A Baumit Kft. által jegyzett megmérettetésen nem ez volt az első sikere, és más, rangos építészeti díjakkal is elismerte a szakma a munkásságát. Melyekre a legbüszkébb?
2014-ben már valóban megkaptam – igaz, akkor társasház kategóriában – egy Tokaj főutcájában álló épületért a legszebb homlokzat tervezőjének járó oklevelet. A ház utcafronti szárnyában működik a különlegesen finom kávéiról ismert Kávépörkölő Manufaktúra. A hajdani Három Rózsa fogadó megőrzött, utcai szárnyát bővítve készült el az új kisvárosi, zártsorú sarokház, mely a földszinten kávézó, kávépörkölő, valamint egy lakás, az emeleten pedig egy rendezvényterem és még egy lakás számára biztosít helyet. Ezt a munkámat 2017-ben Pro Architectura díjjal jutalmazták. 2021-júniusában pedig OSSKÁR-díjat kaptam. Az Osskó Judit és Tokár György építészek által alapított díjat Tóth Péter kollégámmal közösen a Wekerle Kispiac épületével érdemeltük ki. Ez az épület Az év háza különdíját is meghozta a számomra.
Az OSSKÁR – egyebek mellett – a település, a táj szelleméhez illeszkedő, kiemelkedő színvonalú épületekre hívja fel a figyelmet, a Pro Architectura pedig – szintén más célok mellett – az építészeti értékek megóvásában jeleskedő építészeket állítja reflektorfénybe. Most pedig itt van ez a közel évszázados várdai parasztház, amely kategóriagyőztes lett. Ha mindezeket összevetjük, nem nehéz felismerni a mozzanatok között azt az összefüggést, amelyből az építészeti tradíciók, a kontextusukba jól szervesülő házak megalkotása iránti elkötelezettsége olvasható ki. Hogyan találtak egymásra ezzel az épülettel?
17 évvel ezelőtt megismerkedtünk egy házaspárral, akik amellett, hogy egyetemi oktatók, komoly gazdálkodást is folytatnak Somogy megyében. Gyakran lejártunk hozzájuk Budapestről, a lányom nyaranta dolgozott is náluk. Az ottani látogatások során – ahogy mondani szokták – beleszerettünk a szelíd, dombos tájba, meg a – barátok révén – az életmódba is. Mivel felmerült, hogy a lányom majd a Kaposvári Egyetemen folytatja a tanulmányait, és a kisebb gyerekeim nevelkedése számára is ideális környezet, ezen a vidéken kezdtünk házat keresgélni. A várdai falugondnok két lakatlan ingatlant is árult a faluban. Az egyik túlságosan fel volt újítva. Az nem volt szimpatikus, mert ilyenkor nem tudhatni, hogyan történt az átalakítás, milyen csontvázak eshetnek ki a szekrényből. A másik? No, az már megfelelően düledező volt – villany, víz, csatorna nélkül. Persze ne tessék arra gondolni, hogy a romantika korának romok iránti lelkesedése vezérelt volna. Sokkal inkább az az építészeti megfontolás munkálkodott, miszerint teljes rálátást nyerhetem a struktúrára, és biztos lehettem abban, hogy a felújításnak majdnem minden lépését ellenőrizni tudom a kivitelezés során is.
A felújítás előtti homlokzat
Építészként mi ragadta meg az épületben?
A szomszédoktól megtudtam, hogy 1930 és 1935 között épülhetett, azaz majd száz éves története van, ami mindig komoly varázs a számomra. Az első időkben nem is fogalmazódott meg, hogy ez egy tipikus sváb ház, de az átsugárzott, hogy
őrzi mindazokat a jegyeket, amelyek egy nagyon egyértelműen megragadható hangulatot közvetítenek, és jellemzőek a település hagyományos építészetére, tágabban pedig a somogyi régióra. A vert fal, a klasszikus három osztatúság és a ház folytatásaként álló istálló pedig együttesen egyetemesebb, ősibb üzenetek megtestesülései.
Úgy vélem, ezeket érdemes jó arányérzékkel megőrizni. Amikor elkezdtem felújítani a házat, gondolkodtam rajta, hogyan védhetném meg jobban a vizektől (eső, talajnedvesség), látván, hogy mennyire tönkrement a fala. Amikor hozzányúltunk az utcai fronthoz, az szépen ki is dőlt, kiláttunk az utcára. A ház bizonyos részein pedig már blokktégla helyettesítette az eredeti vályogot. Szóval eljátszottam a gondolattal, hogy egy nagyobb ereszkiülést csinálok a tetőnek, de elvetettem az ötletet, mert ezzel tönkre tettem volna az épületnek azt a tipikus somogyi karakterét, amely a kicsiny ereszképzés és a holker (íves vakolásos technika) révén jött létre. Szinte csak az ereszcsatorna látható a homlokzat és a tető találkozásánál. Ez is egyfajta építészeti hagyomány, éppen ezért is tartom nagyon értékesnek a házat.
A kiugró rész az ún. kódisállás, a felújítás előtt
Milyen az épület beosztása, alaprajza?
Ha belépünk a portára, egy szintén jellemző, sváb építészeti megoldással találkozunk. Ez az ún. „kódisállás”. A ház oldalához egy nyeregtetős kialakítású esőbeállót építettek, az oldalain több osztatú ablakokkal. A viszonylag önálló szegmenst alkotó, fedett előtérből nyílik az első bejárat. Ez egy előtérbe vezet. Innen nyílt balra, az utcafront felé a „tiszta szoba”, tőle jobbra pedig a konyha és a kamra, külön külső bejárattal.
A régi „tiszta szoba” a bejárattól balra
A konyhába nyíló ajtót befalaztam a parapetig, és egy ablakot építettem be a helyére. Az 51 m2-es, régi ház a kert belseje felé egy 25 m2-es, már téglából épült istállóban folytatódik.
Meg tudtam őrizni az eredeti alaprajzot: nem kellett falakat áthelyeznem, hogy kényelmesen belakhassuk az adott tereket.
Annyi változás történt, hogy a már említett előtér és a szoba közötti falat kinyitottam. Itt a statikára figyelni kellett, mert ez egy tartófal volt, ezen pihentek két irányból a mestergerendák. Az állékonyságot egy belső gerendázat beépítésével biztosítottam. Így a belső térben – a szerkezet kulisszáiba is betekintést engedve – rusztikus látványt nyújt a két kilátszó mestergerenda vége. Ezt a teret fogom majd középen egy fatüzelésű kandallóval ( kandallóbetétes, légfűtésű típussal) optikailag kettéválasztani. Az eredeti konyhából egy kis szobát tudtam csinálni, a kamrából pedig apró fürdőszoba lett, zuhanyzóval, vízmelegítővel, mosdóval, mosógéppel.
Az előbbi a felújítást követően
Milyen szerepet kapott az istálló?
Ebből egy önálló lakrész lett, külön bejárattal: a gyerekek birodalma. A szoba mellett még egy kis fürdő is elfért benne azon a falon, ahol a elülső épületrész vizesblokkja van. Ez a pozicionálás a vezetékek elhelyezése miatt praktikus és költséghatékony megoldás volt.
Persze az istállóban is becses kincsekre leltem: megőriztem az eredeti fa padlásfeljárót, de még a műkőből való jászlat is.
Ez utóbbit lefestettem, mert lehetséges, hogy asztalhelyként fog szolgálni – némiképp hűen az eredeti funkciójához. Itt teremtettünk tehát egy rendhagyó, külön világot a gyerekeknek, ezzel talán hozzájárulva ahhoz is, hogy általában szívesen jönnek velünk a fővárosból nyaralni a messzi Somogyba.
A ház és az istállórész optikai tagolása homlokzati elemekkel
És igaz, hogy három oldalról nyitott épületrész, de tulajdonképpen az istállóhoz tartozik az a terület, amelyet a túlnyúló tető fed. Régen ez alá kötötték ki nappal a jószágot, most pedig, hogy a tető alátámasztására új pillért építettem, és a robusztus kéményt is bevontam tartóelemként, a mi teraszunk lett, és már várja az egyik legfontosabb eleme, a kemence megépültét.
Terasz a ház mögött
Ha már Az év homlokzata pályázat győztesével beszélgetünk, vegyük alaposabban szemügyre, mit alkotott ezen a téren!
Kezdjük azzal az újjáépített homlokzattal, amelyet az utca népe lát. Mivel ezen fal mögött található a tiszta szoba, ahol hagyományosan olyan kozmikus életesemények történtek, mint a megbecsült vendégekkel való találkozás a jeles napokon, a születés és a halál, természetes, hogy ezek szimbólumai a homlokzatra is kivetülnek.
Az oromfal háromszögének csúcsába egy liliomot faragtam: a keresztény hagyományban a tisztaság jelképe, és ezen a házon a feleségem nevére is utal.
Az oromfalon adott volt két füstlik. Párhuzamosan álló téglalapok egymástól kis távolságra. Bár már ennél az épületnél praktikusan csak a padlás szellőzését biztosította, az archaikus építészetben, ahol még kéményt nem használtak, ilyen nyílásokon távozott a lakótérből a füst, amely a lakás központját kijelölő sütő-főző alkalmatosság tüzénél keletkezett. Azzal, hogy a két lyukat pozitív, azaz a síkból kiemelkedő vakolatdísszel egyenként bekereteztem, ezt az archaikus kapcsolódást is próbáltam hangsúlyozni.
Alattuk, még mindig az oromfalon, közvetlenül a födém fölött, a homlokzat szimmetriatengelyében egy újabb vakolatdíszt készítettem. Ennek többféle jelentése van: szellemi és materiális egyaránt. A jel tulajdonképpen a feleségem által nekem készített ex libris nagyítása. Egy fa absztrakciója. Fa, mint F.A. Szóval ott a monogramom. A tetéjébe még Füzes is vagyok! Ha viszont elvontabb értelmezések felé haladnánk, akkor pedig életfa, amely alakjában egy Szent Filoména sírjánál talált, a keresztény reménységet megjelenítő olajág ábrázolásra hajaz. Alatta a Napot idéző körrel. A Napot és a Holdat az ablak alatti síkban is megjelentettem. Az ornamentikus elemek számtalan kulturális keretezési lehetőségén túl hadd emlékeztessek arra, hogy ennek a háznak valójában két alkotója is van: a feleségem meg én.
Az oromfalon felül a két füstlik, alattuk egy szimbolikus homlokzatdísz, immáron a tervezőtől
Mit őrzött meg a színekből és a formákból a fő homlokzaton?
A ház eredetileg sárga volt. Én viszont a Makovecz Imre mellett felettébb megkedvelt fehér világra váltottam. Bár a régi ablakokat a fal kidőlése miatt el kellett távolítani, a helyüket és a formájukat megőriztem. A kétszárnyú ablakokat az eredeti állapothoz képest zsalugáterekkel egészítettem ki. A táblákba – természetesen – a szív népi motívumát vágva.
Az eredeti épület homlokzati díszét adó, a peremek mentén futó és a szintből kiugró sávokat (a Balaton-felvidéki tájnyelv szerint: fásli) megtartottam. Nagyon szép, mondhatni elegánsan visszafogott keretet ad a háznak. Jól lehet vele a homlokzat arányrendszerét egyensúlyban tartani.
A változtatás csupán annyi volt, hogy a fásli színét a régi piros helyett két árnyalattal fehérebbre festettem a falmezőnél, és alul levittem egészen a talapig a lábazat mellett, amelyről el kell mondanom, hogy én a pozitív, tehát a falból kiugró változatot tartom – jó kivitelezés mellett – a helyes megoldásnak. Tehát így alakítottam ki, és szürkére festettem. A homlokzat világosabb árnyalatához képest egy mélyebb tónust adva szintén a népi építészet hagyományait követtem. Egy természetes megközelítés is azt mondatja az emberrel, hogy a ház alapzata legyen masszívabb, nehezebb, tömörebb. Ne álljon fordítva az a piramis!
A homlokzat színénél sötétebb árnyalatú, kontrasztos, pozitív lábazat
Milyen koncepció jelenik meg a kert felőli homlokzaton?
Az utcai fronthoz képest a kert rejteke felé haladva már felszabadultabb formákat engedtem meg magamnak. Persze azokat sem öncélúan.
Szabad szemmel nem látszik, de a vakolt felületek alatt 5 cm vastag nádpallóval szigeteltem a házat. Ennek az anyagnak egyrészt alacsony a hővezetési tényezője (ún., λ érték), azaz jó a hőszigetelő képessége. Másrészt van egy pufferelő szerepe is.
A nedvességet a kapillárisokon keresztül kis mértékben magába szívni képes vályogfalból ugyanis pára nyomódik ki a külvilág felé. Mivel nem akartam, hogy ez a nedvesség a felhordott, egyrétegű szárító, lélegző trassz vakolat nedvszívó pórusaiba közvetlenül kerüljön – a magában hordozott sókkal is terhelve azt – , a nádréteg közbeiktatásával mérsékeltem a folyamatot.
Fontos mozzanat, hogy a nádpallók felszerelése előtt a házról minden vakolatot kívül-belül levertünk, a belső helyiségekben felszedtük a kőburkolatot, odakint feltörtük a betonjárdát, amely alatt teljesen vizes volt a föld. Tettük mindezt azért, hogy a fal két hónapig szellőzhessen alul, felül úgy, hogy a talajból bő utánpótlást ne kapjon.
Nos, ezt a teljes homlokzaton végigvonuló nádszigetelést az istálló falán már nem vakoltam be. Ezzel az egyszerű fogással sikerült optikailag elkülönítenem a hajdani gazdasági épületet a régi lakórésztől. Azért játszottam ezzel a homlokzati struktúrával, hogy a ház története a felújítás után is „olvasható”, érzékelhető legyen.
A szabadon hagyott nádpallóknak, illetve a rögzítésüket, illesztésüket biztosító faelemeknek lett még egy esztétikai és kulturális hozadéka. A nádburkolat a természetességet idézi, a függőlegesen, valamint haránt irányban elhelyezett farátétek formai kialakítása pedig a somogyi vidékre is jellemző, a svábok által Magyarországon meghonosított fachwerkes építészetet is idézheti.
A 25 fokos lejtésű oldaltető beépítésével jött létre a tornác
Jánosi János Ybl-díjas építész az eredményhirdetésen elhangzott méltatásában úgy fogalmaz az Ön munkájáról, hogy az egy „egész-séges” ház, amely gyógyítólag hat a lélekre, merthogy megtestesül benne, miszerint: „Minden összefügg mindennel: hagyomány, anyag, forma, gondolat. Mindez egy szerves egységet képez.” Azonosulni tud ezzel a gondolatmenettel?
Az mindig jó érzés, ha a létrehozott mű különböző értékelésekre sarkall, gondolatokat ébreszt. Ha jól sikerül az épület, akkor óhatatlanul megjelenik benne az alkotó személyisége, története, szakmai hitvallása. Az enyémre erősen hatott Makovecz Imre. A „Vándoriskolában” előadásokat tartottunk egymásnak építészetről, történelemről, irodalomról és művészeti ágakról: megpróbáltuk az építészetet időben és térben egy tágabb kulturális kontextusban elhelyezni, értelmezni. Hiszen Makovecztől is azt tanultuk, hogy a foglalkozásunk nem merülhet ki sík kompozíciók mélyebb meggyőződés nélküli „gyártásában”, homlokzatokká való összerakásában, mert így nem jön létre semmi szerves. Márpedig a jó épület kifejezés, a kifejező alkotó pedig csak akkor mondhat igazat, ha rendelkezik valami éthosszal. Talán ez szüremlett át Jánosi János megfogalmazásába is.
Ugyanakkor azt is hozzáteszem, nem voltak nosztalgikus gondolataim arról, hogy na, most végre valami „régit” csinálhatok magamnak. Úgy vélem, hogy egy szerves építészeti gondolkodás képes mérleget vonni, megtalálni a helyes arányokat a kapott örökség és a korszerű módszerekkel véghezvitt átalakítás között, ha pl. egy ilyen alapanyaggal találkozik, mint én a várdai ház esetében.
Nem az a fontos a számomra, hogy valami teljesen mást csináljak – ahogyan ez manapság egyre inkább jellemző -, de az sem vezérelt feltétlenül, hogy minden részletében – ahogy egy műemléknél illik – megőrizzem az eredeti állapotot. Azt gondolom, hogy az utcai homlokzaton megjelenik a település karaktere, megőrződtek a regionalitás legfontosabb jegyei, de mégis egy kicsit átfogalmazva. Mert változott a szín, tettem olyan homlokzati jegyeket a házra, amelyek nem voltak. Ahogy az utca felől haladtam a ház hátsó traktusa felé, az adottat megpróbáltam még határozottabban feloldani úgy, hogy egy jó építészet jöjjön létre az egészet tekintve. A ház oldalsó falán ugyanis már megengedtem magamnak egy olyan átalakítást, amely egy tornácot hozott a rendszerbe egy – az utcáról nézve a kódisállás takarásában megbújó – 25 fokos lejtésű tető építésével. Az istálló borításának különbözőségével, a cezúra hangsúlyozásával láttatni engedem az eredeti tagolást, hogy a történetet ezzel is el tudjam újra mesélni. Megőriztem az alaprajzot, a padlásfeljárót, a jászlat, mert ezek önmaguk narratívái: érdemes azokat megérteni. Mindeközben megpróbálok szólni egy más építészeti kultúráról, a svábról is. Egyszóval igyekeztem „párbeszédbe elegyedni” a múltját regélő házzal, de közben kifejteni a saját érveimet, kommentárjaimat is.
