sorban!

Északi szélesség, nyugati hosszúság: hol legyen a kutya háza?

Válassz szélvédett helyet. Legyen közel a házhoz, hogy időjárástól függetlenül ne okozzon problémát ételt és vizet vinni neki. Emellett ne rakd fa alá, mert az nyáron ugyan árnyékot nyújt, de viharban gallyak, ágak is rászakadhatnak.

Eblakosztály: mekkora legyen?

A kutyaház nagyságát kedvenced mérete fogja meghatározni: épp akkorára van szüksége, amelyben még kényelmesen elfér állva és fekve is. Ne méretezd túl, mert a saját testhőjével is melegíti környezetét. Mérd meg a kutyád hosszát a pofájától a farka tövéig, majd mérd meg a marmagasságát. Ezekhez a számokhoz adj hozzá 20%-ot minden irányba, így könnyedén ki tudod számolni, hogy mennyi faanyagra lesz szükséged. Kisebb testű kutyákhoz nagyjából 60×80, nagyobbakhoz 90×100 centiméteres ház dukál. Ökölszabályként a kutyaház maximum 30%-kal legyen magasabb, mint maga a lakója, az ajtó pedig mindig a kutyád marmagasságának 80%-a legyen.

A fa a kutya legjobb barátja

A legjobban akkor jársz, ha fából készíted el a kutyalakot, hiszen remekül szigetel, tartós és esztétikus is. Választhatsz erdei, luc, vagy vörösfenyőt. Utóbbinak a legmagasabb a gyanta tartalma, így a leginkább időjárásálló, de ez egyben a legdrágább is. A luc természetes favédővel kezelve lehet jó megoldás, az erdei fenyőből pedig az impregnált változatot javasoljuk.

Eszközök, amelyekre szükséged lesz

●     fogazott keretes vagy kézifűrész;

●     rozsdamentes csavarok;

●     rozsdamentes szögek;

●     faragasztó;

●     pillanatszorító;

●     kalapács;

●     mérőszalag;

●     vízmérték;

●     csavarhúzó;

●     lenolajkence és/vagy falazúr

●     szigetelőanyag (később rátérünk, hogy pontosan milyen)

 

Kutyaház építése lépésről lépésre

A legegyszerűbb forma a lapostetős (féltetős) változat, mi elsőre ezt javasoljuk. Ha expert barkácstudással rendelkezel, akkor természetesen belevághatsz egy bonyolultabb, nyeregtetős változat elkészítésébe is.

1. lépés: Minden az alapoknál kezdődik

A kutyaház alja ne érintkezzen közvetlenül a földdel. Így kevésbé tud áthűlni és víz sem éri. Alapként választhatsz komplett raklapot, vagy egy szétbontott raklap 4 kockáját, de készíthetsz keretet 4 darab léc segítségével is. A vázat lécekkel vagy OSB-lappal fedd be.

Amennyiben az általad vásárolt fa nem volt felületkezelve, akkor mindenképpen kezdd csiszolással a munkát, hogy garantáltan szálkamentes legyen a kutyád új otthona.

Érdemes a csavarok és szögek esetében is rozsdamentes acélt választanod, mert ezek sokkal tartósabbak lesznek.

2. lépés: JutalomFALAK a kutyának

Ha az alap megvan, jöhet a szerkezet. Itt két lehetőséged lesz. Az egyik, hogy lécekből készítesz egy vázat, majd ezt három oldalon teljesen bedeszkázod, a negyediken pedig vágsz egy ajtót a kutyusnak.

A másik lehetőség, hogy dupla faanyaggal dolgozol, és a két réteg közé szigetelést teszel. Ebben az esetben masszívabb vázra lesz szükséged. Ehhez olyan vastagságú stafnit válassz, amihez kényelmesen hozzá tudod csavarozni a léceket, és ahol a két faréteg között legalább 3-5 cm-es helyed marad. Szigetelésnek az expandált polisztirolt javasoljuk (EPS), mert 98%-a levegő, így rendkívül könnyű, nem deformálódik és nem korhad.

3. lépés: Nincs eblakás nélküle

Ahogy korábban említettük, legegyszerűbb a lapostetős szerkezet, bár ebben az esetben meg kell oldanod a vízelvezetést. Használhatsz deszkákat, hullámlemezt, vagy kátránypapírt, és ezek alá tehetsz pluszban medencefóliát is. A lényeg, hogy mindenképpen esőálló anyagból készítsd el a tetőt. A szigeteléshez zsindellyel is dolgozhatsz, amit méretre vágás után zsindelyragasztóval és/vagy szögekkel tudsz a tetőre rögzíteni. Vigyázz, a zsindelyt alulról felfelé kell rakni! A kész zsindelytetőt pipaléccel körbe is szegheted, ettől igazán profi és esztétikus lesz.

Érdemes úgy tervezned a kutyaházat, hogy legyen egy kis előtető is hozzá. Ez alá rakj egy magasabb nedvszívóképességgel rendelkező szőnyeget, így a kutyád kevesebb vizet tud majd bevinni a mancsával.

4. Lépés: Mielőtt birtokba venné kedvenced: utolsó simítások

A tartósság jegyében mindenképpen érdemes lekezelned a fát. A legjobb természetes anyag, amit használhatsz a lenolaj, ami megnöveli a fa élettartamát, de megnehezíti a festését. Ennek az az oka, hogy a kezelés hatására megváltozik a fa szívóképessége.

Hogy ne kelljen olyan sokat várnod a száradással, érdemes lenolajkencét használnod, amit különféle száradássegítő anyagok és lenolaj összefűzésével készítenek. Ha ezek után állnál neki lefesteni a kutyaházat, akkor mindenképpen egy próbafestést javaslunk!

Amennyiben nem szeretnéd lenolajjal kezelni a fát, de lefestenéd, dolgozz lazúrral. Sokféle színben kaphatók, és nemcsak feldobják a kutyaház megjelenését, de ezek is plusz védelmet biztosítanak a fa számára. A legtöbb esetben ezekbe a lazúrokba további színezőpigmenteket is kevernek, amelyek az UV-sugárzás ellen ugyancsak védenek.

A kutyaház padlóját rongyokkal vagy szalmával boríthatod. Fontos, hogy rongyot csak száraz, meleg időben használj, mert télen és nyirkos időben megszívja magát vízzel és nem szárad ki. Ebben az esetben szalmával fedheted a ház padlóját. Időnként azonban ezt is ki kell cserélned!

5. lépés: Jöhet a házavató!

Ha mindennel kész vagy, akkor jöhetnek azok az apró kis figyelmességek, amelyeket a kutyád imádni fog. Itt az ideje egy csontos mintájú takarónak, puha párnának, kedvenc játéknak és némi jutalomfalatnak, amelyekkel felavathatjátok kis kedvenced új otthonát!

Hamarosan újabb barkács ötlettel érkezünk!

Színre színt: festés vagy vakolat?

Adj új arcot a házadnak!

A homlokzat színe nagyban meghatározza otthonod karakterét, hangulatát. Vadonatúj arcot adhatsz a házadnak, ha épp túl vagy a homlokzati hőszigetelésen vagy már megkopott a vakolat.

Legyen házad is fess

A festés jó és költséghatékony megoldás, ha csak felfrissítenéd a színét.

Ezek közül a típusok közül választhatsz:

  • diszperziós
  • szilikon
  • szilikát alapú homlokzati festék.

Lássuk sorban, melyik mire való!

Diszperziós: jó fedőképességet kínál, víztaszító és vízzáró réteget képez. Felviheted téglára, betonra, kőre is. Jól véd a mechanikai behatásoktól, tűri a hőmérséklet-változást, nem reped.

Szilikon: környezet- és emberbarát, ráadásul véd az UV-sugárzástól is. Gyorsan szárad, jó páraáteresztő, így ásványgyapoton is használhatod. A vakolat felületén megakadályozza a por lerakódását.

Szilikát: kitűnő a páraáteresztő képessége, de nehezebb bánni vele, különös odafigyelést és szakértelmet kíván.

A vakolás jó megoldás

A minőségi vakolat némileg nagyobb kiadással jár mint a festés, de létezik olyan helyzet, amikor egyértelműen emellett érdemes dönteni: ha házadat hőszigetelted, a vakolat lesz a végső réteg. Tartós, évtizedekig védelmet biztosít, ellenáll az időjárás viszontagságainak (fagyálló, UV-álló), nagy tapadószilárdsággal és önmagában is jobb hőszigetelő képességgel rendelkezik, mint a festék.

A lábazaton direkt erre a célra gyártott színező- vagy díszítővakolatot használj, ami megvédi pl. talaj nedvességétől vagy a felverődő esőtől.

A vakolatok csoportosítása több szempont szerint

Rétegrend szerint:

Alap- vagy színvakolat, azaz végső vakolati réteg. Az alapozó réteg általában mész-cement habarcs, míg a fedővakolat szilikon- vagy szilikátalapú, és lehet dörzsölt, fröcskölt vagy kapart.

Kötőanyag szerint:

  • cement – könnyen kezelhető, megfelelő tapadást biztosít és ellenáll az időjárás viszontagságainak;
  • gipsz – beltérre kiválóan alkalmas, könnyen formázható, gyorsan szárad;
  • akril – más néven műgyanta, rendkívül tartós, ellenáll az UV-sugárzásnak, a nedvességnek és a fakulásnak, ám páraáteresztő képessége alacsony;
  • szilikát – kiváló páraáteresztő- és portaszító képességgel rendelkezik;
  • szilikon – páraáteresztő képessége kiváló, öntisztuló képességgel bír
  • vályogvakolat – könnyen felveszi a levegő páratartalmát, de hatékonyan képes le is adni azt.

Ez a csoportosítás segíthet abban, hogy megtaláld a számodra ideális irányt.

Nem átlagos, nemes!

A nemesvakolat egy kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkező alapvakolat, amit a tégla- vagy betonfalra közvetlenül vihetsz fel. Hagyományos vastag rétegű vagy vékony rétegű változata is kapható, ezek szemcseméretükben különböznek. Lehet kapart és dörzsölt. A kapart esetében a szemcseméretnél vastagabban történik a felhordás, míg a dörzsölt típusnál elegendő a szemcsemérettel megegyező réteg. Kötőanyaga lehet szilikát, szilikon és műgyanta. Extra hőszigetelést jelent otthonodnak, nem repedezik, vízálló.

Ha szíved szerint máris nekilátnál a munkálatoknak, akkor várd meg következő cikkünket, amelyben lépésről lépésre mutatjuk a vakolás és festés művészetét.

Térkövezés, még épp időben

A térkő látványos és praktikus megoldás, egyben díszítőeleme is a kertednek. Itt az ideje, hogy megismerd a legújabb trendeket és a lerakás mozzanatait.

Szép és masszív

Ahogy egy új autónál, természetesen a térkőnél is fontos szempont a külcsín, annak színe, formája, stílusa, de mégis a leglényegesebb szempont a funkcionalitása, adott esetben a terhelhetősége.

Nem mindegy, milyen szerepet tölt majd be a kertedben: időnként átsétálsz rajta vagy kocsival hajtasz rá mindennap.

A térkő vastagsága a teherbírás szempontjából lényeges kérdés: kisebb kitettségnél elég lehet a 6 cm-es változat, míg komolyabbnál legalább 8 cm-eset érdemes választani.

Macska, kutya vagy tenger?

Optikai és esztétikai szempontok alapján dönts, hogy nagyméretű vagy keskenyebb járófelület díszítse a kerted.

A teljesség igénye nélkül a térköved lehet:

  • hullámos;
  • macskakő;
  • egyenes szegélyű;
  • kutyacsont (más néven H alakú);
  • kombi (eltérő méretű);
  • gyephézagos.

A színválaszték is hatalmas, és ha Te nem is a sárga útra szavazol, mert csak a fészerig szeretnél eljutni, nem Ózig, akkor is biztosan megtalálod a kertedhez passzolót.

Anyagát tekintve a legnépszerűbbek a beton-, bazalt, klinker-, kő- vagy ásványi alapú termékek, teraszokon jellemző még a WPC. De találkozhatsz kerámia vagy újrahasznosított beton alternatívákkal is.

Különlegesek az úgynevezett okos térkövek: a LED-es megoldás naplemente után is világít, ráadásul energiahatékony is.

Így teremtsd újra a kerted arculatát

Miután minden szempontot végig gondoltál, és megvásároltad álmaid térkövét, az alábbiak segítenek a lerakásban.

1. lépés: Szabadulj meg a talajtól

Alapozással kezdj: 20-30 cm mélységben szedd ki a talajt.

2. lépés: Ágyazz

Ahhoz, hogy kellően stabil legyen majd a térköves kertrészed, készíts hozzá ágyazatot.

Gondoskodj a vízelvezetésről: méterenként 1,5-2 cm lejtést alakíts ki, és a háztól vezesd el a vizet!

A kiásott alapra helyezz durva murva réteget, amit egyenletesen teríts szét. Erre kerül egy finomabb murva vagy sóder réteg, amit ajánlott gépi segítséggel igazán keményre döngölni. Ezzel ki is alakítottad a fagyálló réteget.

Most a teherbíró rétegről gondoskodj: legalább 10-15 centiméter, nagyobb teherbírás esetén 15-30 centiméternyi réteget alakíts ki, zúzottkő, földnedves beton vagy egyéb ömlesztett anyag ledöngölésével. Fontos, hogy a lerakott anyag teljesen agyagmentes legyen!

Húzz homokot a teherbíró rétegre 2-4 cm-es vastagságban, használj vízmértéket és lehúzó lécet.

Ha a felszín már egyenletes, jöhet a következő lépés.

3. lépés: Csak nyugodtan!

Rakd le a szegélyelemeket, ez segíteni fog abban, hogy egyben maradjon a burkolat. Ideális méret az 5 cm vastag, 20-25 cm magasságú szegélykő. Egymáshoz szorosan illesztve helyezd el a szegélyt egy kiásott árokba, 10-12 cm-es betonágyba, majd gumikalapáccsal óvatosan állítsd be.

Ezután fokozatosan tedd le a térköveket. A széleitől kezdj minden sort. Szintén folyamatosan ellenőrizd magad: használj vízmértéket, léceket.

4. lépés: Fugázz!

A térkő lerakásának utolsó fázisa a fugázás. Teríts finomszemcsés homokot a lerakott burkolatra, és söpörj addig, amíg a hézagok meg nem telnek. A felszínén megmaradt homokot el kell távolítanod róla.

Jöhet a döngölés: gumilapos vibrátorral keresztben és hosszában többször menj át a felületen. Ha igazán alapos vagy, akkor újra megszórod homokkal, és ezt még megismétled néhány napon keresztül, hogy minden fuga jól megteljen.

Egy alapos söprés és finom locsolás után már élvezheted is megújult kertedet.

Ha nem térített el a további munálatokról a térkő lerakása, kövess minket, mert további műhelytitkokba fogunk beavatni.

5 lépés, hogy ne rázzon ki a hideg, ha felújítod a hidegburkolatot

Ne gyere hidegbe!

Csempék, járólapok, kőlapok. A jellemzően vizes vagy nagyobb igénybevételnek kitett helyiségekben elhelyezett burkolatok cseréje alapos tervezést és gondos kivitelezést igényel, de csupán néhány lépésből áll. Mutatjuk, mire figyelj!

1. lépés: Bontani vagy nem bontani: az itt a kérdés

Egyáltalán nem biztos, hogy le kell verni a csempét vagy fel kell szedni a járólapot, ha meguntad, kiment a divatból vagy már egy újat választanál. Amennyiben nem penészes, nincs nedvesedés, törött elem, és a kiszemelt új burkolat lehetőséget ad arra, hogy a régire ragaszd, akkor nem szükséges a bontás.

Mire gondolunk? Például a vynil/SPC burkolóanyagra, ami minden helyiségben alkalmazható, hiszen 100 százalékban vízálló. Könnyen vágható és fugázni sem kell, felrakásához csak a megfelelő ragasztóra lesz szükséged.

A design-vinyl burkolatokat nem lehet a hagyományos, egyszerűbb PVC ragasztókkal leragasztani a tapadás, a nyírás, a hőmérsékletingadozás és a méretstabilitás miatt. Ezek rögzítése gyakran diszperziós ragasztók felhasználásával rögzítik. SPC esetében mindig a hozzá ajánlott ragasztóval dolgozz.

Bontásra akkor van szükséged, ha a burkolat sérült, hézagos vagy penészes. Méghozzá azért, mert ebben az esetben az alapproblémát – például páralecsapódás, vízszivárgás – kell megszüntetned.

Akkor is bontani kell, ha az új burkolat nem helyezhető fel egy másikra, csak közvetlenül a falra, padlóra, vagy ha kézzel, kalapáccsal átkopogtatva a felületet viszonylag sokszor hallasz kongó hangot. Ez jelzi, hogy azok a lapok már eleve instabilak, így alkalmatlanok arra, hogy új réteg kerüljön rájuk.

Ne feledd! A csempére csempe vagy padlólapra padlólap művelet szűkíti a helyiségeket. Ha ez probléma, akkor a berendezési tárgyak helyigényét is célszerű ellenőrizni, különös tekintettel a beépített berendezésekre, bútorokra és vezetékekre, de még a fali WC szettek nyomógombjára is.

2. lépés: Csakis tisztán

A lerakás, felragasztás por- és zsírmentes, sima felületet igényel, erre még ennél az egyszerű műveletnél is muszáj figyelni.

Alapos porszívózást követően erőteljes zsíroldó és vízkőoldó hatású tisztítószerrel menj végig a felújítani kívánt burkolaton, majd tiszta vízzel mosd le, és töröld teljesen szárazra.

3. lépés: Simítom így is úgy is

Ha mindent eltávolítottál, akkor a következő lépés az alapozó vagy mélyalapozó használata, különben a tapadóhíd sem fog megfelelően funkcionálni.

Alapozót elsősorban nedvszívó felületeken alkalmazz. A mélyalapozó elsősorban az elöregedett, krétásodott felületek esetében jöhet szóba. Miután felkented egy festőhengerrel, legalább 24 órát várj a száradással.

Ez után a tapadóhíd alkalmazása van soron, a sima és nem nedvszívó felületeken az egymással nem kompatibilis anyagok közötti tapadás elérése érdekében.

Ha ezt a lépést kihagyod, az új burkolat a ragasztóval együtt egyszerűen le fog válni.

Ellenőrizd egy vízmértékkel, mennyire egyenletesek a felületek, de az esetek többségében szükség lesz aljzatkiegyenlítésre. A kiöntéskor a még folyékony anyagot gyorsan húzd szét glettvassal vagy hosszú szintezővassal, esetleg légbuborék mentesítő tüskés hengerrel, majd várj a teljes száradásig.

4. lépés: Zárd ki a vizet!

A vízszigeteléssel folytasd a munkát. Ez sem megspórolható, a végeredmény enélkül nem lesz tartós, ugyanis a kád, zuhanyzó mögé kerülő víz egy idő után kárt fog tenni a burkolatban. A szárazanyag-víz elegyének elkészítéséhez szükséged lehet keverőgépre vagy egy egyszerű konyhai habverőre.

Mielőtt felhordanád, az éleknél, széleknél, sarkoknál – vízszintesen és függőlegesen is – használj hajlaterősítő szalagokat. Vigyázz, hogy jól tapadjon, ne gyűrődjön, legyen feszes és sima. Ezután két rétegben vidd fel az egyneműre kevert vízszigetelő anyagot, a két réteg között betartva az előírt száradási időt, és figyelj arra, hogy a második réteget az elsőre merőleges irányban hordd fel.

5. lépés: Ragaszkodj a minőséghez!

Jöhet az áhított burkolat felragasztása. Ügyelj rá, hogy a megfelelő ragasztóanyagot használd. Kültérre válassz flexibilis és fagyálló változatot, beltérre a legtöbbször elegendő egy bázis ragasztó használata. Nagyobb forgalmú helyiségeknél ugyancsak a rugalmas változatot javasoljuk. Nagyobb méretű csempék esetén ajánlatos kétoldalas felhordást vagy folyékonyágyas ragasztót alkalmazni, ami alakváltozásra képes alapfelületeken is.

Az anyagot függőlegesen és vízszintesen is dolgozd el. Különösen gondosan járj el az illesztéseknél, valamint a csövek, lefolyók nyílásainál. Csempevágóra vagy fűrészre, továbbá csiszolópapírra – az élek finomítása miatt – biztosan szükséged lesz. Ismét várd ki az előírt száradási időt.

6. lépés: Fugázni mindenki tud

Elérkeztél a befejező fázishoz. Vizes helyiségben használj vízlepergető tulajdonságú fugát. Sőt, léteznek antibakteriális és penészgátló hatásúak is. Először keverd csomómentesre az anyagot, majd picit pihentesd. Ha a csempén, járólapon kitüremkedő ragasztóanyagot látsz, akkor azokat szedd le még mielőtt fugázni kezdesz.

A mérettartás okán a csempék között használj fugakereszteket.

A fugázó anyagot egyszerűen vidd fel egy fugázógumival, és nyomkodd bele a hézagokba. Ne aggódj, a felesleg később könnyen lemosható. Ha két rétegben felvitted az anyagot, akkor vízzel körkörös mozdulatokkal mosd be (ne tocsogjon a víztől a fugázógumi!), így dolgozod be a résekbe.

Ahol a két fal találkozik, oda ne fugázót, hanem szilikon anyagot tegyél. Ha ezzel is megvagy, akkor nincs más hátra, mint átmosni, tisztává tenni a felületet, és élvezni az új burkolatot.

Nos, ha ezt a fázist hidegvérrel végig tudtad csinálni, a további munkálatok sem fognak gondot okozni. Hamarosan újabb tippekkel érkezünk.

Ne hagyd, hogy a hideg átjárjon: homlokzat utólagos hőszigetelése EPS-sel

Igazi ajándék egy életen át

Házunk homlokzati hőszigetelése az alábbi előnyökkel jár:

  • akár 40% megtakarítás a fűtési költségen,
  • nyáron kevésbé lesz szükséged klimatizálásra,
  • az alacsonyabb energiafogyasztás miatt kíméled a bolygót.

Egy átlagos ingatlan 1 fokkal való hűtése háromszor több energiát emészt fel, mint 1 fokkal való felfűtése. A klímával történő hűtés nyáron akár havi tízezer forintba is kerülhet, de árnyékolással, és jól megválasztott hőszigeteléssel akár 5-7 fokkal is csökkenthető a lakótér hőmérséklete.

Korszerű szigeteléssel magasabb energetikai besorolásba kerül az ingatlan, ami jelentősen növelheti az értékét. Ha „csak” jó, pl. CC (korszerű), vagy DD (korszerűt megközelítő) minősítést kap egy családi ház, akkor is 15-20 százalékos, ha pedig a legmagasabb kategóriába, az akár 50 százalékos értéknövekedést is eredményezhet.

Mégis a méret a lényeg?

A ház szerkezetétől függően több tényező is befolyásolja, hány centiméteres hőszigetelésre lesz szükséged.

A 2023 szabályok szerint a külső falak hőszigetelésére az U≤0,24 W/m²K előírás vonatkozik.

Amíg évtizedekkel ezelőtt 5-10 cm vastagságú hőszigetelő anyagokat használtunk, addig ma már 15-20 cm-esek a jellemzőek főként az EPS lemezek esetében. Ennél vastagabb, 30-35 cm-es szigetelést többnyire passzív házak homlokzatán találsz.

Miért EPS?

Az expandált polisztirol, ez egyik leghatékonyabb, évtizedek óta bizonyított hőszigetelő anyag, melynek grafitos változatát is gyakran alkalmazzák. 98%-a levegő, ez biztosítja kiváló hőszigetelő képességét, egyszerű a felhelyezése és rendkívül könnyű.

Ráadásul 30-40 százalékkal olcsóbb, mint a kőzetgyapot, a másik népszerű hőszigetelő anyag.

Az EPS táblák sztenderd mérete 100×50 cm. Mérd le pontosan a szigetelni kívánt falfelületeket, és máris ki tudod számolni, mennyi anyagra van szükséged.

Szürke, de nem jelentéktelen

A korábban említett grafitos hőszigetelő rendszer grafitpor hozzáadásával készül, ennek köszönhetően pedig akár 25%-kal jobb a hőszigetelő képessége, mint a hagyományos expandált polisztirolnak.

Hogy mi a különbség közöttük?

Vegyünk egy B30-as téglából épült házat (ami igen gyakori volt évtizedeken keresztül). A jelenleg érvényben lévő 0,24 W/m2K hőátbocsátási tényező értéket 14 cm-es EPS-sel vagy 11 cm vastagságú grafittal dúsított EPS-sel érhetjük el.
Ez fontos lehet abban az esetben, ha esztétikai vagy egyéb szempontból (például egy már meglévő lépcsőkialakítás miatt) számít a homlokzat vastagsága.

Így fogj hozzá a felrakásához:

Távolísd el, ami zavaró

Ideiglenesen szabadulj meg azoktól a homlokzati elemektől (pl. ereszcsatorna-rendszer), amelyek akadályozzák a munkát. A homlokzati sík ugyanis kijjebb fog kerülni, ezért majd ahhoz igazítva szereld vissza őket.

A vízszintesből indulj a függőlegesbe

Ahhoz, hogy tudd, hol kezdődik a szigetelés, lábazati indító síneket használj.
Ez nagyfokú precizitást igényel, ezért csapózsinórt vagy lézeres szintezőt alkalmazz a sín pontos felhelyezéséhez.
Méterenként 3-4 dübellel rögzítsd a falon.

Csomagold be!

A lemezek felrakásához direkt erre a célra alkalmas poralapú ragasztót használj, amit a használati utasítás szerint keverj össze vízzel.
Használj keverőszárat, hogy csomómentes legyen.
A ragasztóanyagot a szigetelő hátlapján körben, a közepén pedig három, tenyérnyi foltban hordd fel. Ez az úgy nevezett perem-pont módszer, ami nagyon fontos ahhoz, hogy a lapok a helyükön maradjanak.
A lemezeket az épület széleitől haladva, lentről felfelé, hézagmentesen illeszd fel a házad falára.
Ha a ragasztó megszáradt, az egyenetlenségeket csiszold le, és távolítsd el a port a lapokról.

Dübel? Stimmel!

Várj egy napot, hogy a ragasztó biztosan megszáradjon és jöhet a dübelezés.

Általános szabály, hogy négyzetméterenként minimum 6 dübelt használj! Épületsarkokon még ennél is többet.

Ezután a hálózás következik, amit legalább 10 centiméteres átfedéssel kell felhelyezned. A ragasztó felhordá­sa előtt az összes ajtó- és ablaknyílás sarokéleit, valamint az épület sarkokat üvegszövet hálós élvédővel lásd el.

Az ablakok és ajtók sarkai fölé és alá 45 fokos szögben ragassz fel kb. 20×30 cm méretű üvegszövet háló csíkokat, hogy elkerüld a repedések kialakulását.

Jöhet a tapasztás!

Húzd fel a ragasztótapaszt, legalább 3 mm vastagságban, majd felülről lefelé, minimum 10 centiméteres átfedéssel tedd fel az üvegszövet hálókat, és nyomkodd be a ragasztóba. Erre a felületerősítés miatt van szükség.

A ragasztót az üvegszövet felett le kell simítanod úgy, hogy az üvegszövet nem lát­szódhat ki alóla. Újabb ragasztóréteggel is rámehetsz, de ez nem feltétlenül szükséges.

Várd meg, amíg teljesen kiszárad, jöhet az alapozó, majd a homlokzat festése, de ez már egy következő téma.

A homlokzati hőszigetelés csak a kezdet. A legcélszerűbb, ha rendszerben gondolkodsz, vagyis a tetőt, a padlás- és pincefödémet, az aljzatot, valamint a lábazatot sem szabad kifelejtened az energetikai korszerűsítésből!

 

Födémszigetelés házilag: akár negyedével is csökkenthető a fűtési költség

A hőszigetelés kettős célt szolgál:

  • bezárja a meleg levegőt,
  • nem engedi be a kintről süvítő hideget vagy nyáron a forróságot.

A homlokzati és tetőszigetelés együtt jelenti a tökéletes megoldást ahhoz, hogy optimális legyen a hőmérséklet és minimális a hőveszteség.

Tetőszigetelés alatt két dolgot értünk a: a padlásfödémet és a magastetőt.

A födém és a magastető szigetelésekor érdemes a legvastagabb szigetelést beépíteni, a legjobb hőszigetelő képességű anyagokból is legalább 20 cm-es szigetelést használj. Alacsonyabb hőszigetelő képességűek esetében 30 centiméteressel kalkulálj.

Padlásra fel!

Amennyiben nem tervezed beépíteni a tetőteret, nagyon egyszerű dolgod van: két rétegben egymással kötésben tedd le a szigetelőanyagot, így nem alakulnak ki hőhidak. Ha nem fontos, hogy járható legyen, és nem is pakolsz fel semmit, akkor nincs szükséged lépésálló szigetelésre.

Ellenkező esetben a járóréteget a szigetelés felett tudod kialakítani, ehhez nagyméretű táblákra lesz szükséged, például OSB lapokra vagy szárazpadlóra.

A legegyszerűbb megoldás, ha üveggyapot tekercseket vagy táblákat helyezel el a padlásfödémen, lehetőleg két rétegben, eltolt illesztésekkel.

Ugyanígy járj el kőzetgyapot esetében is, ez a szigetelőanyag csak táblás kiszerelésben kapható.

Mindkettő jó hő- és hangszigetelő, az üveggyapot lazább szerkezetű a kőzetgyapotnál, de nem lépésálló.

A táblás födémszigetelést fa-, és fémszerkezetes épületek szigetelése esetén alkalmazhatod. Előnye, hogy könnyű vele dolgozni.

Mind a tekercses, mind a táblás szigetelésre igaz, hogy csak akkor dolgozz velük, ha egyenletes felületre kerülnek.

Menj még feljebb!

A magastető szigetelésekor a szigetelés kerülhet a szarufák felé és a szarufák közé is.

A szarufák feletti szigetelést érdemes szakemberre bízni. A szarufák közötti hőszigetelésbe azonban belevághatsz!

Az alábbi anyagok közül választhatsz:

  • Habpolisztirol – Azaz EPS, elsősorban nedvességtől védett hely fedésére alkalmas.
  • Hab Poliuretán – A PUR anyag hőre keményedő műanyag, az egyik legjobb hőszigetelő.
  • Habüveg – Újrahasznosított üvegből készül, az egyik legnagyobb nyomószilárdságú szigetelőanyag, kitűnő tűzálló. Elsősorban ferde és lapostetők szigetelésére használják.
  • Kőzetgyapot – Tekercsben és táblákban is kapható, tűzálló könnyen kezelhető.
  • Gyapjú – Nagyon jól formázható szigetelőanyag, a levegő természetes páratartalmát tudja szabályozni, ellenáll a gombáknak és molyoknak.
  • Kender – Természetes, nagyon jó az ellenálló képessége, gyakran használt szigetelőanyag.

A magastető szarufák közötti hőszigetelését házilag is elvégezheted, mi most kőzetgyapot lemezeket választottuk szigetelőnek.

Para a pára

Ha a házadban a cserépfedés alatt páraáteresztő fólia van, akkor a szarufa teljes magasságában beépítheted a szigetelőanyagot.

Ha párazáró fólia van a tetőfedés alatt, akkor szellőző résre van szükséged alatta. Ez pedig csökkenti a beépíthető szigetelőanyag vastagságát. Ezért érdemes páraáteresztő fóliát rakni a tetőfedés alá, mert a szarufa teljes magasságát kitöltheted szigeteléssel.

A feladat csupán annyi, hogy a lemezek sarkának levágásával (éklemezes kialakítás) töltsd ki a szarufák közötti hézagokat.

1. lépés
Pontosan mérd le a szarufaközök távolságát, és 50 cm-hez közeli szarufaköznél 1 cm-es, 100 cm-hez közeli szarufaköznél pedig 2 cm-es ráhagyással szabd ki a lemezeket. A lemezek könnyen vághatók, ehhez feltétlenül viselj maszkot és védőkesztyűt.

2. lépés
Szorosan, hézagmentesen illeszd be. Ha rések nélkül dolgozol, nem szükséges rögzíteni a lemezeket.

3. lépés
A szarufákra azokkal keresztirányban tegyél fel párazáró fóliát, ehhez használj tűzőgépet. Az átfedés tíz centiméteres legyen. Ragasztószalaggal erősítsd meg a toldásokat. Ha nyílást kell vágnod (pl. tetőátvezetéseknél), akkor ragasztószalaggal hézagmentesen tömítened kell a kivágott nyílást.

Most már biztosra veheted, hogy csökkenni fog a fűtésszámlád és komfortosabb lesz a lakótered.